Johnston's Celestial Globe

A mű címe
Johnston's Celestial Globe
Edinburgh, W. & A.K. Johnston
angol szoveg
19th-century celestial globe by William and Alexander Keith Johnston. At the beginning, only universities and larger libraries were in the possession of such expensive, astronomical visual aids to assist the navigation education, however, later — similarly to wall maps — their aesthetics had been realised, thus, first they came to adorn the majestic, baronial libraries, then became the status symbol of the well-off, educated layer of the population. The company of the Johnston brothers produced maps and atlases for schools, and around the mid-19th century began the manufacturing of spheres. Their largest — 30-inch-diameter — globe won several medals at the Great Exhibition, in 1851 in London, and made them famous as well. Although the spheres and the legs were produced individually — manually —, in small quantities as luxury goods, the company exported globe-gores to several producers to America. The viewing point of a celestial globe is outside of the universe — the imaginary Earth is in the centre of the sphere. Besides its significant artistic value, our piece is also scientifically noteworthy since the constellation elements are shown on their appropriate places with the right brightness indication.
The celestial globe is encircled by a marked brass meridian vertically, and a calendar and zodiac outer rim horizontally. It is mounted on a mahogany tripod stand with incurved legs, surrounding a compass needle over a finely detailed compass rose.
Dimensions: 1060 x 610 mm. Diameter of the sphere: 457 mm (18 inch).


157. árverés / 171.
Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft
Kedvencekhez ad

XIX. századi figurális csillaggömb, amely William és Alexander Keith Johnston Edinburgh-i műhelyében készült.
Történeti háttér
Az ég és a Föld gömbalakban történő ábrázolásának ötlete az ókori görögöktől származik, azonban a ma ismert nyomtatott glóbuszok a XVI. század elején jelentek csak meg. Ezeknél korábbi — kézzel festett — példányok készültek ugyan, de nagyon kevés maradt fenn. A 48 ptolemaioszi konstelláció kiegészült a kor csillagászati megfigyeléseinek eredményeivel, és a nyomtatás elterjedésével egyre nagyobb számú asztronómiai térkép és csillaggömb született, bár számuk messze elmaradt a hagyományos térképekétől. Az ábrázolások ugyan egyre pontosabbak lettek az évek folyamán, azonban a gömbök készítésének módszere meglepően keveset változott a XX. századig. A tengeri navigáció szempontjából döntő fontosságú volt az égitestek helyzetének pontos ismerete, amelyben jelentős szerepet játszott az egyre részletesebb és pontosabb csillagtérképek és -gömbök megjelenése. A navigációs oktatás segédleteként eleinte csak az egyetemek és a nagyobb könyvtárak rendelkeztek ilyen drága csillagászati szemléltető eszközzel, később azonban — a falitérképekhez hasonlóan — az esztétikumát is felismerték, így először a fényűző főúri könyvtárak dísze lett, majd a jómódú, tanult réteg státuszszimbólumává vált.
A kiadó
A Johnston-testvérek eleinte tematikus atlaszokat adtak ki, majd a XIX. század második felétől kezdték el glóbuszok gyártását. Az 1851-es első világkiállításon, amelyet Albert herceg — Viktória királynő férje — szervezett Londonban, egy 30 hüvelykes földgömböt mutattak be, amely számos díjat nyert, és meghozta számukra a szakmai elismerést is: udvari térképészek lettek. 1870 körül műhelyük Londonba költözött, és egészen a XX. század elejéig számos amerikai céget elláttak gömbszelvény-nyomatokkal.
Az éggömbök
A XIX. század végéig a gömbtestek és a hozzájuk tartozó állványok egyedileg készültek (csupán a gömbszelvények nyomtatására nyílt lehetőség), így luxuscikként keveset gyártottak belőlük. Ez még inkább igaz az éggömbök esetében, mivel — éppúgy, mint a térképeknél — a föld ábrázolása iránt sokkal nagyobb kereslet mutatkozott. Korabeli szokás szerint a csillag-gömböket glóbuszpárok tagjaiként értékesítették, amelyek közül több sérült vagy megsemmisült. Az égboltot legtöbb esetben úgy ábrázolták, mintha azt az univerzumon kívülről néznénk, és a gömb belsejébe képzelhetjük el a földet. Sokszor eltértek a figurális megjelenítéstől, és sötét alapon jelölték a csillagokat, valamint azokat egyenesekkel összekötve szimbolizálták a konstellációkat.
Példányunk
A glóbusztípus, amelynek tételünk is képviselője jelentős művészi értéket is képvisel tudományos hordereje mellett, hiszen a konstellációk elemeit megfelelő helyen és fényességmegjelöléssel jelenítették meg. A csillagképeket alkotó égitestek magnitúdóját a kartus közelében található aránymértéknek megfelelően szemléltették. A kifinomult alakábrázolások szerves egységet alkotnak az alkalmazott lágy pasztellárnyalatokkal. A mahagóniállványon álló éggömböt függőlegesen fokbeosztású fémmeridián, vízszintesen pedig az állatövi jegyeket és a hónapokat magába foglaló naptárkör övezi. A szépen ívelt (görgőkkel ellátott) lábak aprólékosan kidolgozott szélrózsát és iránytűt fognak közre.
A rézmetszéssel készült papírszelvényeket helyenként apró repedések szabdalják. A földgömb mahagóni faváza és az iránytűház az évszázadok folyamán kissé összeszáradt, ami a ráragasztott papírhordozóra nyomtatott égövi gyűrűt (amelynek külső pereme kissé töredezett és néhol hiányos) és a szélrózsát helyenként szétszakította.
Mérete: 1060 x 610 mm. A gömb átmérője 457 mm (18 inch).