A magyarországi helvét reformáció legelső és legnagyobb teoretikus műve. Szegedi Kis István (1505-1572) lényegében Bullinger, Vermigli, Musculus, Kálvin, Béza, Melanchton különféle szövegeinek azonos témájú részeit gyűjtötte egymás mellé, könnyen áttekinthető rendszerben. Munkájához a svájci szellemi irányzat legfőbb műveinek, itthon egyedülállóan alapos és naprakész ismerete volt szükséges. Már 1561 augusztusában bekövetkezett török rabságát megelőzően, kálmáncsai prédikátorsága idején elkezdhette írni, majd kiszabadulása után Ráckevén fejezte be 1564-ben. Első alkalommal csupán ekkor jelent meg, ezt megelőzően kéziratos másolatokban, élőszóban terjedt. Kinyomtatását követően külföldön is népszerű lett, amelyet az 1608-ig megjelent következő négy bázeli kiadása is bizonyít. Jelentősége, hogy a többé-kevésbé eltérő néztek egyenrangú egymás mellé helyezésével az ellentétekkel szemben az egységet kereste, nagy hatást gyakorolva ezzel az irányzat nyugati-európai fejlődésére is. Egyúttal az európai gazdasági és társadalmi életére jelentős befolyást gyakorló svájci reformáció eszmevilágának közvetlen és széleskörű hazai elterjedését is biztosította.