A címlapon ajánló sorokkal: "Dr. Haumann Miki bátyámuramnak azon tiszteletteljes emlékeztetéssel, hogy elolvas Híve Rejtő Jenő Bp 941 juli 24".
Rejtő Jenő (eredeti nevén Reich Jenő) — legismertebb álneveinek egyikén P. Howard — eredetileg színésznek készült. A Latabár-testvérek iskolatársaként Rákosi Szidi színiiskolájában tanult, majd keresztül-kasul bejárta Európát, ahol eleinte színműírónak készült, később a megélhetésért cserébe a legváltozatosabb munkákat is elvállalva volt lócsutakoló, dokkmunkás, hómunkás, harisnyaügynök, cukorkaárus vagy éppen (egy rövid ideig) idegenlégiós is.
Miután hazatért Budapestre, kezdetben hírlapíróként, kabarétréfák és operettek szerzőjeként, majd regényíróként próbálta ki magát: kalandos vándorlásainak élményei, fantáziája és humorérzéke villámgyorsan ismertté tették nevét. Az egyetlen lapszámot megélt Nagykörút című folyóirat is az ő nevéhez fűződik. Rejtőt a kiadója (Nova) keresztelte át P. Howardnak, és bár az író elképesztően termékeny volt és könnyen írt (a gyakran cserélődő gépírónőknek diktált, utána pedig a gépiratokat a felismerhetetlenségig átjavította, és ezt kellett tisztázniuk szegény teremtéseknek), a kapott díjakat és előleget pillanatok alatt eljátszotta, elkártyázta. Előfordult, hogy kézirattal fizetett: letépett egy bekezdést, melynek helyére jól emlékezett, és e „zálogcédulát” lehetett beváltani a kiadónál, ahol a hiányzó részletet a helyére illesztették. A nagy nevettető rövid alkotói időszaka során — zaklatott életvitele és az erőltetett tempó ellenére is — felejthetetlen alakokat teremtett: Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Vanek úr, Senki Alfonz és Tuskó Hopkins a csavargó és kikapcsolódni vágyó lelkek örök társaivá szegődtek.
A negyvenes évek elején az Egyedül vagyunk című nyilas lapban többször is gyalázkodó cikkek jelentek meg róla, ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy végül behívták munkaszolgálatra. 1942. november 27-én indult el utolsó útjára a 101/19 munkásszázaddal Nagykátáról Ukrajnába, ahol 1943 januárjában embertelen körülmények között halt meg tífuszban.
Halála után hébe-hóba előadták még néhány sikeres darabját, műveinek kiadását azonban 1957-ig nem engedélyezte a cenzúra, jóllehet továbbra is népszerű szerző maradt, akinek regényeiért a feketepiacon borsos árat kértek.
Az elmondottak alapján aligha meglepő, hogy Rejtő Jenő élete máig tele van bizonytalansággal, a róla szóló és hozzá kapcsolódó dokumentumok pedig hiányosak és ritkák. Művei ráadásul éppen a két világháború közötti Magyarországon jelentek meg. Igaz, a ponyva ekkor (is) virágkorát élte, de hiába a nagy példányszám: a savas papírra nyomott, gépi fűzéssel vagy fémkapcsokkal összeerősített könyvek, melyre a kartonborítókat enyvvel ragasztották fel, nem bizonyultak tartósnak, és a gyorsan törékennyé váló papír a helytelen tárolás és a por miatt sokszor további, végzetes sérüléseket szenvedtek. A Rejtő Jenőhöz köthető egyedi dokumentumok többsége az évtizedek során az enyészeté lett, nem véletlen tehát, hogy a tíz-húszévenként egyszer felbukkanó dedikált Rejtő-kötetek páratlan kincsnek számítanak a hozzáértő gyűjtők számára.
A szerző által szignált kötetek — ritka kivételtől eltekintve — közgyűjteményekben sem lelhetők fel. A Petőfi Irodalmi Múzeum helyzete különleges e tekintetben, mert odakerült (a háború után meglepő módon egy darabig még létező) hagyaték fennmaradt része. A könyvtár is csupán egy dedikációt — egy 1941-es Csontbrigád-kötetben — valamint egy ajándékozási bejegyzést — Móra Ferenc 1928-as Kincskereső kisködmönében — őriz. Mindkét könyvet Rejtő Jenő utolsó gépírónője, Kovács Magda ajándékozta a PIM-nek. Előbbit Rejtő így dedikálta: „Magdának és Lacinak háziszerzőjük, szeretettel Rejtő Jenő 941/V. 2.”, utóbbi szövege pedig így szól: „Köszönöm neked Jenő Bp. 942/1/29 csütörtök”. A különleges ajánlás apropójáról keveset tudunk, de Kovács Lászlóné Krausz Magdának több darabot is szignálhatott az író (például egy Hemingway-kötetet), e könyvek azonban, ha fenn is maradtak, feltehetően lappangnak, vagy a kevés számú, értő magángyűjtő birtokában vannak, ahogyan a másoknak ajánlott művek is.
Összességében elmondható, hogy jelentősebb mennyiségű Rejtő Jenő által dedikált könyv és Rejtő-könyvtár feltehetően sosem létezett, ahogyan mára elenyészett a Rejtő-hagyaték jelentősebb része is. Egy dedikált Rejtő Jenő-kötet felbukkanása ma olyan megjósolhatatlan csoda és szenzáció, amit a Nagykörút hasábjain meginterjúvolt híres pesti jósnő, Silbiger Boriska, de talán a fantáziadús író sem tudott volna egykor megjövendölni (Nagy Ágnes szíves közlése alapján).