Csokonai három alkalmi költeményének első kiadása. A költő műveinek kritikai kiadása egyetlen példányát ismeri. A szakirodalom sokáig úgy vélte, a füzet a Magyar Hírmondó "Toldalék"-aként látott napvilágot, azonban a kritikai kiadásig ilyen, a folyóirathoz egyértelműen köthető példány nem bukkant fel. Az egyéb források és a versek keletkezési körülményei alapján azonban valószínű, hogy mégsem attól teljesen függetlenül jelent meg. A kritikai kiadás a füzetnek az OSzK Kisnyomtatványtárában lévő példánya alapján azt tartotta a legvalószínűbbnek, hogy a tartalmilag és időben összetartozó verseket a Hírmondó finomabb papíron, különlenyomatként adta ki. A Rhédey Lajost magasztaló költeményt eredetileg Somssich Lázár írta latinul. Csokonai a bécsi Magyar Hírmondó szerkesztője, Márton József indítványára fordította le. A lap a Kazinczy által is elismert vers fordításával azt szerette volna meghálálni, hogy Rhédey egy -- szintén Márton által szerkesztett -- lexikon kiadására "egynéhány száz forintot" ajánlott. Maga a költemény azért magasztalja, mert 1802-ben a pozsonyi országgyűlésen 10 000 forintot adományozott a bécsi katonai nevelőintézet számára. A fordítás elkészítéséért Csokonai maga is támogatást remélt az eredetét az Aba nemzetségig visszavezető aranysarkantyús vitéztől. Szintén a hadiskolára adott 40 000 forint kapcsán írt ódát régi pártfogójához, Festetics Györgyhöz. A szöveg mind a kézirattól, mind a később az Ódák két könyvben (Nagyvárad, 1805.) című kötetben megjelent változattól eltér, Csokonai újabb és újabb helyesírási változtatásokat hajtott végre, szavakat, kifejezéseket cserélt ki. A szakirodalom értékelése szerint a mű túlmutat a magasztalásra írott alkalmi költeményeken, benne a haladás, civilizáció, modernizáció, "a nemzet csinosodása" fontossága mellett tesz hitet. A Szélhez című óda legfőbb ihletője az 1802. június 11-ei nagy debreceni tűzvész volt, amelynek a régi nagy templom és a kollégium mellett, a költő közelben álló háza is áldozatul esett. A megrendítő személyes élményen kívül jó alkalmat adott a vers megírására, hogy Széchényi Ferenc 1802. augusztus 17-én ünnepelte házasságkötésének 25. évfordulóját feleségével, Festetics Juliannával. Az otthonát vesztett költő még jobban rászorult pártfogói támogatására, a segélykérő alkalmi költeményből azonban nagy bölcselő ódát formált. Az 1799-1803 közötti éveket egyes irodalomtörténetírók Csokonai alkaioszi korszakának nevezik, az itt olvasható két vershez hasonlóan ekkoriban ebben a versformában írt több jelentős költeménye miatt. Ezekben a költő biztos kézzel használta a klasszikus versformákat, amelyeket magas szintű tartalommal töltött meg. Az így formailag és tartalmilag is összetartozó verseket tartalmazó füzetes kiadvány jelentőségét emeli, hogy a későbbi kiadásoktól eltérően közölte Csokonainak a versekhez fűzött jegyzeteit. Tudomásunk szerint árverésen még soha nem szerepelt.