![Öt ritka XVII. századi alkimista mű [kolligátum] Jena, in verlegung Johann Eyring und Johann Perfert 1626](https://kozpontiantikvarium.hu/sites/default/files/2026-06/105856_cimlap1.jpg "Öt ritka XVII. századi alkimista mű [kolligátum] Jena, in verlegung Johann Eyring und Johann Perfert 1626")
Öt ritka XVII. századi alkimista mű [kolligátum]
Jena, in verlegung Johann Eyring und Johann Perfert 16261.Basilius Valentinus: Letztes Testament und Offenbarung der himmlischen und irrdischen Geheimnüß so in einem Altar gefunden, in fünff Bücher abgetheilet, derer innhalt auf nachfolggendem Blat zufinden ist.... publiciret durch Georgiam Claromontanum. Jena, 1626. Erben Johann Eyring – Erben Johann Perfert. [48] + 272 p. [Két könyv egyben]
Első kiadása Basilius Valentinus (1394–1450) híres alkimista munkájának. A rejtélyes természettudós és orvos jelen kötetben a bányákról, az ásványokról, a nemesfémek erejéről és hatásáról, valamint „minden fémek és ásványok csodadoktorlásáról” tájékoztatja olvasóját. A cím állítása szerint a kéziratot egy templomi oltárban rejtve találták meg. A könyv öt könyvre osztva tárgyalja az alkímiát és a hermetikus filozófiát. A kötet fontos mérföldköve az alkímiának, amely először szélesebb körben is hozzáférhetővé tette a „fráter” misztikus iratait a természetfilozófusok számára.
Basilius Valentinus személyét és történetiségét homály fedi, feltehetően egy álnév, amelyet egy vagy több XVI. századi német szerző használt, ahogy Ferguson fogalmaz: "Akár valós személy volt Basilius Valentinus, akár nem; akár a benedek-rendi szerzetes volt Erfurtban vagy Walkenriedben, akár nem; akár egyáltalán szerzetes volt, akár nem; akár elzászi származású volt, akár nem; akár 1413-ban, akár 1493-ban alkotott, vagy mindkét időpontban, esetleg egyikben sem; akár elrejtették a műveit, majd később egy villámcsapás révén bukkantak rájuk, akár nem; akár ő írta őket, akár a szerkesztője, Thölde vagy Thölden; akár mindegyik hiteles, akár néhányuk más szerzőktől származik; akár Paracelsus másolta őt, akár ő Paracelsust; akár a művek valójában nem is Paracelsustól származnak; akár a Basilius Valentinus név csupán egy kitalált név, amely magát az alkímiai misztériumot jelöli – mind olyan kérdések, amelyekről már vitáztak, és amelyek közül néhányra ideiglenes válaszok is születtek, de amelyek mindegyike továbbra is nyitott a diskurzusra, feltéve, hogy új adatok kerülnek napvilágra". (Ferguson 81 old.) A Ferguson által említett Johann Thölde (cca. 1565–1624), türingiai sógyáros és író, a modern kutatás mai álláspontja szerint az egyik legvalószínűbb szerzője Basilius művének, de nagy valószínűséggel mások is közreműködtek a munkában. Thölde írásai nagy szakértelemről tanúskodnak a kémia területén; leírják például a savak (királyvíz salétromsavból és sósavból) előállítását és felhasználását az arany és az ezüst elválasztására. A laboratóriumi berendezések fejlesztéseiről is beszámol.
A mű fametszetes címlapján elmosódott, újabbkori bélyegző. Néhány levélen aláhúzás és pár lapszéli megjegyzés.
USTC No. 2046000; VD17 3:006001R; NDB I, 620; Brüning 1466; Ferguson I 80-82.
2. Meisner, Lorenz: Gemma Gemmarum Alchimistarum. Oder Erleuterung der Parabolischen und Philosophischen Schrifften Fratris Basilii, der zwölff Schlüssel, von dem Stein der uhralten Weisen und desselben außdrücklichen unnd wahrhafften praeparation : Sampt etlichen feinen Par. Eisleben – Leipzig, 1608. Jacobum Gaubisch – Jakob Apel. 55 lev.
