Tibullus, Albius: Elegiarum libri IV.

XV. századi papírkódex. 59 folio, 103x144 mm (körülvágva). Írása: humanista kurzív könyvírás. Scriptora: Antonius Mantuanus. Kolofonja szerint 1469. június 8-án másolta Velencében. Illuminált kezdőlapját a XV. század közepén Itáliában kedvelt indafonatos keret díszíti. A tollal rajzolt indafonat közei pirosan-kéken-zölden festettek. Ennek a típusú díszítésnek az észak-itáliai változatára jellemző az ún. firenzei fehér indafonat ("bianchi girari"), melynek közeit a fenti három szín tölti ki. A velencei festőiskolára jellemző, hogy az indafonat az iniciáléból indul ki. Ennél a kódexnél (mely egyébként puritánabb díszítésű) nem így van, de jellegzetességei alapján igen valószínű, hogy illuminálása a másolás helyén Velencében, esetleg Firenzében készült. A szövegtükröt és a díszítést egy-egy aranykeret fogja közre. E kettő között található még egy aranycsík, mely egyben a címlap alján látható címert is keretezi. Az itáliai reneszánszban kedvelt ún. lófejpajzs alakú címer arannyal keretezett vörös mezőjét kék (ezüst?) harántpólya osztja ketté. Pajzsfőjén, illetve a pajzstalpban két ugyanilyen színű címerkép található. Azonban ma már nem vehető ki mit ábrázolnak. A lap alján a könyv írásától eltérő kéz feltüntette a címer tulajdonosát, de sajnos a későbbi körülvágás során a feljegyzés sérült. A töredék alapján elképzelhető, hogy vezetékneve Venetius volt; mindenesetre szinte bizonyosan a kódexet másoltató, díszíttető tulajdonos címere lehetett. A kezdő levélen arany 'D' iniciálé látható. A kódex papírjának mérleget ábrázoló vízjele igen kedvelt volt a XV. században. Az itt láthatóhoz nagyon hasonlóak fedezhetők föl a kor észak-itáliai papírjain, így a Velence környéki számos papírmalom jelei közt is. A vörös tintával írt incipit után arany iniciáléval kezdődik a barnán írt szöveg. A másoló minden egyes vers elé rövid tartalmi összefoglalót, "hosszú címet" csatolt. Ezek kezdetét kék színű fejezetkezdő jel mutatja. Maguk a versek kék iniciáléval kezdődnek. Az iniciálék alatt látható a scriptor által odaírt ún. reprezentáns, mely az illuminátor, rubrikátor számára megmutatta, milyen betűt kell odafestenie. A disztichonok kezdősorainak első betűit, a szöveggel azonos színnel írt capitalis-ok emelik ki. A másoló az általa fontosnak tartott szövegrészekre margó-jelekkel hívja fel a figyelmet. Az egyes szavak fölött látható % jel figyelmezteti az olvasót, hogy a leírton kívül más szövegváltozat is ismert. Ezt a jel megismétlése alatt a margóra írta a scriptor. A hat levélpárból álló ívfüzeteket (sexternio) őrszó köti össze. A bekarcolással megvonalazott lapokon ízlésesen elhelyezett, szép írással olvasható a szöveg. A kódex Albius Tibullus aranykori költő (Kr.e. 55 körül -- Kr.e. 17 körül) elégiáinak négy könyvét tartalmazza. A görög és hellenisztikus eredetű műfaj igen kedvelt volt a Pax Romana idején, a műfaj Propertius mellet legmagasabb szintű művelője volt Tibullus. Tíz elégiából álló első verseskötetét Kr.e. 27 körül adta ki. Ennek záródarabja, talán leghíresebb elégiája a Detestatio belli (a kódexben a 19. folio recto-ján olvasható), az aranykorra, az idilli, nyugalmas, munkás életre vágyó költő békehimnusza. Az első könyv többi költeménye az ún. három Marathus elégia, pártfogójának, Messalának aquitaniai győzelmére írott gratulatio, és szerelméhez