A levél előzménye az, hogy 1848. június 10-én Budapesten — az Innsbruckban lévő Batthyány Lajos távollétében — a magyar kormány úgy határozott, hogy közvetítésre kéri fel a magyar-horvát viszályban a Habsburg-család egyik legnépszerűbb tagját, János főherceget. Június 15-én János főherceg elfogadta a felkérést, s ezt az uralkodó is megerősítette. A főherceg június 27-én levélben közölte István nádorral, hogy a felkérést elfogadta; de már ebben jelezte, hogy a dolog természetéből következően minkét fél részéről lemondást követel a szélsőséges kívánságok és igények terén. Batthyány — még János főherceg június 27-i levelében foglalt kívánságának megfelelően — július 6-án Bécsbe utazott, hogy ott a főherceggel és a bánnal tárgyaljon. Jellačić azonban nem jelent meg, János főherceg pedig rövidesen elutazott Frankfurtba; így a tárgyalások érdemi eredménnyel nem jártak.
Ezekre végül némi huzavona után — János főherceg nem igazán óhajtott közvetíteni, de a felelősséget Batthyányra kívánta hárítani; Jellačić pedig mind a főherceget, mind Batthyányt megvárakoztatta — július 28-án vagy 29-én került sor. Jellačić három dolgot követelt: 1. Az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását. 2. A horvát nemzeti nyelv használatát a belügyekben. 3. A magyarországi szerb nemzet kívánságainak teljesítését. Batthyány az elsőről nem volt hajlandó tárgyalni, a másik kettővel kapcsolatban pedig valószínűleg kijelentette, hogy ezekben a július 4. óta együttülő magyar országgyűlés az illetékes. Ha a bán továbbra is ragaszkodik az első követeléshez — folytatta — azzal polgárháborút idézhet elő. Mire a bán színpadiasan kijelentette: egy polgárháború minden rossz legrosszabbja ugyan, de ő a pártütéssel szemben ettől sem riad vissza. Csupán arra az esetre ígérte magatartása megváltoztatását, ha a Habsburg-birodalom német tartományai beolvadnának az egységes Németországba (erre a frankfurti német nemzetgyűlés tárgyalásai során megvolt az esély). Mint mondta, ez esetben inkább a magyar trikolórt részesíti előnyben, mintsem hogy a német birodalmi kormányzó (június 29. óta János főherceg) parancsait kövesse. A tárgyalások egyetlen eredménye az volt, hogy Batthyány és a bán megállapodtak: a feszültségek csökkentése érdekében mindkét fél visszavonja csapatait a Drávától.
A fenti levélben János főherceg közli a bánnal, hogy a magyar küldöttek megérkeztek a tárgyalásra, s kéri, hogy ő is vagy mielőbb siessen Bécsbe, vagy adjon teljhatalmat az ott tartózkodó horvát követeknek (Gegorić, Ivan Kukuljević, Vranićany, Vutinović, Ludevit Bedeković) a tárgyalásokra. János főherceg július 19-én tárgyalt Zsedényi Edével, a magyar külügyminisztérium államtitkárával, s arról tájékoztatta, hogy aznap már levelet írt a bánnak, hogy jöjjön mielőbb Bécsbe. Ez tehát már a második neki szóló felszólítás a Bécsben való megjelenésre. Jellačić időhúzása miatt János főherceg a Batthyánynak szóló meghívót csak július 24-én küldte el, s a forrásokból úgy tűnik, hogy Batthyány ettől függetlenül már 24-én útnak is indult Bécsbe (dr. Hermann Róbert szíves közlése nyomán).