A német orvos-alkimista fő műve, amelyben a desztillálás gyógyításban való alkalmazását ismerteti. Fő forrásai Arnaldo Villanova, Albertus Magnus, Raimundus Lullius és Jean de Roquetaillade munkái. Először 1525-ben jelent meg latinul, majd 1527-ben németül, 1546-ban pedig franciául is napvilágot látott. A szövegközti illusztrációk laboratóriumi készülékeket, lombikokat, üvegedényeket, kemencéket ábrázolnak. Ulstadius tanulmányához csatlakozik Marsillio Ficinonak szintén az egészség megőrzéséről és az élet meghosszabbításáról szóló értekezése. A XVIII. század közepéig használták, mintegy 40 további kiadást ért meg.