Szigliget, 1994. február 13.

Szántó Piroska (1913–1998) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, író, érdemes és kiváló művész, haladékot kér munkája leadásához, mert még nem pihente ki magát. Ráadásul sok interjút is ad („rájöttek a népek, hogy tudok beszélni, hát beszéltetnek”), ilyenkor a barátok szorulnak háttérbe. Kéri Veresst, hogy ne higgyen a szóbeszédnek, nem kéreti és nem is sztárolja magát.

Kézirat, 1 folio egy beírt oldal, Szántó Piroska autográf aláírásával. Címzett, felbélyegzett borítékkal. A hajtás mentén felül kissé szakadt.

Veress Miklós (1942–2019), József Attila-díjas magyar költő, műfordító, kritikus, 1975–1981 között a Mozgó Világ, a "régi" Mozgó, a kortárs magyar irodalom legfontosabb folyóiratának előbb felelős, majd főszerkesztője volt. 1976-tól az Írószövetség választmányi, 1980-tól a Magyar PEN Club intézőbizottságának volt tagja. 1981–1986 között ismét az Élet és Irodalom főmunkatársa volt. 1986-tól 1988-ig az Írószövetség főtitkára volt. 1988-tól haláláig szabadfoglalkozású író.

Veress hagyatéki anyaga a költőnek címzett levelekből (23 db.), fotográfiákból (4 db.) és dedikált könyvekből (6 db.) áll.

A Veress Miklóshoz írt levelek szerzői elismeréssel nyilatkoznak mind Veress költészetéről, mind szerkesztői munkájáról; Czigány Lóránt, Mészöly Dezső, Nagy Gáspár, Tandori Dezső, Vadász György vagy Zelk Zoltán soraiból árad a mély érintettség. A méltatókhoz csatlakozó Aczél György levele a kor és Aczél személyiségének sajátos lenyomata. Csoóri Sándor írása is figyelemre méltó, ahogy őszintén vall költészet és politika viszonyáról, ahogy Hajnóczy Péteré is, mely rávilágít szerzőjének személyiségére és az irodalomhoz fűzött viszonyára. Šwierkiewicz Róbert levelei pedig képzőművészet és irodalom összefonódásának momentumait villantják fel.

A hagyaték másik részét képező fotók, valamint a dedikált kötetek Veress Miklós a kultúra élvonalába való beágyazódottságáról, valamint széles baráti köréről árulkodnak.