Madách Imre (1823-1864) drámaíró sajátkezű levele Lónyay Menyhértnek "Kedves Menyhértem!" megszólítással

A bevezetőben mentegetőzik Madách a hosszú hallgatásért: "Te már a pályán állsz, mellyre Én csak fegyverkezem, neked e készület unalmas, -- így elmélkedék 's hallgattam. Terveket közölni mellyeknek sikere kétséges nehéz, ha kedves vágyaink buktát csak min-magunk tudjuk, el akarjuk feledtetni magunkkal..." Ezt követően közéleti tevékenységéről tudósít: "Én mint afféle parlagi táblabíró gyüléseken zavarom a világot, ez szenvedélyem; szeretem ha a' vén spectábilisok megbotránkoznak 's talán kissé rettegnek is -- szeretem ha mézes szó v. más hizelgéssel hálóba akarnak keritni, mellyet én rég átláttam." Majd megemlíti a költözés tervét: "Magány... mellyet még elvonúltabbá teend lakváltoztatásom a csesztvei nyírbe." Részletes beszámoló következik irodalmi munkásságáról és terveiről: "... nem hanyagolom el egészen a szépirodalmat is, eddig ugyan egy nemben sem tettem valami figyelemre méltót, sőt ollyat sem mi alá nevemet irni tartottam vólna érdemesnek Társalkodói czikkemen kivűl, de reménylem lesz idő melly meg termi gyümölcsét. Egy színmüvem van készen de nem színi hatásra számitott, most irok egyet hatásra számitva, ha ez utóbbit el játszatom a nyáron, az elsőt is ugyan akkor adandom ki -- sikerét megmutatja a következés. -- Legyen igen jó v. igen rossz mind egy, csak a középszerütől mentsen meg az isten." A Pesti Hírlapban való megjelenéssel kapcsolatos álláspontjának ismertetésével folytatódik a levél: "... kis czikkeket nem mondom hogy nem [adandok ki], 's leg szivesebben Szalay hirlapjába, ha csekély 's még egészen ismeretlen tehetségeimnek, azoknak, előre is, csak sokat [?] igérő hasábjait megnyitandja. Levelező szerzésére Szontaghot szóllitá fel ki Kosúthnak hive marad. Szontágh megszóllitott engem, de én nem szeretem a' hivatlan avatkozást, 's azért, (bocsásd meg e' gyengeséget) levelezője egyenes felszóllittatásom nem lévén nem leszek." Majd a megyei politikában elért sikeréről ír lelkesedéssel: "Igen örülök hogy Nógrádban a közteher viselés elve elfogadásának inditó oka valék, az elnök egy ki csuszott mondatát fel fogva, commentálva 's így kényszeritve őt akaratja elleni indítvanya tételére." Személyes jövőjét így látja: "A kortes ugyan melly közt e' hir szinte terjengeni kezd nem leg kedvezőbb elövéleményt nyer irántam közeledő tisztujitásunkra, de még ki tudja addig lesz-é rájok szükségem is! Az egyik (Sréter) párt conferenciát tartván azt végezé, hogy ha győz Fráter (alispány) Szontágh és Én nem jöhetünk hivatalba. Ez pedig az úgy nevezett szabadelvübb párt!!" Befejezésül a telekdíjjal kapcsolatos sajtóvitáról ír: "A P. hírlap czáfolatára viszont czáfolatot irtam nehány új okkal a' telekdíj ellen, reménylem Helmeczi nem sokára közleni fogja." A levelet utószó zárja: "Ha éleményeim' kis sorát nevezetesen szaporitni akarod, lopj el komolyabb foglalkozásaidtól nehány perczet számomra". A címzett, gróf Lónyay Menyhért (1822-1884) politikus, a kiegyezés után rövid ideig miniszterelnök, majd az MTA elnöke, a levél keletkezésének idején Bereg vármegye követe volt a pozsonyi országgyűlésen. Madách legbensőbb baráti köréhez tartozott. Kapcsolatukat elmélyítette, hogy Madách rendszeresen eljárt a család által rendezett estélyekre, és itt beleszeretett Lónyay húgába, Etelkába. Ez a szerelem volt a fő ihletője Madách első megjelent művének, az 1840-ben kiadott "Lantvirágok" című verseskötetnek. Kiterjedt levelezésüknek számos darabja maradt fenn, melyek az irodalomtörténeti kutatások felbecsülhetetlen forrását jelentik. Madách a levél születésekor táblabíró volt Nógrád megyében, bár ő nagyon szeretett volna országgyűlési követként részt venni az országos politikában. Erre utal a levél elején levő mondata ("Te már a pályán állsz, mellyre Én csak fegyverkezem..."), melybe némi irigység is keveredik Lónyay tisztje iránt. Érdekes az utalás a csesztvei költözés szándékára, amely azt bizonyítja, hogy Madáchot már a Fráter Erzsébettel kötött házasságkötés előtt foglalkoztatta ez a gondolat. Az említett két színdarab közül a bemutatásra szánt a "Csak tréfa", a másik pedig a "Mária királynő" lehetett. A levél folytatásából kiderül, hogy az író barátján, Szontágh Pálon keresztül lett az akkor Szalay László által szerkesztett, centralista vezetés alá került Pesti Hírlap cikkírója. Bár itt még sértődötten írja, hogy ("egyenes felszólittatásom nem lévén") nem vállalja a közvetítő útján történt felkérést, a lap "Törvényhatósági dolgok" című rovatában 1844. július 7-től 1845. december 2-ig számos írása jelent meg Timon álnév alatt. Madách aljegyzőként 1842-ben jelentést készített a megye közigazgatási állapotáról, amelynek tárgyilagos hangvétele, az elmaradott megyei rendszer bemutatása miatt számos kritika érte, lelkes reformpárti álláspontja miatt még az úgynevezett szabadelvű párt több képviselőjével is ellentétbe került. Erre utal azzal, hogy hírei szerint a tisztújítás során elmozdíthatják állásából ("Szontágh és Én nem jöhetünk hivatalba"). A nemességre is kiróható telekdíj, az úgynevezett "házi adó" kérdésében a még Kossuthnál is radikálisabb álláspontot elfoglaló Madách a Pesti Hírlappal is vitába keveredett, és válaszát a Helmeczi Mihály által szerkesztett Társalkodóban jelentette meg. Rendkívül becses, irodalom- és kortörténeti forrásértékkel bíró dokumentum. Jelentőségét mutatja, hogy az íróról szóló monográfiák is több helyen idézik, és hivatkoznak rá. 2 levél, 3 beírt oldal, hajtogatás nyomaival. A második levél verzóján a sajátkezű címzéssel: "Tekintetes Lónyay Menyhért Úrnak Bereg megye követének Pesten át Pozsonyban". Két postabélyegzővel: "Szakál" és "Pressburg 15. Mai", két sérült viaszpecséttel. Két apró sérüléssel, kis szöveghiánnyal. Kelt: Alsósztregova, 1844. V. 8. Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) /Bp., 1992. PIM./: 545.