|
| Pest, 1848. Emich. |
| 1t. (Barabás mellképe a költőről)+(4)+390+(4)p. Az első levélen ajánló sorokkal: "Pákh Albertnek őszinte barátja Petőfi Sándor". |
A dedikáció címzettje
Pákh Albert 1823. március 11-én született Rozsnyón. Tanult bányászatot, mezőgazdaságot, bölcseletet és teológiát, majd Debrecenben jogot hallgatott. Itt írta első humorisztikus alkotását, amely megjelent az Életképek című folyóiratban (Egy estve a debreczeni színházban, 1844). Ez évben Pestre költözött, majd 1846-ban letette az ügyvédi vizsgát, és ettől kezdve az irodalomnak szentelte egész életét. Már 1845-ben a Pesti Hírlap munkatársa lett, ahová az akkori főszerkesztő, Csengery Antal hívta tárcaírónak. Tagja volt a Tízek Társaságának, valamint a pesti nemzeti kaszinó könyvtárosaként is tevékenykedett. A szabadságharc után több folyóirat (Szépirodalmi Lapok, Vasárnapi Ujság) szerkesztője volt. Érdemeiért az MTA és a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. 1867. február 10-én, életének 44. évében hunyt el.
Petőfi és Pákh
Petőfi 1839. szeptember 6-án Sopronban önkéntesként csatlakozott a Gollner-féle 48. gyalogezredhez. Itt találkozott először Pákh Alberttel, akivel életre szóló barátságot kötött. Később a sors Debrecenben hozta össze őket újra. Petőfi a színészi álmait követte, míg Pákh végzős joghallgató volt, aki házitanítóskodásból tartotta fenn magát. A költőnek ruhát, élelmet, menedéket nyújtott, és ő szállásolta el özvegy Fogas Józsefné házában.
Kétségtelen, hogy Pákhnak köze volt hozzá, hogy Petőfi felhagyott színészi terveivel. Ekkoriban már Kaján Ábel álnéven humoros, szatirikus írások jelentek meg tőle. Ezek egyikének (Csont, a kóbor színész) főhőse Petőfi volt, aki emiatt először megsértődött. Válaszul írt versében "veszett ebnek" nevezi Pákhot, ám azt is megjegyzi, hogy "ábrándim ködét elzavarád". Barátságuk azonban nem szakadt meg, sőt, Pákh kezességet vállalt Petőfi tartozásáért, hogy a költő Pestre tudjon utazni. Innen egy levélben számolt be barátjának élete alakulásáról, nevezetesen egy állásról ("a Regélő segédszerkesztője, a jövő félévtől kezdve Vahot Imre mellett"), illetve a legfontosabbról, amit alá is húzott: "lelépek a színészi pályáról". Mikor 1844-ben Pákh is Pestre költözött, egy társaság szerveződött körülöttük (az ún. "rüpők-társaság"), amely a későbbi Tízek Társaságának az előképe. Ez utóbbi lényegében egy érdekvédelmi szervezet volt, amely fiatal írókat tudott a sorai között.
Pár évvel később, 1846 őszétől 1847 júliusáig Petőfi és Pákh együtt bérelt lakást a Hatvani utcában. Itt kezdtek el mindketten olaszul tanulni Messi Antaltól. Ebben az évben azonban Pákh megbetegedett és félrekezelték; ezért egész életében szenvedett annak következményeitől. Júliusban elutazott a Bécs melletti Laab-féle vízgyógyintézetbe, a forradalom éveit is itt töltötte.
A költő halála után Pákh tevékenyen hozzájárult a Petőfi-kép alakításához, valamint az életrajz vitás kérdéseinek tisztázásához. A Vasárnapi Ujságban vitát indított, leveleket és cikkeket kért be, melyek Petőfi születésére és halálára vonatkoztak. Ennek köszönhetően állapították meg a születés helyeként Kiskőröst, valamint Pákh kiderítette, hogy hitelt érdemlően senki sem látta 1849. július 31. után a költőt: "a közzétett 40 levél tartalma napnál világosabbá teszi Petőfi elhunytát".
A kötet
1847. március 15-én jelent meg az Összes Költemények első kiadása. Petőfi nagy vállalkozása volt ez a kötet. Már a címadás is nagyra tör, tekintve, hogy ilyen fajta összegzése nem volt eddig élő, pláne ilyen fiatal költőnek. Fogadtatása mind belföldön, mind pedig külföldön pozitív volt. Sikerét az eladott példányok száma is jelzi: a sajtóban megjelent hírek szerint 3000 fogyott el. Nem véletlen, hogy a kiadó, Emich Gusztáv szerződést kötött Petőfivel, aki összes költeményeit örök áron, 1500 pengő forintért adta el neki (ennek szövege teljes egészében fennmaradt). Így semmi akadálya nem volt, hogy az Összes Költemények ismét sajtó alá kerüljön, és 1848 februárjában megjelenjen. Emich az Életképek február 6-i számában jelenti: "Megjelentek Petőfi összes versei Emich Gusztávnál második igen csinos kétkötetes kiadásban. Áruk: 3 frt."