Kétszínnyomású címlappal, a szövegben fametszetes illusztrációkkal. Lorenz Meisner, Hesseni, eschwegi származású sebész és orgonista, tagja a Móric hessen–kasseli tartománygróf körül csoportosuló alkimísta körnek. munkája a XVII. század eleji hermetikus és alkímiai irodalom egyik figyelemreméltó darabja. A mű valójában egy verses átdolgozás és kommentár. Alapjául Basilius Valentinus homályos, De prima materia (Az ősanyagról) és a Zwölf Schlüsseln (tizenkét kulcs) című költeménye szolgált. A mű központi témája a transzmutáció (fémátalakítás), a bölcsek kövének keresése, valamint a különböző fémek és ásványok spirituális és gyakorlati metallurgiai tulajdonságai, a természetes és mesterséges folyamatok közötti különbségek. Meisner megpróbálta megfosztani a basiliusi verseket a rejtélyességüktől, és a terminológia tudatos megváltoztatásával „kémiai nyelvre lefordítani” őket. A korszak alkímiai kézikönyveihez hasonlóan laboratóriumi eljárásokat, recepteket és allegorikus magyarázatokat tartalmaz. Meisner a magyarázat során a hagyományos, arab-középkori kén-higany (szulfur-merkur) elméletet követte, amely szerint a fémek e két hipotetikus anyag keverékéből állnak. (Ezzel teljesen szembehelyezkedett a korszak Paracelsus-féle Tria-Prima [só-kén-higany] elméletével). Ezzel az eljárással a De prima materia verset olyan tanítássá alakította át, amely az aranynak egy kezdeti merkurális anyaggá történő redukciójáról, valamint a fix szulfur és az illékony mercurius laboratóriumi kezeléséről szól. Meisner tehát a korabeli alkímiai hagyományokat, különösen a Basilius Valentinus-féle illetve Bernardus Trevisanus tanokat vegyítette és metaforikus nyelvezetűket, szintén sötét hasonlatokkal próbálta magyarázni.
USTC No. 2079749; VD17 39:116466V; Ferguson II. 86.
3. Conrad Schüler: Gründliche Außlegung und warhafftige Erklerung der Rythmorum Fratris Basilii Valentini Monachi. Vonn der Materia, ihrer Geburt, Alter, Farb, Qualitet un[d] Namen, des grossen Steins der Uhralten Philosophen, Gefertiget Durch, Conrad Schülern, Fürstlichen. Eisleben – Leipzig, 1608. Jacobum Gaubisch – Jakob Apel. 38 lev.
Konrad Schüler XVII. századi alsó-hesseni jogász volt. Kezdetben Württemberg hercegének, I. Friedrichnek a szolgálatában állt tanácsosként és főintézőként, ahol alkímia iránt érdeklődő teológusokkal együtt dolgozott. A herceg halála után azonban megfosztották hivatalaitól, és 1609–1610 között Stuttgartban bebörtönözték. Szabadulása után visszatért Hessenbe, és szintén csatlakozott a Móric hesseni-kasseli landgráf körüli híres hermetikus-alkimista tudóskörhöz. Pályája során Schüler a laboratóriumi gyakorlatot ötvözte a humanista filológiával: több értekezést írt, és szövegkritikai módszerekkel rekonstruált régi alkímiai iratokat.
Jelen munka Schüler legjelentősebb irodalmi műve, mely hasonlóan Meisnerhez, Basilius Valentinusnak tulajdonított rendkívül homályos De prima materia című versének magyarázata. Schüler szerkezetileg sorról sorra idézi az eredeti verset, és a sorok közé ékeli saját, négylépéses páros rímekben írt versesmagyarázatait. Ahelyett, hogy a gyakorlati laboratóriumi tapasztalataira hagyatkozott volna, Schüler ízig-vérig hagyományos tudósként nyúlt a szöveghez: a latin alkímiai irodalom bevett motívumait használta fel Basilius homályos utalásainak megfejtésére. A vers allegorikus szerkezetének felbontásához az ellentétek egyesítésének (Unio oppositorum) elvére támaszkodott. Szisztematikusan mozgósította a korszak hatalmas alkímiai fogalomtárát: a bizonytalan, illékony, „nőies” elveket (Anya, Éva, Tűz, Szellem, Fontina) állította szembe a szilárd, „férfias” ellenpárokkal (Kő, Fiú, Király, Ádám, Sárkány). Emellett merev dichotómiákat erőltetett a versre – például a „forró napot” párosította a „hideg forrással” –, és valahányszor hármas szerkezet bukkant fel a szövegben, azonnal a Paracelsus-féle Tria-Prima (higany, kén, só) elméletet alkalmazta a magyarázathoz. Bár Schüler megközelítése hű maradt az eredeti szerző szándékához, bonyolult szöveges helyettesítései mégsem tették érthetőbbé a verset. Épp ellenkezőleg: inkább kiterjesztették és megerősítették Basilius talányos, parabolikus nyelvezetének titokzatosságát. Munkáját mindenesetre nagyra értékelték a hesseni alkimista körökben, ami abban kulminált, hogy 1608-ban Lipcsében közös kötetben adták ki Lorenz Meisnernek a Basilius kommentárjával.
