A magyar művelődéstörténet egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású alkotását előállító vizsolyi nyomda utolsó terméke. Nyomda: A vizsolyi nyomda Bornemisza Péter több felvidéki településen működő tipográfiájának utóda, amelyet alapítója halála után Mantskovit Bálint vezetett. Hozzá kötődik a XVI. század két legnagyobb hazai nyomdai teljesítménye és talán legszebb kiállítású nyomtatványa, Bornemisza Foliopostillája és a nevezetes Vizsolyi Biblia. A biblia nyomtatásához már évekkel korábban új betűkkel és sajtókkal gazdagították a műhelyt. A felszerelést pedig a Bécstől kellően távoli, ugyanakkor Károlyi Gáspárhoz közelebb eső kis abaúji mezővárosban, Vizsolyon helyezték el, Rákóczi Zsigmond védelme alatt, feltehetően a Rákócziak és a Mágocsyak kastélyához tartozó valamelyik melléképületben. A hatalmas munka rekord gyorsasággal, másfél év alatt készült el, ez idő alatt négy sajtón, 700-800 példányban készítették el a 603 ívet kitevő kötetet. Ezzel a teljesítménnyel az összes hazai műhely, így a jelentősebb városokban működő, nagy múltú tipográfiák közül is messze kimagaslik. Ezután csupán évente egy-két kisebb terjedelmű, leginkább alkalmi jellegű mű hagyta el sajtóját. Ezen utolsó kiadványának nyomdásza zárszavában panaszkodik, hogy nem jártas a latin nyelvben és ezért korrigálásra a környékbeli lelkészeket kérte. Hozzátéve, hogy az impresszum sem Mantskovitot, hanem csupán a tőle származó nyomdafelszerelést nevezi meg, feltehetően Mantskovit Bálint ekkor már nem élt. A szerző: Gönci István Debrecenben, majd Wittenbergben és Heidelbergben tanult. Hazatérve 1591 haláláig Göncön volt református lelkipásztor. A mű: A XVI. század második felének európai szellemi mozgalmai között jelentős helyet foglalnak el a kialakulóban lévő protestáns irányzatok közötti viták. Ebbe a diskurzusba nagyon hamar beleszólt a külföldi egyetemeket járt hazai értelmiség is, annak ellenére, hogy gyakran a jelentős kulturális központoktól távol működtek. Sebastian Ambrosius (Lam) késmárki lelkipásztor, Melanchton híve, Horváth Gergely nagyőri birtokos főnemessel, szepesi alispánnal, a felsőmagyarországi evangélikusok vezéregyéniségével folytatott vitát. Ebbe kapcsolódott bele Albert Grawer, közvetlenül azután, hogy Wittenbergből a Horváth által alapított nagyőri iskola tanári székébe érkezett. Bellum Joannis Calvini (Bártfa, 1597) című munkája még az akkori hitvitákhoz képest is durva hangnemben, a korábbi vitatémákat jelentősen kibővítve veszi sorra a lutheránusok és a kálvinisták közötti vitás kérdéseket, azokat Jézus és Kálvin, illetve hívei közötti háborúként ábrázolva. Vele szemben Gönci gyanazt a hat tételt -- értelem és hit viszonya, Isten mindenhatósága, Krisztus két természete, az úrvacsora, keresztség és a predestináció -- áttekintve azt bizonygatja, hogy a kettő valójában nem háborúban, hanem a lehető legnagyobb "panharmoniában" áll egymással. Az úrvacsora kérdését tárgyaló részre még ugyanebben az évben Severinus Sculteti válaszolt Bártfán kiadott nyomtatványában. A vita utolsó állomásaként az akkor már a németországi Eislebenben működő Grawer jelentette meg Absurda, absurdorum absurdissima calvinistica absurda című művét 1606-ban. XVI. századi hazai nyomtatvány felbukkanása mindig rendkívüli esemény. Különösen igaz ez egy ilyen jelentős nyomda kiadványának teljes, szép példánya esetében.