A szövegben számos javítással és áthúzással, amelyek izgalmassá tehetik a további kutatás számára. A módosítások szinte kivétel nélkül bele is kerültek a végleges változatba. Az írás az "Ismeretlen házban" című gyűjtemény második kötetében jelent meg nyomtatásban. Dér Zoltán "Csáth Géza, a publicista" című tanulmányában ezt írja: "... irodalmi világképének sarkpontjait illetően meglepő fejleménynek számít Egy Jókai-regény analízise című írása. Filológiai szempontból is újdonság, s még inkább a tartalma miatt. Nem kevesebbet állít itt Csáth, mint azt, hogy Jókai Dickensnél, Zolánál, Tolsztojnál, Dosztojevszkijnél, Balzacnál is nagyobb regényíró. Ha csak vonzalmát demonstrálná ez a cikk, nem lepődnénk meg, hiszen a Nyugat írói, bár távol állt tőlük a Jókai által reprezentált regény, nem érezték ellenségüknek a nagy mesemondót, inkább a Gyulai-iskola kritikusait és a velük szövetséges írókat. S így időnként még szolidárisak is lehettek Jókaival, akinek Gyulai volt a legkonokabb bírálója. Az öreg író második házassága kapcsán támadt háborgás idején -- tudjuk -- Ady is szót emelt Jókai mellett, Móricz indíttatásában pedig művészi inspirációként is szerepet játszott Jókai és Mikszáth művészete. Csáth Géza azonban valamennyi kortársánál tovább megy, s ha sejtjük is, hogy Jókai mely, valóban fényes adottságai miatt, meggyőződését mégis kétkedéssel kell olvasnunk. Mindenekelőtt azért, mert -- mint elárulja -- egy rendkívüli, sokakat megzavaró történelmi láz, a világháború sarkallja ilyen gyökeres fordulatra. Igaz, hogy egy korábbi cikkében, melyet a kötetben szintén olvashatunk, már 1913-ban is hangot ad ennek a meggyőződésének, de akkor még azon az alapon, hogy Jókai ösztönösen freudi fölismerésekre jutott némely művében. Az 1917-es dolgozat nem érvel ilyen modern érvekkel, a nemzeti érték kap benne nagyobb hangsúlyt. A nemzeti kultúra értékei iránt akkoriban másokban is megerősödött a fogékonyság, Csáth azonban a kritikai érzékét is elveszti ebben a vonzódásban. Hogy a dermesztően hűvös lélekrajzolónak volt érzéke a külvilág gazdagságát bemutató eseményes regény iránt, azt tudjuk Csáth Gézáról, itt azonban túlságosan furcsán nyilvánul meg ez a hódolat, tehát más lehet a magyarázata. Föltűnő például a szittya és a hun jelleg emlegetése. S még inkább az előadás deklaratív jellege, hogy nem érvel, nem elemez, hanem jósol, jövendöl, ígér, mégpedig szigorához föltűnően hangzatosan. Az is furcsa, hogy Jókairól akar beszélni, de közben elég szeszélyesen Eötvös Károlyra vált, s őt is zseniálisnak minősíti. Különös, hogy pontokba foglalt célkitűzéseiben a maga fölfedező szerepét külön nyomatékkal hangsúlyozza. S végül a datálás: 1917. január. Mindebből arra lehet következtetni, hogy bár huzamos készülődés művének állítja ezt a bevezetőt, megírásában és a Jókainak kiutalt rangban betegsége, a morfinizmus is szerepet játszott. Megismerni e kísérletet így is érdemes, mert nagyon valószínű, hogy egy valóságos fordulat öltött benne szélsőséges formát."