A magyar könyv- és művelődéstörténet egyik rejtélyes, csupán néhány példányban fennmaradt kiadványa. A szerző korának kiemelkedő, érdekes személyisége volt. Hányatott sorsa (kényszerházasság, gyermekei elvesztése, állandó betegeskedés) ellenére aktív közéleti tevékenységet folytatott. Olthévízi kastélyában igazi szellemi központot alakított ki. Iskolákat támogatott, különös tekintettel a leánynevelő intézetekre, könyveket adott ki. Udvari lelkésze, Bod Péter segítségével jelentős (mintegy 500, túlnyomórészt magyar nyelvű műből álló) könyvtárat gyűjtött össze, amelyet a nagyenyedi kollégiumra hagyott. Ez 1849-ben megsemmisült, de a Bod Péter által összeállított katalógus alapján képet kaphatunk róla. Önéletírását 1744-ben kezdte papírra vetni, és élete végéig folyamatosan írta. Megszerkesztésében és kiadásában is jelentős szerepet játszott Bod Péter. Mindmáig megoldatlan a mű befejezetlen voltának kérdése. Minden fennmaradt példány ugyanazzal a csonka mondattal ér véget ("Ne essék néked nehezen, oh én lelkem, hogy"). A szövegben található utolsó dátum 1751. VI. 20., Bethlen Kata pedig csak 8 évvel később halt meg. A mű végén álló "hogy" őrszóként szerepel, tehát a nyomdász előtt teljesebb kézirat feküdhetett és eredetileg a további szöveget is ki akarta nyomtatni, talán már ki is szedte. 1970 táján előkerült egy, a kinyomtatottnál teljesebb szöveget tartalmazó kézirat, amely, bár szintén befejezetlen (ez is mondat közepén szakad meg), talán közelebb visz a megoldáshoz. Az új részlet végén ugyanis éppen súlyos betegségéről ír Bethlen Kata megjegyezve, hogy örökségváró rokonai közül többen már a temetésére készülődnek. Valószínű tehát, hogy a befejezés soha nem készült el. Sükösd Mihály az 1963-as kiadás utószavában említi, hogy a Szatsvai Sándor által szerkesztett Magyar Musa 1778-as évfolyamában ez olvasható a műről: "királyi parancsolatból a tilalmas könyvek közé számláltatott". Ennek alapján az irodalomtörténész az alábbi elméletet állította fel: "A Szebenben székelő főkormányszék -- amelyhez abban az időben minden kiadandó mű kéziratát be kellett nyújtani -- megadta a nyomtatási engedélyt, mire a könyvet nyomni kezdték. Időközben azonban valaki -- esetleg Bethlen Kata rokonságának egyik, az önéletírás bizonyos kitételeit magára nézve sértőnek érző tagja -- a bécsi kormányhatóságoknál kieszközölte a mű betiltását. A királyi tiltó parancs leérkezése után a nyomtatás abbamaradt, s talán csak a szűkebb rokonság részére kötöttek be néhány példányt a már kinyomtatott ívekből". A hely, év és nyomda meghatározása egy, az OSzK-ban található nyomdai kolligátum alapján történt. A magyar barokk memoár-irodalom utolsó remekeként emlegetett mű tudomásunk szerint 1888 óta csupán két alkalommal bukkant fel árverésen (legutóbb 96. aukciónk 10. tételeként).