Külön címlapja ellenére Schüler értekezése a Meisner-munka bibliográfiailag annak folytatásának, kiegészítésének tekinthető, ahogy azt az ívszámozás is mutatja (aj).
Az utolsó két levélen erős vonalas tintás aláhúzások.
USTC No. 2105903; VD17 39:116457W; Ferguson II. 86, 347-348.
4. Basilius Valentinus: Fr. Basili[i] Valentini Benedicter Ordens Offenbahrung Der verborgenen Handgriffe auff das Universal gerichtet: Item Conclusiones Oder Schlußreden Aller seiner Schrifften und Tractaten Von Schwefel, Vitriol und Magneten, beydes der Philosophischen als der...
Erfurt, 1624. Johann Birckner. [2] + 88 + [2] p.
Az Offenbahrung Basilius másik híres munkájának a Zwölff Schlüssel sokkal teljesebb és a gyakorlatban jobban használható kifejtését tartalmazza. Amint azt az egyoldalas előszó is ígéri: „ebben valamivel többet fog találni, mint a Tizenkét Kulcsban.” Pontosan megnevezi az alapanyagokat, az eszközöket és a műveleteket több – de nem mindegyik – kulcshoz.
A 71. oldalon szövegközti fametszet.
USTC No. 2006578; VD17 39:116714P; Brüning 1423; Ferguson Ø
5. Theoria & Practica Arboris Avreae & Argenteae. [Halle], 1624. s.n. [2] + 78 p. [recte 77]
Egy rendkívül ritka írás, – amelyből még 1787-ben is megjelent egy újabb kiadás („egy meg nem nevezett filozófustól”; Brüning 5417) – melynek szerzőjét mindezidáig nem sikerült kideríteni. Árverésen nincs nyoma, egyedül egy nagyon vázlatos, kéziratos kivonatról tudunk (Zisska & Schauer Auktion 57 Mai 2011). Ez alapján: „Daniel à Funck úr saját tervezetéből való, az általa készített Theoria et practica Arboris Aureae et Argenteae című kisebb traktátusból, melynek lemásolását 1622-ben engedélyezte és jóváhagyta Dr. Joh[ann] Georg Agricola, kémia és orvostudományok doktora Regensburgban.” Az itt szerzőként megnevezett Daniel von Funckról ezenkívül semmi egyebet nem tudunk. Az 1787-es kiadás előszavában a kiadó (szerkesztő) megjegyzi, hogy az 1624-es eredeti egy rendkívül ritka könyv. Hozzáteszi, hogy a mű Borel, Dufresnoy és Fictuld előtt is ismeretlen volt, és hosszú időbe telt, mire sikerült egy példányt beszereznie belőle. Úgy véli, az írásnak igen réginek kell lennie, mivel Basilius Valentinus Triumphwagen Antimonii című művének 1604-es, Thölde-féle kiadásában felbukkan a Praktik egy töredékes formája a Theoria nélkül, amiből arra következtet, hogy Thölde egy hiányos kézirattal rendelkezett. Azonban Ferguson szerint nem valószínű, hogy a két munka azonos.
USTC No. 2019588; VD17 39:116529X. Ferguson II, 443; Brüning 1418
Egybekötve korabeli nyolcadrét forma pergamenkötésben. A gerincen címkemaradvány. Az előzéklevélen korabeli latin nyelvű bejegyzés. Néhány levele erősen barnult. Az öt nagyon ritka alkimista mű megkímélt, jó állapotban. Az első mű címlapján pecsét: „Magyarországi Könyvnyomtatok és Betűöntök Szakegylete”
1. Basilius Valentinus: Letztes Testament und Offenbarung der himmlischen und irrdischen Geheimnüß so in einem Altar gefunden, in fünff Bücher abgetheilet, derer innhalt auf nachfolggendem Blat zufinden ist.... publiciret durch Georgiam Claromontanum.
Jena, 1626. Heirs of Johann Eyring – Heirs of Johann Perfert. [48] + 272 p.
First edition of the famous alchemical work by Basilius Valentinus (1394–1450). In the present volume, the mysterious natural scientist and physician informs his reader about mines, minerals, the power and effect of precious metals, as well as the "miracle cure of all metals and minerals." According to the title, the manuscript was found hidden in a church altar. Divided into five books, the work discusses alchemy and hermetic philosophy. The volume is an important milestone in alchemy, making the "brother's" mystical writings more widely accessible to natural philosophers for the first time.
