(Baranyai Decsi János) Ioannes Decius Baronius: Adagiorum Graecolatinoungaricorum chiliades quinque: Ex Des. Erasmo, Hadriano Iunio, Ioanne Alexandro, Cognato Gilberto, et aliis optimis quibusque Parioemiographis excerptae, ac Ungaricis proverbiis, quoad eius fieri potuit, translatae, studio ac opera succisiva ---.

A rendkívüli nyelv- és irodalomtörténeti jelentőségű első magyar szólásgyűjtemény egyetlen kiadása. Baranyai Decsi (Csimor) János (cca. 1560-1610) a XVI. század egyik legműveltebb, sokoldalú alakja volt. A fenti munka mellett írt görög és latin verseket, útleírást, filozófiai összefoglalót, a rovásírást méltató tanulmányt és elsőnek fordított latin klasszikust (Sallustiust) magyarra. A nevéhez fűződik még egy kézikönyv a nemzetközi és a magyar jogrend összehasonlításáról, valamint kora erdélyi történetének lejegyzése. A Wittenbergben, majd Strassburgban tanult szerző a székelyvásárhelyi ("ma" Marosvásárhely) particula igazgatójaként működött. A görög-latin-magyar nyelvű kötet ötezer szólást tartalmaz. A humanista és erasmista nyelvművelő hagyományba illeszkedik Baranyai egész életműve: az Adagia-t is a magyar próza stílusfordulatait gazdagító forrásnak szánta. Nem véletlen, hogy éppen az elegáns latin stílus mesterének, Erasmusnak szólásgyűjteményét vette alapul saját munkájához: a magyarországi humanizmusra a legerősebb hatással ő volt. Erasmus eredetileg 3000 szólásból álló művét a humanisták később bővítésekkel látták el, az így felduzzadt gyűjteményt fordította le Baranyai. Az eredeti szöveggel kapcsolatos álláspontja alapján két felfogással találkozunk ebben az időszakban. Míg az egyik képviselői az eredeti formával kevésbé, annál inkább a szöveg szellemével, hangulatával és mondanivalójával törődnek (mint Bornemisza), addig, bár a szólásokat Baranyai nem szó szerint fordítja, hanem a köznyelvben meglévő, tartalmilag hasonló változatot közli (a görög változatot csak abban az esetben hozza, ha a mondás görög eredetre megy vissza), mégis igyekszik az eredeti formát megőrizni. Ennek köszönhetően stílusa sajátosan erőteljes, szép fordulatokban bővelkedő. A magyar szólások összegyűjtésében így egyedülálló, úttörő jelentőségű munkát végzett, gazdag forrásgyűjteményt hozva létre. A mű 200-300 példányban jelenhetett meg és hamar ritkasággá vált. Szenczi Molnár Albert Magyar-latin szótára 1611-es második kiadásában számos közmondást közöl Baranyai Decsi munkája alapján, de a címét tévesen adja meg (feltehetően címlap nélküli példányból dolgozott). Geleji Katona István, a Magyar Grammatikatska (1645) szerzője nem ismerte, Bod Péter a Magyar Athenas-ban pedig a Szenczi Molnár által közölt címen 1588-as strassburgi kiadásról ír, tehát ő sem látta a kötetet. Erdélyi János az 1851-ben kiadott Magyar közmondások könyvében hivatkozik rá, de ezt írja: "én e könyvet nem láttam". Csak 1850-ben került elő egy Ballagi Mór által leírt "ismeretlen gyűjtemény", amelyet később Lugossy József azonosított Baranyai Decsi köteteként. Még ezt követően is sokáig Szenczi Molnárnak, vagy Kis-Viczay Péternek tulajdonították e közmondásokat. Jellemző, hogy O. Nagy Gábor és Vöö Gabriella gyűjteményeiben, valamint az Akadémia értelmező szótárában sem található rá való hivatkozás. Mindezek ellenére a gyűjtemény gyakorlati célját elérte: az irodalmi stílus formálója, a későbbi szólásgyűjteményeknek pedig alapja lett. 1978-ban az ELTE 400 példányban megjelentette hasonmás kiadását. Páratlanul ritka, hazai közgyűjteményeink összesen két teljes példányt őriznek belőle. Nagyon szép, a mű népszerűsége és használtsága ismeretében meglepően tiszta darab.