Pelbartus 1483-tól a dogmatika tanára rendjének budai főiskoláján. Itt írja meg első művét fogadalomból Szűz Mária tiszteletére, miután az 1479-81 között pusztító pestisjárvány idején csodával határos módon meggyógyult. Művének ihletője az Apokalipszis könyvének Mária ábrázolása volt: a csillagkoszorú számszimbolikáját feloldva 12 részre -- azon belül artikulusokra és capitulumokra -- bontott könyvben írta meg beszédmintáit. Célja az volt, hogy latin szövegének felhasználásával végül is magyarul hangozzanak el beszédei. Felhasználta az egész keresztény világban virágzó Mária-kultusz hagyományát, koncepciójára legnagyobb hatással, Epiphanosz szalamiszi püspök műve lehetett, melynek latin változata "De 12 gemmis" címen igen elterjedt volt a középkorban. A középkori hagyományokra támaszkodva, de már a reneszánszra jellemző teljességre való törekvéssel írja le Mária alakját, testi-lelki tisztaságtól ragyogó, üde, fiatal nőnek ábrázolva. Több mozzanatában nem is titkoltan saját szépségideálját követte. Művét, mellyel rangos helyet foglalt el az európai egyházi irodalomban, 1483-ban fejezte be. Első kiadása 1498. május 2-án jelent meg Hagenauban. Többi munkájához hasonlóan, számtalan kiadást ért meg, még legalább száz éven át kedvelték és használták Európa-szerte.