The identity and historicity of Basilius Valentinus are shrouded in obscurity; it is presumably a pseudonym used by one or several 16th-century German authors. As Ferguson states: "Whether Basilius Valentinus was a real person or not, whether he was a Benedictine monk at Erfurt or at Walkenried or not, whether he was a Benedictine monk at all or not, whether he was a native of Alsace or not, whether he flourished in 1413 or 1493, or in both, or neither, whether his works had been hidden and were afterwards discovered by a flash of lightning or not, whether they were by him or by his editor Thölde or Thölden, whether they are all genuine or some are by other writers, whether Paracelsus copied him or he Paracelsus, whether the works are not really by Paracelsus, whether the name Basilius Valentinus is not made up and may even denote the Alchemical mystery itself – are questions which have been debated and some of which have been provisionally answered, but all of which are still open to discussion, if only fresh data would come to light." (Ferguson I. p. 81).
Johann Thölde (c. 1565–1624), a Thuringian salt manufacturer and writer mentioned by Ferguson, is considered by modern scholarship to be one of the most likely authors of Basilius's work, though it is highly probable that others were also involved in the work. Thölde's writings demonstrate great expertise in the field of chemistry; for example, he describes the preparation and use of acids (aqua regia from nitric acid and hydrochloric acid) to separate gold and silver. He also reports on improvements in laboratory equipment.
There is a blurred, modern stamp on the woodcut title page of the work. Some underlining and a few marginal notes on a few leaves.
USTC No. 2046000; VD17 3:006001R; NDB I, 620; Brüning 1466; Ferguson I 80-82.
2. Meisner, Lorenz: Gemma Gemmarum Alchimistarum. Oder Erleuterung der Parabolischen und Philosophischen Schrifften Fratris Basilii, der zwölff Schlüssel, von dem Stein der uhralten Weisen und desselben außdrücklichen unnd wahrhafften praeparation : Sampt etlichen feinen Par.
Eisleben – Leipzig, 1608. Jacob Gaubisch – Jakob Apel. 55 leaves.
Featuring a two-color title page and woodcut illustrations in the text. Lorenz Meisner, a surgeon and organist of Hessian origin from Eschwege, was a member of the alchemical circle gathered around Landgrave Maurice of Hesse-Kassel. His work is a remarkable piece of early 17th-century hermetic and alchemical literature. The work is essentially a versified adaptation and commentary. It is based on Basilius Valentinus's obscure poem De prima materia (On the First Matter) published in the Zwölf Schlüssel (Twelve Keys). The central theme of the work is transmutation (the transformation of metals), the search for the philosopher's stone, as well as the spiritual and practical metallurgical properties of various metals and minerals, and the differences between natural and artificial processes.
Meisner attempted to strip the Basilian verses of their mystery and "translate them into chemical language" by consciously changing the terminology. Like the alchemical manuals of the era, it contains laboratory procedures, recipes, and allegorical explanations. In his explanation, Meisner followed the traditional, Arab-medieval sulfur-mercury theory, according to which metals consist of a mixture of these two hypothetical substances. (This completely contradicted the Paracelsian Tria-Prima [salt-sulfur-mercury] theory of the time). Through this procedure, he transformed the De prima materia poem into a teaching about the reduction of gold into an initial mercurial substance, and the laboratory treatment of fixed sulfur and volatile mercury. Meisner thus blended contemporary alchemical traditions, particularly the doctrines of Basilius Valentinus and Bernardus Trevisanus, and attempted to explain their metaphorical language with equally obscure analogies.
USTC No. 2079749; VD17 39:116466V; Ferguson II. 86.
3. Schüler, Conrad: Gründliche Außlegung und warhafftige Erklerung der Rythmorum Fratris Basilii Valentini Monachi. Vonn der Materia, ihrer Geburt, Alter, Farb, Qualitet un[d] Namen, des grossen Steins der Uhralten Philosophen, Gefertiget Durch, Conrad Schülern, Fürstlichen.
Eisleben – Leipzig, 1608. Jacob Gaubisch – Jakob Apel. 38 leaves.
Konrad Schüler was a 17th-century jurist from Lower Hesse. Initially, he served as a councillor and senior bailiff in the service of Duke Friedrich I of Württemberg, where he worked together with theologians interested in alchemy. After the Duke's death, however, he was stripped of his offices and imprisoned in Stuttgart between 1609 and 1610. Following his release, he returned to Hesse and also joined the famous hermetic-alchemical circle of scholars surrounding Landgrave Maurice of Hesse-Kassel. Throughout his career, Schüler combined laboratory practice with humanist philology: he wrote several treatises and reconstructed old alchemical documents using methods of textual criticism.
