Szent Biblia, az az Istennec O es Wy testamentumanac prophétác es apostoloc által meg iratott szent könyuei. Magyar nyelwre fordittatott egészlen és wijonnan Az Istennec Magyar országban való Anya szent Egyházánac épülésére

A magyar művelődés-, nyomdászat- és egyháztörténet mérföldkövének tekinthető, első teljes magyar bibliafordítás, a Vizsolyi Biblia majdnem teljes példánya. Előzmények: A magyar nyelvű Szentírás iránti igény már jóval a reformáció elterjedése előtt jelentkezett. 1436 és 1439 között készült az ún. huszita-biblia, amely elveszett, de három kódexünk is őriz belőle töredékeket. A XV. század második felében Báthori László pálos szerzetes teljes szentírásfordítást készített, ez azonban nem maradt fenn. A XVI. század első feléből több kísérletről tanúskodnak kódexeink, ezek közül kiemelkedik a Jordánszky-kódex szövege. A könyvnyomtatás elterjedése nyomán, a reformáció hatására megjelennek az első részleges fordításkötetek. Komjáti Benedek munkája, "Az Szent Pál levelei magyar nyelven" (1533) az első, ezt követi Pesti Gábor, majd Sylvester János Új Testamentuma (1536 illetve 1541, ez utóbbi az első teljes újszövetség-fordítás) és Benczédi Székely István zsoltároskönyve. Bornemissza Péter Foliopostillájának (1584) ajánlásából tudjuk, hogy tervei között szerepelt a teljes Biblia lefordítása, de halála megakadályozta ebben (lásd 84. tételünket). A fordító és műve: Károli -- eredeti nevén Radicsics Gáspár (1529 körül-1591) -- Nagykárolyban született. Nevét szülővárosa iránti tiszteletből vette fel a kor humanista tudósainak mintájára: Carolus Gasparus. Mivel írásban a "j" hangot akkor még nem jelölték "ly"-nal, nevének írása Károliként rögzült, kiejtése azonban már életében is "Károlyi" volt. Brassóban, majd Wittenbergben, a reformáció fellegvárában tanult. Ifjúkorától foglalkoztatta a bibliafordítás kérdése, gönci beiktatására készített Két könyvében (1563) már több szentírási részletet közölt saját fordításában. 1563-tól haláláig Göncön működött lelkészként (Károli itteni anyagi körülményeire vonatkozóan érdekes adalékot nyújt a Szepesi Kamara levéltárában fennmaradt néhány levél: az egyik szerint a lelkész 1583-ban tokaji szőlőinek adók és szolgáltatások alól való felmentését kérte, Bornemissza Imre tokaji lovaskapitány levelében pedig Károli gönci borainak eladásáról ejt szót). A munkálatok közvetlen, tragikus előzményeként az 1580-as években dúló pestisjárvány során elvesztette feleségét és három gyermekét. Feltehetően a munkában keresett vigasztalást fájdalmában, amelyet így három év alatt be tudott fejezni. A szöveg nyelvészeti elemzése alapján legalább három segítőtársa volt, de az Újtestamentumot valószínűleg teljesen egyedül fordította. E segítők személye ismeretlen, de Thúri Mátyás abaújszántói, valamint Paksi Cormaeus Mihály szepsi lelkész közreműködése erősen valószínűsíthető. Rajtuk kívül Ceglédi János vizsolyi prédikátor, Pelei János gönci tanító és Károlyi öccse, Miklós nyújthattak -- inkább csak gyakorlati -- segítséget. