1909-től Ady egyre többször szorult szanatóriumi ápolásra, a költő mind fizikai, mind mentális állapota súlyosan megszenvedte önpusztító életvitelét. Ady Endre testvére, Ady Lajos visszaemlékezése szerint 1913-ra a költő egészségi állapota ismét súlyossá vált, idegei kimerültek – a politikai feszültséggel telt évek mellett magánélete is válságba került: 1912-ben végleg szakított Lédával. A család Ferenczi Sándort, a hazai pszichoanalízis egyik úttörőjét kereste fel szakmai tanácsért, mivel a magyar szanatóriumokat ekkorra Ady már mind végigjárta. Ferenczi ajánlására vitte el Adyt öccse a grazi magánszanatóriumba, Maria-Grünbe, a család barátjának és Ady mecénásának, br. Hatvany Lajosnak anyagi támogatásával. A szanatórium bejelentőkönyve szerint „Andreas von Ady Schriftsteller” 1913. március 7. és július 6. között tartózkodott az intézetben.
Ady levelezéséből tudjuk, hogy a képet Winterberg Rudolf készítette: Winterberg 1914 januárjában Maria Grünből képeslapon nyugtatja meg Adyt: „ne izgasd magad a képek miatt, még ma fogok »6 darabot czímedre elküldetni« - türelem, 14 napig tart.”
A már befutott, híres költő saját bevallása szerint „fene jól” érezte magát a felépülésére kitűzött idő alatt. Talán túl jól. Megérkezésekor találkozott korábbi főnökével, a Nagyváradi Napló főszerkesztőjével, Fehér Dezsővel, aki nagyhangon újságolta el a szanatórium főképp női betegei között a magyar vates érkezését. Napokon belül Ady köré sereglett a lelkes hölgyközönség, ő pedig, ahogy arról a szanatóriumot meglátogató, férje által Ady nyakára mondhatni erkölcscsőszként küldött Fehér Dezsőné visszaemlékezik: „Léda kilenc éve után most kiélvezi szabadságát, férfiszeszélyét, és ami ezzel jár…” Ady pedig nem vetette meg hódolói közeledését: „se bort, se ételt, se cigarettát nem fogyasztott Ady számottevően (...). De nőt – annál többet”. Több flörtbe, szerelmi kalandba is belegabalyodott a költő, melyek közül az irodalomtörténészek három nőt azonosítottak be fontosabb múzsaként, kiknek Ady lírájában is szerep jut: Mylittát, Kicsit és Nyanyucit. Közülük is talán a legmélyebben Mylitta, Machlup Henrikné Zwack Mici 24 éves, kétgyermekes fiatalasszony hagyott nyomot a költő szívén – talán pont azért, mert Mylitta tartotta magát, és ugyan mély érzéseket táplált a költő iránt, barátságnál többet nem engedett. Fordult a kocka: a költőt figyelmükkel elárasztó hölgykoszorú versengése után ez egyszer Ady az, aki (saját bevallása szerint) reménytelenül szerelmes. Mintegy harminc verset írt Mylittához, és a „Ki látott engem?” kötet „Őszi, piros virágok” ciklusát is neki dedikálta. Még Boncza Bertának, akivel ekkor még ugyan nem találkozott személyesen, de 1911 óta leveleztek, is elpanaszolja: „Nagyon elárvultam, valaki itt volt, s elment.”
A példány nem szerepel E. Csorba Csilla: "Ady, a portrévá lett arc" c. könyvében.
A kép kissé körbevágott, papírlapra ragasztva. A kép alatt Ady saját kezű tintás ajánlása: „Pintér Jenőnek nagyon rokon szerető Ady Endréje. Bpest, 1914 ápr 29.” Pintér (1881-1940) fő műve a nyolckötetes "A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés" (1930–1941), amely máig az egyik legnagyobb, egyszerzős magyar nyelvű munka.
Fotó: Winterberg Rudolf. Készült: Graz, Maria-Grün szanatórium, 1913. április vége.
230x169 mm
(Források: E. Csorba Csilla: Ady, a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe. Budapest, 2008; Péter I. Zoltán: Ady Endre szanatóriumi szerelmei. Várad, 2017/3.)
The photo is not included in the book of Csilla E. Csorba: "Ady a portrévá lett arc" [Ady, the Face which Became a Portrait]. The image is slightly cropped and pasted on a sheet of paper. Under the picture, Ady's handwritten dedication to Jenő Pintér.