Erről a kiadásról így ír Sennowitz Adolf, Emich életrajzírója: "E kiadásból két különböző lenyomatot ismerünk, s elég sajátságos, hogy mindketteje "második kiadás"-nak van jelezve, holott bevett kiadói szokás szerint a két lenyomat utóbbikát, mely nyilván csak az előbbinek példányai elkeltével eszközöltetett, harmadik kiadásnak nevezhette volna Emich, a kit ebben a költőveli szerződés semmi tekintetben nem feszélyezett vala. Felemlítjük még, hogy a két lenyomat közül az elsőbbik betűiben és szedésében tökéletesen megegyezik az 1846. évi egykötetes első kiadással, miglen a másiké, melynek betűje már nem ugyanaz, a technikai elrendezésben könnyen felismerhető eltéréseket mutat, máskülönben is kevesebb gonddal van összeállítva. Maga Emich e második kiadást népszerű kiadásnak nevezi a "Pesti-Hirlap"-ban 1848. évi márczius 18-diki számában közzétett hirdetésében. Ára a két kötetnek csinos borítékban 3 frt e. p. (ezüst pénzben). Ez is, mint az első egykötetes kiadás, Beimel József sajtói alól került ki. - A "Márczius tizenötödike" szerint ez a kiadás is szaporán fogyott s e lap tudósításából megtudjuk, hogy az expedicziót mindjárt a Beimel nyomdájából eszközölték." (Sennowitz Adolf: Emich Gusztáv. Magyar könyvkereskedők évkönyve 1892.) A kritikai kiadás a két változat mellett egy harmadikat is azonosít, és részletesen leírja az eltéréseket. A különbségek egyik oka, hogy az első kiadást Petőfi még személyesen felügyelte, ahogyan Kovács Pálnak 1847. február 18-án levélben is megírta: "Győrbe azért nem mehettem, mert minden istenadta nap kétszer kell a nyomdába zarándokolnom. Annyi bajom van, mint az istennyila avval a menykő nagy kötettel!" A későbbi kiadásoknál valószínűleg már nem volt jelen Petőfi. Összehasonlítva a különböző levonatokat megállapítható, hogy tételünk a második kiadás második variánsa.
A dedikáció
Az ajánlás kapcsán érdekes kérdés, hogy a költő személyesen adta át vagy levélben küldte meg a kötetet barátjának. Pákh életrajzírói elég sommásan nyilatkoznak a kérdéses időszakról, csak annyit jeleznek, hogy Pákh 1847 júliusában vízgyógyintézetbe vonult, ahonnan 1850 augusztusában tért haza. Nem tudni, hogy a két időpont között ellátogatott-e Pestre, bár valószínűnek tűnik, hogy nem.
Kötetünk feltehetőleg 1848 tavaszán, közvetlenül március 15. után látott napvilágot. A forradalom kitörése nem sodorta el rögtön Petőfit, októberig a fővárosban maradt. Valószínűleg ebben az időszakban küldte meg könyvét ajánlása kíséretében lábadozó barátjának, aki nem vehetett részt a sorsfordító eseményekben.
Petőfi kéziratok
A költőtől származó autográf sorok mind a mai napig a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Kéziratai már a két világháború között is a gyűjtők álmai voltak, 1945 után azonban egyetlen darab sem bukkant fel. Tekintettel arra, hogy a dedikáció műfaja később vált igazán elterjedtté, ilyen kötet felbukkanására még kevesebb esély van. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy közgyűjteményeinkben a viszonylag nagy számú kézirat mellett csak néhány ajánló sorokat tartalmazó darab található. Az Akadémia könyvtárában egyetlen ilyen van (bár ez Arany Jánosnak szól), a Petőfi Irodalmi Múzeum hat hasonlót őriz (ezek mindegyike a Petőfi Társaságtól került ide), az Országos Széchényi Könyvtárban pedig a rendelkezésünkre álló adatok szerint összesen kettő található.
Az általunk átnézett katalógusok szerint Magyarországon eddig összesen két dedikált kötet szerepelt aukción: mindkettő Ernst Lajos gyűjteményéből származott, és a Postatakarékpénztár bocsátotta kalapács alá 1939-ben. Ennek fényében nem túlzás azt állítani, hogy darabunk nem csupán árverésünk kimagasló tétele, de megszerzése egy gyűjtő életében talán soha vissza nem térő alkalom. |
| Díszesen aranyozott gerincű, korabeli félvászon-kötésben. A gerinc aranyozása kissé megkopott. |
|
| Szüry: 3623. |
|
|
