Gyöngyösi István: A' Ceres Leányának Proserpinának Pluto által lett elragadtatása ...

Gyöngyösi István műveinek páratlanul értékes, egyedülálló, XVIII. századi kéziratos gyűjteménye, mely a "Proserpina elragadtatása" jelenlegi ismereteink szerint egyetlen fennmaradt kéziratát, a "Csalárd Cupido" első kiadása előtti másolatát és a "Palinodia" első kiadása után készült, csak innen ismert változatát tartalmazza, XVIII. századi nyomdai utasításokkal. A kéziratot elejétől a végéig Rétey T. Ádám másolta 1729 és 1732 között, pontos forrása nem ismert. Az első költemény: "Jeles lelemény, Mellyben le iratik A Vénusnak Fia avagy Ama sziveket vivo tegzes kis Isten a' Cupido …", közkeletű címén a Csalárd Cupidó, amelynek másolását saját bejegyzése szerint "1729. 9. Xbris" vagyis az 1734-ben megjelent első kiadás előtt fejezte be. A második mű, a "Palinodia tristis Hungariae" szintén Gyöngyösi ismert munkája, azonban érdekessé teszi az, hogy nem az 1695-ben megjelent első kiadásról, de nem is korábbi kéziratokból, hanem ezeknek egy 1695 után született újabb változatáról készült. Rétey a másolást az elsőhöz hasomlóan 1729. december 9-én fejezte be. A harmadik költemény egy lakodalmi vers "Isten keze által plantált két Nemes Virág Száloknak edjé léte" címmel, amely Komáromi István és Vas Anna köszöntésére íródott 1730. május 1-én, szerzője a bejegyzés szerint maga a kötet másolója, Rétey. A negyedik írás egy rövid latin intelem, a "Tintinabulum Trypudantium" "Johannes Posalaki" munkája, az ötödik pedig a "Strophae recreatoriae Clarissimi D. Joseffi Csúzi de summa fertilitate Hungariae", amelyben szerzője magyar versekben magasztalja Magyarország termékenységét. A kötet hatodik, irodalomtörténeti szempontból szenzációnak számító darabja teljes címe szerint: "Négy Száz hatvan nyoltz Magyar Versek Mellyekbe A' Ceres Leányának Proserpinának Pluto által lett elragadtatása és Cereresnek [sic] Proserpina keresese utánna tett sok bujdosása vegre a Naptul lett hol létének meg tudása és Iupitertűl Leánya iránt valo meg vigasztalása iratik meg. A versek olvasásában gyönyörködőknek kedvekért, mind penig maga szomoruságának elűzéséért (Rhétei T. Ádám) által. Anno Dni 1732. ipso Januario". (A "Rhétei T. Ádám" szavakat utóbb kitörölték és oldalra a P M M monogramot írták, melyek valószínűleg iskolatársának, Pápai Molnár Mihálynak nevét rejtik, aki később győri rektor és Rétey halála után könyveinek örököse lett). A munka egészen a kódex 1917-es felfedezéséig ismeretlen volt a hazai irodalomtörténet előtt. Bár a költemény szerzője nincs megnevezve, a kézirat felfedezője, a jeles Gyöngyösi-kutató, Badics Ferenc egyértelműen az ő alkotásának tartja. Véleményében a mai irodalomtörténetírás is osztozik. Badics szerint a Gyöngyösire annyira jellemző szemlélet, gondolatmenet, helyzetek, szófordulatok, hasonlatok kétségtelenné teszik, hogy az ő alkotása, a másoló Rétey szerzőségét pedig kizárja az, hogy a nevével jelzett köszöntő gyengébb verselőnek mutatja. Badics véleménye szerint a mű előadásmódja, nyelvi sajátosságai arra mutatnak, hogy 1669-1671 körül íródott. Az antik tárgyú történet forrásai között jól felismerhető Ovidius is, azonban fő mintája a Kr.u. IV. században élt római költő, Claudius Claudianus "De raptu Proserpinae" című munkája volt. Rétey (Rétei, Rhétey) T. Ádámról annyit tudunk, hogy mint sárospataki diák 1727. nov. 27-én subscribált, 1737-ben a szerencsi református iskola rektora volt. A következő évben lelkész lett és 1739-ben a Veszprém megyei Csajág község papjaként halt meg. Latin nyelvű bejegyzései, a nehéz szöveg csaknem hibátlan másolása is tanult embernek mutatja. A kézirat külön érdekessége, hogy XVIII. századi nyomdai bejegyzéseket tartalmaz. Valószínűleg 1735-1740 körül vették tervbe a Palinodia, a Strophae recreatoriae és a Proserpina elragadtatása kiadását (a Csalárd Cupidó már megjelent korábban, feltehetően ezért nem vették figyelembe). A Palinodia első kiadása ugyan már napvilágot látott (1695), ezt azonban talán nem ismerte a kiadás előkészítője (az is elképzelhető, hogy a kézirati példányt teljesebbnek, jobbnak ítélte). A Proserpina címlapját jobban átdolgozta, a hosszú cím elejét (Négy száz hatvan nyoltz...) kétszer áthúzta, "A' Ceres leányának Proserpinának" sort aláhúzta és "gross" felirattal látta el, jelezve, hogy ezt szánta a munka címéül. Nem tudni, ki és hol tervezte a kézirat kiadását, jelenlegi ismereteink szerint ez a szöveg nem jelent meg. Bár a Csalárd Cupidónak és a Palinodiának több kiadása is ismert, egyik sem erről készült. Mivel Rétey könyvei halála után a már említett Pápai Molnár Mihályhoz kerültek Győrbe és a Palinodia második kiadása is itt jelent meg 1743-ban, a Streibig nyomdában, felmerülhet a lehetőség, hogy az ő nyomdai bejegyzései olvashatók a kéziraton. Ennek azonban ellentmond, hogy 1743-ban csupán a Palinodia jelent meg, ráadásul jelentős eltérés van a két szöveg között. A kötet többi darabja nem látott napvilágot egészen addig, míg a kódex felfedezése után Badics Ferenc 1921-ben ki nem adta a Proserpina elragadtatását. A becses kéziratos kötet XVIII. századi történetéről keveset tudunk. Mint láthattuk, 1739-ben Pápaihoz jutott Győrbe, legközelebb azonban csak a következő században bukkan fel Kecskeméten. 1806 körül kerülhetett a kecskeméti református kollégium könyvtárába, a régebbi katalógusokban nem fordult elő. Ebben az évben adományozták a kollégiumnak Szily Sámuel némedi lelkész értékes könyvgyűjteményét. Badics szerint elképzelhető, hogy ezek között volt kötetünk, de más hagyatékból is odakerülhetett. A kéziratról a következő adat Stoll Bélától származik, aki 1963-ban megjelent, a magyar verses kéziratokat összegyűjtő bibliográfiájában már nem ismerte a könyv lelőhelyét, csupán egykori meglétét tudta regisztrálni. Az egyedülálló ritkaságokat és irodalomtörténeti különlegességeket tartalmazó kötet hosszú lappangás után most kerül újra a nyilvánosság elé.