I. Rákóczy György (1593-1648) erdélyi fejedelem sajátkezű aláírásával ellátott, magyar nyelvű követutasítás a török Portára induló Szalánczy István részére

Az Erdélyi Fejedelemség a XVII. század első felében, Bocskai István és Bethlen Gábor alatt élte virágkorát. Bethlen 1629-ben bekövetkezett halála után bizonytalan időszak következett. Fivére, Bethlen István lett a kormányzó, de Rákóczy is igényt tartott a trónra. Kettejük párharca majdnem háborúba torkollott, végül azonban az országgyűlésre bízták a döntést. Miután ez a török udvar jóváhagyásától függött, mindketten megpróbálták kihasználni jó portai kapcsolataikat. A törökök nem kívántak állást foglalni, ezért mindkettőjük nevére küldtek egy-egy szultáni fermánt [kinevezési parancsot] Bethlen Gábor özvegyének, Brandenburgi Katalinnak. Miután ő sógorát nem kedvelte, ezért Rákóczyt választatta meg. 1630. XII. 24-én történt meg a fejedelmi eskütétel, a követnek szóló instrukciók pedig 1631. január 4-én keltek. Ez is mutatja, hogy a "két pogány közt" lavírozó, félig-meddig török hűbérben lévő kis fejedelemségnek mennyire fontos volt a törökökkel való diplomáciai kapcsolatok ápolása, a török politika figyelemmel kísérése. A fejedelem rendkívül részletesen, 22 pontba foglalva írja le a követ kötelességeit és a vele szemben való elvárásokat. A bevezető utal a megbízatás fontosságára: "Minthogy Orszagunknak reghi io szokasa szerint hasznokra és megh maradasokra nézve, es ez előttünk való Fejedelmeknek immar sok üdöktül foghva continuus Oratort [állandó követet, szószólót] kellet az fenyes Portan ben tartaniok, az ki az közönséges iora szorgalmatosan vigyazvan az hazára onnat következeő minden károkat, és egyeb artalmas dolgokat el tavoztatna..." A 3. pont megemlíti az addigi követ, Házy János nevét, de visszahívásának okáról nem szól. Nyomatékosan hangsúlyozza a személyes kapcsolatok kiépítésének fontosságát, hogy első kézből kapott hírekkel tudja ellátni a fejedelmi udvart. Külön pontot szentel a titoktartásnak: "... az mint ez elött valo Nemelj Orator ideiben tőrténtt az dologh ez utan ne törtennyek. Ha mi oly titkos dolgokatt pedigh neki irasban bé küldünk, az melyeket ott tractalni kel, irasban semmit be ne adgyon, hanem avagy az Vezir előtt szoval szamlallya elő, avag' pedigh Törökül fordittassa, és úgy adgya elő". Óvja hatásköre túllépésétől ("... azt igen eszeben tarczia, hog' semmit mi hireinknélkül senkinek orszagh képében igirni ne mereszellyen..."), és attól, hogy néhány korábbi követhez hasonlóan a rendelkezésére álló pénz egy részét saját céljaira fordítsa (...affele eladogatas miatt az mint az előtt törtent nemely Oratorok ideiben, orszagunkra jövendőbennis kártt ne hozzon."). A 20. pont a keresztény követekkel való kapcsolattartásról szól, a következő pedig külön tárgyalja a szomszédos havasalföldi és moldvai vajdák küldötteivel szemben követendő magatartást. A követ, Szalánczy István (megh. 1648) főnemesi családból származott. Úgy tűnik, hagyománya volt náluk a diplomáciai tevékenységnek: már első ismert őse, Szalánczy János is többször járt követségben János Zsigmond alatt. István először 1613-ban szolgált a Portánál, majd 1631-től, több megszakítással, egészen haláláig itt működött, előbb állandó, majd főkövetként. 5 levél, 7 beírt oldal. Papírfelzetes viaszpecséttel, zsinórral átfűzve. Kelt: Gyulafehérvár, 1631. I. 4. A fejedelem mellett Kovacsóczy István kancellár is kézjegyével látta el. György Rákóczy I, Prince of Transylvania. Document in Hungarian signed, I7 pages, giving instructions to his envoy to the Porte.