The present work is Schüler's most significant literary creation, which, like Meisner's, is an explanation of the extremely obscure poem De prima materia attributed to Basilius Valentinus. Structurally, Schüler quotes the original poem line by line, interpolating his own verse explanations written in four-beat rhyming couplets between the lines. Instead of relying on practical laboratory experience, Schüler approached the text entirely as a traditional scholar: he utilized the established motifs of Latin alchemical literature to decipher Basilius's obscure references. To break down the allegorical structure of the poem, he relied on the principle of the union of opposites (Unio oppositorum). He systematically mobilized the vast alchemical vocabulary of the era: he juxtaposed the uncertain, volatile, "feminine" principles (Mother, Eve, Fire, Spirit, Fontina) against the solid, "masculine" counterparts (Stone, Son, King, Adam, Dragon).
Additionally, he forced rigid dichotomies onto the poem — for instance, pairing the "hot sun" with the "cold fountain" — and whenever a triple structure appeared in the text, he immediately applied the Paracelsian Tria-Prima (mercury, sulfur, salt) theory to his explanation. Although Schüler's approach remained faithful to the original author's intent, his complex textual substitutions did not make the poem any easier to understand. Quite the contrary: they rather expanded and reinforced the mystery of Basilius's enigmatic, parabolic language. Nevertheless, his work was highly esteemed in Hessian alchemical circles, culminating in its joint publication in Leipzig in 1608 with Lorenz Meisner's Basilius commentary.
Despite having a separate title page, Schüler's treatise can bibliographically be considered a continuation and supplement to Meisner's work above, as indicated by the quire numbering (aj). Heavy, lined ink underlining on the last two leaves.
USTC No. 2105903; VD17 39:116457W.
4. Basilius Valentinus: Fr. Basili[i] Valentini Benedicter Ordens Offenbahrung Der verborgenen Handgriffe auff das Universal gerichtet: Item Conclusiones Oder Schlußreden Aller seiner Schrifften und Tractaten Von Schwefel, Vitriol und Magneten, beydes der Philosophischen als der...
Erfurt, 1624. Johann Birckner. [2] + 88 + [2] p.
The Offenbahrung contains a much fuller and more practically usable exposition of Basilius's other famous work, the Zwölff Schlüssel (Twelve Keys). As the one-page preface promises: "herein you will find something more than in the Twelve Keys." It specifies the exact raw materials, equipment, and operations for several — though not all — of the keys. In-text woodcut illustration on page 71.
USTC No. 2006578; VD17 39:116714P; Brüning 1423.
5. Theoria & Practica Arboris Avreae & Argenteae.
[Halle], 1624. s.n. [2] + 78 p. [recte 77]
An extremely rare work — which saw another edition as late as 1787 ("by an unnamed philosopher"; Brüning 5417) — whose author has yet to be identified. There is no trace of it at auction; we only know of a very sketchy manuscript extract (Zisska & Schauer Auction 57, May 2011). Based on this: "The following extract is from the own draft of Mr. Daniel à Funck, from his small treatise titled Theoria et practica Arboris Aureae et Argenteae, the copying of which was permitted and approved in 1622 by Mr. Joh[ann] Georg Agricola, Doctor of Chymia and Medicine in Regensburg." Apart from him being named here as the author, nothing else is known about Daniel von Funck.
In the preface to the 1787 edition, the editor notes that the 1624 original is a very rare book. He adds that the work was unknown to Borel, Dufresnoy, and Fictuld, and it took a long time before he could procure a copy of it. He believes the writing must be quite old, since a fragmentary form of the Praktik without the Theoria appears in Thölde's 1604 edition of Basilius Valentinus's Triumphwagen Antimonii, from which he concludes that Thölde had an incomplete manuscript. However, according to Ferguson, it is unlikely that the two works are identical.
USTC No. 2019588; VD17 39:116529X; Ferguson II, 443; Brüning 1418.
These five extremely rare works are bound together in a contemporary octavo parchment (vellum) binding. Remains of a label on the spine. Contemporary Latin inscription on the front endpaper. A few leaves are heavily browned. Each of the works is in preserved, good condition. Stamp on the title page of the first work: "Magyarországi Könyvnyomtatok és Betűöntök Szakegylete" (Trade Union of Book Printers and Typefounders of Hungary).