Madách Imre ifjúkori levele, költői pályakezdésének különleges dokumentuma. A hátán olvasható címzés szerint "A morcz Lonyai"-nak szóló, keltezetlen levél még közös egyetemi éveik idején keletkezhetett, valószínűleg 1838 körül, de mindenképp Madách első megjelent műve, a "Lantvirágok" című verseskötet 1840-es napvilágra kerülése előtt. Ez adhat magyarázatot költői művével kapcsolatos gyötrő kételyeire, amelyeket a levelében megoszt barátjával. Úgy érzi, reményeiben, hogy tökéletesíteni tudja munkáit, csalódnia kellett. Nem akarja nyilvánosságra hozni, mint írja: "szép reményim, rontó gyümölcseit". Elkeseredetten így kéri Lónyayt: "a nálad lévő verseket se mutatva senkinek örök sötétbe temesd". Biztosítja a címzettet, hogy "jó munkáit" nem fogja szégyellni a köz elé tárni, "de ezeknek jób' lett volna sosem születni". Nem tudja eloszlatni kételyeit, hogy képes-e a maga által elvárt szinten alkotni, kétségbeesésében az is felmerül benne, hogy végképp felhagy az irodalommal. Az ezzel kapcsolatos néhány záró sor talán a levél legérdekesebb része, amely egyetlen nagy erejű költői mondatba sűríti Madch bizonytalanságát, vívódásait: "S ha ez egyszer is rosszúl sül el reményem -- úgy -- költészet isten veled, én közönséges ember lenni nem tudok". A címzett, gróf Lónyay Menyhért politikus, a kiegyezés után rövid ideig miniszterelnök, majd az MTA elnöke. Madách legbensőbb baráti köréhez tartozott. Kapcsolatuk egyetemi éveik idején kezdődött, néhány társukkal együtt közös irodalmi kört alkottak, és Mixtúra címen folyóiratot készítettek. Barátságukat tovább mélyítette, hogy Madách rendszeresen eljárt a család által rendezett estélyekre, és itt beleszeretett Lónyay húgába, Etelkába. Ez a szerelem volt a fő ihletője a már említett "Lantvirágok" című kötetnek. Kiterjedt levelezésüknek számos darabja maradt fenn, melyek az irodalomtörténeti kutatások felbecsülhetetlen forrását jelentik. E levél szövegét Győrffy Miklós adta ki (Irodalomtörténet, 1959. 101). 1 levél, 2 beírt oldal. Keltezés nélkül [Pest, 1838 körül].