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy az elkészült fejezeteket a gyermek Szenci Molnár Albert vitte naponta gyalogszerrel Göncről Vizsolyba, a nyomtatás helyszínére. Az előszóban Károlyi megnevezi a forrásokat, ezek: a Vulgata, a Septuaginta, valamint a kor nagy biblikus tudósainak (Franciscus Vatablus, Sebastian Münster, Santes Pagninus és Immanuel Tremellius) fordításai és kommentárjai. Héber és görög szöveget is használt. Ezen kívül hivatkozik Heltai Gáspárra, Melius Juhászra, valamint Székely István zsoltárfordításaira is. A Vizsolyi Biblia három, önálló címlappal és levélszámozással bíró részből áll. Az első címlap a teljes műre vonatkozik, hátlapján az első rész tartalomjegyzékével. Ez az Ószövetség első 28 könyvét öleli fel. A második címlap a második és harmadik részhez , a harmadik pedig csak az utolsóhoz tartozik. A szöveget terjedelmes magyarázó és utaló széljegyzetek kísérik. A Károli-féle fordítás többé-kevésbé átdolgozott kiadásai évszázadokon keresztül a legolvasottabb magyar könyvek közé tartoztak és a magyar nyelv alakulásában is igen jelentős szerepet játszottak. Erdős Károly a Károlyi emlékkönyvben (1940) közölt tanulmányában 293 teljes vagy részbeni kiadását ismerteti. A nyomda és terméke: A feltehetően lengyel származású Mantskovit Bálint (latinosan Valentinus Farinola) Bornemissza Péter műhelyében dolgozott, majd annak halála után Galgócra költözött a mester hátrahagyott készletével. Itt jelentős felszereléssel gyarapodott, és részben már megjelentek azok az új betűk, amelyekkel később a Bibliát nyomtatták. Több jel mutat arra, hogy Mantskovitot már jóval 1588 előtt megkeresték a Biblia ügyében. Valószínű, hogy a nyomdai előkészületek nagy része, így a betűöntés is Galgócon történt. A kiadókban a nagy földrajzi távolság miatt Gutgesell Dávid bártfai nyomdája is felmerült lehetséges nyomtatási helyként, ő azonban privilégiumát féltve, nem vállalta a feladatot. Mantskovit 1588 első felében még Galgócon dolgozott, de 1589. február 1-én már Vizsolyban nyomtatta a bibliát. Vizsoly több szempontból is alkalmas hely volt: Gönchöz közel van, míg Bécstől megfelelően messze, emellett a nagyhatalmú, protestáns Rákóczi család oltalma nyugodt körülményeket biztosított a munkához. A kiadás fő támogatói kezdetben Mágocsy Gáspár és András voltak, majd haláluk után Rákóczi Zsigmond vált a vállalkozás fő patrónusává. Németországból hozattak betűket, Lengyelországból pedig a papírt. Sokáig élt az a legenda, hogy a nyomtatás a vizsolyi templom sekrestyéjében folyt egy sajtón, de ez képtelenség lett volna. Valójában az emeletes Rákóczi-kastélyban alakítottak ki helyet munkálatokhoz. Egy szerencsétlen eset miatt majdnem meghiúsult az egész vállalkozás. 1588 őszén ugyanis Mantskovit kiadott egy naptárt 1589-re, figyelmen kívül hagyva a Gergely-naptár használatát kötelezővé tevő császári rendeletet (talán nem tudott róla). Ernő főherceg utasította a Szepesi Kamarát, hogy Rákóczi segítségével kobozza el a példányokat és a nyomdai felszerelést. Rákóczi egyszerűen letagadta a naptár létezését azzal érvelve, hogy Mantskovit minden energiáját a Biblia kiadása köti le (ezzel tehát tarthatatlanná válik az a ma is felbukkanó vélekedés, mely szerint az udvar és a katolikus egyház meg akarta akadályozni a bibliakiadást, valójában egy elavult naptár sodorta veszélybe az egész vállalkozást). A nyomtatás 1590. július 20-án fejeződött be, vagyis másfél évet vett igénybe. Ehhez feltehetően négy sajtóra volt szükség, amellyel Vizsoly az akkori magyar műhelyek közül kimagaslik. A könyv terjedelme 603 ív, ez a XVI. század legnagyobb hazai nyomdászati teljesítménye. Példányszámát a szakirodalom 700-800-ra becsüli. 1592 elején Károlyi hagyatékában 20 biblia szerepelt. Bár viszonylag sok példánya maradt fenn napjainkig, népszerűsége és használtsága miatt ezek nagy része nagyon hiányos (a közelmúltban nagy publicitást kapott, Vizsolyról ellopott példány is erősen csonka volt). Az RMNY szerint hazai közgyűjteményben jelenleg három teljes Vizsolyi Biblia található.