Budapest, 1973. augusztus 8. 

Nagy Gáspár (1949–2007), Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, szerkesztő, 24 évesen írja le, milyen hatással van rá Veress verselése – különösen pedig Heternitas című verse: „Nem szoktam dicsérgetni nemzedékemet … Ebben az évben csupa szép verset olvastam tőled… S itt előttem a Kortársban a Heternitas, miután már írnom kellett. Gratulálok. Gyönyörű vers. Nagy vers.” 

Kézirat, 1 folio, két beírt oldal, Nagy Gáspár autográf aláírásával. A levél tetején barna folt.

Budapest, 1980. január 8.

Nagy Gáspár a Mozgó világ számára beküldött versei kapcsán Ady-kéziratáról így ír: „Azt hiszem egy nagyon szép Ady-könyv lesz ebből. A kézirat első példányát az előkészítők ékezik stb. A másodpéldány is nagyon jó, olvasható. Azt küldöm….”. Nincs tudomásunk ilyen írásáról, így ez az információ különösen becses. Ahogy az is, melyet ezt követően oszt meg Veressel: „A Kiadótól – még nem tudom, mikor – búcsút veszek, mert hányingerem van bizonyos emberektől s tendenciáktól. De addig szeretném az Adykönyvet készen látni.” Nagy 1980-ban valóban ott is hagyta a Móra Ferenc Könyvkiadót, melynek szerkesztője volt.

Kézirat, 1 folio, két beírt oldal, Nagy Gáspár autográf aláírásával.

H. n., 1981. április 8.

Ebben a levelében is számos magán-, illetve a folyóiratokat/irodalmi életet érintő információt oszt meg.

Újfent kijelenti, hogy nem szokása tollat vagy telefont ragadni egy vers dicsérete okán – vissza is utal 1973-as levelére – de most újra meg kell tennie, ezúttal Veress Könny című verse miatt, melynek utolsó négy sorát idézi is. „… és aztán kellene a Világ dolgairól szót ejtenünk, mert jártam nemrégiben a Mozgóban és nem találtalak. Ott tudtam meg, hogy az ÉS-hez kerültél, ahol én igencsak ritkán járok – szerzőként 1978 óta be se tettem a lábam, mert nagyon idegen lett a szerkesztőség N.L. [Nagy László] hiányától.”

Kézirat, 1 folio, két beírt oldal, Nagy Gáspár autográf aláírásával. 

Nagy Gáspár: Búcsúzszók című verse.

1984. november 19-es dátummal azt a versét küldi Veressnek hálából a „lopott, gyönyörű idézetért is”, melyet a Könny egy verssora ihletett („a száj a szabadság hege”: Nagy Gáspár: Búcsúszók

Gépirat, 1 folio egy beírt oldal, Nagy Gáspár autográf aláírásával és rájegyzésével.

Veress Miklós (1942–2019), József Attila-díjas magyar költő, műfordító, kritikus, 1975–1981 között a Mozgó Világ, a "régi" Mozgó, a kortárs magyar irodalom legfontosabb folyóiratának előbb felelős, majd főszerkesztője volt. 1976-tól az Írószövetség választmányi, 1980-tól a Magyar PEN Club intézőbizottságának volt tagja. 1981–1986 között ismét az Élet és Irodalom főmunkatársa volt. 1986-tól 1988-ig az Írószövetség főtitkára volt. 1988-tól haláláig szabadfoglalkozású író.

Veress hagyatéki anyaga a költőnek címzett levelekből (23 db.), fotográfiákból (4 db.) és dedikált könyvekből (6 db.) áll.

A Veress Miklóshoz írt levelek szerzői elismeréssel nyilatkoznak mind Veress költészetéről, mind szerkesztői munkájáról; Czigány Lóránt, Mészöly Dezső, Nagy Gáspár, Tandori Dezső, Vadász György vagy Zelk Zoltán soraiból árad a mély érintettség. A méltatókhoz csatlakozó Aczél György levele a kor és Aczél személyiségének sajátos lenyomata. Csoóri Sándor írása is figyelemre méltó, ahogy őszintén vall költészet és politika viszonyáról, ahogy Hajnóczy Péteré is, mely rávilágít szerzőjének személyiségére és az irodalomhoz fűzött viszonyára. Šwierkiewicz Róbert levelei pedig képzőművészet és irodalom összefonódásának momentumait villantják fel.

A hagyaték másik részét képező fotók, valamint a dedikált kötetek Veress Miklós a kultúra élvonalába való beágyazódottságáról, valamint széles baráti köréről árulkodnak.