Deliához írt versek. A hat elégiából álló II. kötet Venust és Bacchust dicsőítő sorokkal kezdődik, a többi új kedveséhez, Nemesis-hez írt kesergő költemény. Valószínűleg a költő utolsó verse az Apollóhoz imádkozó ötödik vers. A hagyomány által Tibullusnak tulajdonított négy kötetből csak az első kettő kétségtelen hitelességű. A 32. folio-n kezdődő III. kötetet a mai irodalomtörténet egy átlagos képességű Tibullus-epigon munkájának tartja. Ismeretlen szerzője magát Lygdamusnak nevezi, ki az őt elhagyó feleségéhez Naeerahoz írta kétségek közt hányódó verseit. A IV. könyvet csak a modern kritikai kiadások különböztetik meg egyértelműen, sok kézirat és kiadás összevonja a III. kötettel. Így történt ez ennek a kódexnek az esetében is. Ennek nyitóverse a Messalához írt hexameteres panegyrikus (38. f. verso). Minden bizonnyal ez sem Tibullus műve. Hasonlóan a 7-12. számú kiselégiákhoz, melyeknek szerzőjét viszont ismerjük. Messala unokahúgának, a Tibullus által nagyra becsült Sulpiciának szerelméhez, Cerinthushoz írt versei ezek. Tibullusnak tulajdonítják a Sulpicia-versekhez témájukban szorosan kapcsolódó 2-6. elégiákat, a költő Sulpiciának átadott ajándékát. A kötetet két, szintén "hiteles" Tibullus-vers zárja. A Corpus Tibullianum befejezéseként Tibullus Domitius Marsus által írt sírepigrammája olvasható. Ebből megtudjuk, hogy nem sokkal Vergilius halála után Tibullus is elhunyt, ez alapján teszik Kr.e. 17-re halálozási dátumát. Az epigramma gyakran szerepel a Tibullus-kódexekben. A másoló a szöveget Istennek és Szűz Máriának szóló dicsérettel zárja. Ezután következik az explicit, majd egy rövid Tibullus-életrajz és -méltatás. A szövegtükör alján olvasható a kolofon (48. f. v.): Per me Antonium Mantuanum transcriptus die viii. Junii 1469. Venetiis. A kolofon a harmadik ívfüzet utolsó lapjának alján zárul. Ezután némi ugrás tapasztalható a kéziratban. Egyrészt -- az eddigiektől eltérően -- nem vezet át custos a következő ívfüzetre. Másrészt annak első lapja egy disztichon második sorával kezdődik. Ez az ívfüzet csak 5 levélpárból áll, melynek utolsó (minden bizonnyal üres) levele hiányzik. Elképzelhető, hogy a többihez hasonlóan ez is 6 levélpárból állt, s ennek első levelén kezdődött a töredékes vers. A hiányt bizonyítaná az előző füzet őrszava, azonban ilyen nem található, ezért elképzelhető az is, hogy a verset így, töredékesen másolták le. Mindenképpen elmondható azonban, hogy ez a füzet is szorosan a kódex többi részéhez tartozik. Ezt kétségtelenné teszi, hogy ugyanazon kéz írása mindkettő, a papír azonos vízjele, s a -- valószínűleg a teljes kódexet lezáró -- "finis" szó. A disztichonos verset két szerelmi tárgyú "carmen" ("Carmina Romanelli de quodam puero amore ardebat"; és a "Carmina de monacha cupiente amore/m/ cui/us/da/m/ iuve/n/is" című párbeszédes vers) valamint három epigramma ("Epigramma Michine meretricis", "Epigramma Julie nobilis", "Epigramma Cristine") követi. Szerzőjüket nem ismerjük, feltehetőleg XV. századi szerzők. A címeket kék, a kezdősorokat vörös színű jel mutatja. Ezután fejezi be a másoló -- minden bizonnyal az egész kódexet -- "finis" szóval. A kódex további lapjain néhány, más kéztől származó rövid, töredékes bejegyzés (az egyik Joannes Aloysius jelzéssel) található. Hasonló margináliák a Tibullus-szöveg mellett is láthatók. A kódexet végül két üres levél zárja.