A "Vizsolyi Biblia" a magyar művelődés-, nyomdászat- és egyháztörténet mérföldkövének tekinthető, első teljes magyar bibliafordítás. A mű három, önálló címlappal és levélszámozással bíró részből áll. Az első címlap a teljes műre vonatkozik, hátlapján az első rész tartalomjegyzékével. Ez az Ószövetség első 28 könyvét öleli fel. Károli Gáspár 1563-tól haláláig Göncön működött lelkészként. A munkában legalább három segítőtársa volt, de az Újtestamentumot valószínűleg teljesen egyedül fordította. A szöveget terjedelmes magyarázó és utaló széljegyzetek kísérik. A Károli-féle fordítás többé-kevésbé átdolgozott kiadásai évszázadokon keresztül a legolvasottabb magyar könyvek közé tartoztak és a magyar nyelv alakulásában is igen jelentős szerepet játszottak. Erdős Károly a Károlyi emlékkönyvben (1940) közölt tanulmányában 293 teljes vagy részbeni kiadását ismerteti. A feltehetően lengyel származású Mantskovit Bálint (latinosan Valentinus Farinola) Bornemissza Péter műhelyében dolgozott, majd annak halála után Galgócra költözött a mester hátrahagyott készletével. Itt jelentős felszereléssel gyarapodott, és részben már megjelentek azok az új betűk, amelyekkel később a Bibliát nyomtatták. A kiadás fő támogatói kezdetben Mágocsy Gáspár és András, majd haláluk után Rákóczi Zsigmond voltak. Németországból hozattak betűket, Lengyelországból pedig a papírt. A nyomtatás másfél évet vett igénybe, 1590. július 20-án fejeződött be. Ehhez feltehetően négy sajtóra volt szükség, amellyel Vizsoly az akkori magyar műhelyek közül kimagaslik. A könyv terjedelme 603 ív, ez a XVI. század legnagyobb hazai nyomdászati teljesítménye. Példányszámát a szakirodalom 700-800-ra becsüli. 1592 elején Károlyi hagyatékában 20 biblia szerepelt. Bár viszonylag sok példánya maradt fenn, népszerűsége és használtsága miatt ezek többsége nagyon hiányos. Az RMNy szerint hazai közgyűjteményben jelenleg három teljes Vizsolyi Biblia található.