Heltai Gáspár: Chronica az magyaroknac dolgairol: Mint iöttec ki a nagy Scythiaból Pánnoniában, Es mint foglaltác magoknac az országot: Es mint birtác ászt Hertzegröl Hertzegre, es Királyról Királyra, nagy soc tusakodássockal és szántalan soc viadallyockal, Mellyet --- Meg irta magyar nyeluen, es ez rendre hoszta az Bonfiníus Antalnac nagy könyuéböl és egyéb historias könyuekböl nem kiczín munkáual

A nyomda: Hoffgreff György alapította 1550 körül a kolozsvári nyomdát, melynek első pontosan keltezett kiadványa, a Ritus 1550 májusában látott napvilágot. Heltai feltehetően ezután csatlakozott a vállalkozáshoz. A műhelynek jelentős szerepe volt az antikva betűk használatának általánossá válásában. A Sárvár-újszigeti műhely megszűnése (1541) után Huszár Gál felléptéig (1558) ez volt az egyetlen hely, ahol magyar nyelvű könyvek jelentek meg. Hoffgreff halála után Heltai egyedül folytatta a munkát. Újraöntötte a betűkészletet és saját papírmalmot hozott létre. Később özvegye, majd az örökösök vezették a nyomdát, amely 1660-ig működött. Ez volt a XVI. század legtermékenyebb műhelye, mintegy 200 kiadvánnyal. Termékei között Heltai munkái mellett a magyar művelődéstörténet olyan kimagasló darabjai szerepelnek, mint Tinódi Cronicája, az ún. Hoffgreff-énekeskönyv, Melius Juhász Herbariuma és Baranyai Decsi Syntagmája. A szerző: Heltai a XV-XVI. század fordulóján született, feltehetően a Szeben megyei Nagydisznódon (Heltau). Wittenbergben tanult, majd hazatérve a kolozsvári evangélikus szászok lelkészeként működött. Később Kálvin tanait vette át, majd unitárius lett. 1536-tól fokozatosan a magyar nyelvű irodalom felé fordult, amelyben nyilván üzleti megfontolások is szerepet játszottak. Jelentős szerepe volt a magyar helyesírás kialakulásában. Ő rögzítette az "sz" hang sajátos magyar jelét, a palatálisokét (gy, ly, ny, ty) és ő tett először vesszőt a hosszú magánhangzókra. A vallásos felvilágosító munkák, elmélkedések, vitairatok, tankönyvek mellett nagy számban jelentetett meg népszerű, szórakoztató világi tárgyú munkákat, széphistóriákat, történelmi műveket. Egyik nagy álma volt egy teljes magyar bibliakiadás, amelynek fordításán több társával mintegy 15 éven át dolgozott. Nevéhez fűződik az első klasszikus magyar nyelvű elbeszélő prózai mű, a Száz fabula, valamint az első világi témájú novelláskönyv, a Ponciánus császár históriája is, ezért a reneszánsz széppróza egyik megteremtőjeként tartják számon. A mű: Az élete főművének tekintett Krónia kiadására évtizedekig készült. Már 1560 körül érlelődött benne egy anyanyelvű, protestáns szellemű, nagy példányszámú, a hazai és egyetemes történelmet átfogó mű koncepciója. Szorgosan gyűjtötte a forrásokat, ez a törekvés vezette a fontosabb magyar történeti tárgyú énekek összegyűjtésére és kiadására (Cancionale, 1574) is. Míg a világtörténelemhez rendelkezésére álltak Melanchton és mások munkái, sőt Székely Istváné magyarul is, a magyarral kapcsolatban szinte kizárólag Bonfinira hagyatkozhatott. Heltai nem történetíró, célja az események protestáns szemléletű, népszerűsítő bemutatása, politikai aktualizálásokkal teletűzdelve. Szemében a história alakulása az isteni gondviselés példatára, amellyel a kor emberének kíván irányt mutatni. A munkát áthatja az éles katolikusellenesség, a pápa a gonosz legfőbb megtestesítője. A mű gondolatvilágában a központi helyet a Mátyás király körüli politikai propaganda foglalja el. Ő a "jó úr" példája, szemben Szapolyaival, aki a gonosz képviselője. Mátyással foglakozik a könyv mintegy fele. Az irodalomra és a köztudatra gyakorolt hatásának jelentőségére talán a legékesebb példa, hogy számos Mátyásról szóló anekdota, történet, ahogy Hunyadi János születésének elbeszélése is, Heltai munkája. Tőle vette át a néphagyomány (és nem fordítva). Összegezve tehát kijelenthető, hogy - habár a történeti adatokat tekintve Heltai műve nem sokkal több Bonfini latin nyelvű munkájának fordításánál -- művelődéstörténeti szempontból a kor egyik legjelentősebb, stílusával, nyelvezetével máig ható alkotása, amelynek a szerző halála miatt csak az első kötete készült el. Következő kiadására mintegy 200 évet kellett várni, Győrben jelent meg 1789-ben (lásd következő tételünket).1854-ben az Újabb Nemzeti Könyvtár, majd 1943-ban a Magyar Századok darabjaként látott napvilágot. Hasonmása a magyar könyvtörténet legbecsesebb munkáit közreadó Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat 8. köteteként szerepel. Az RMNy szerint hazai közgyűjteményben 5 teljes példányát őrzik, ebből hármat az OSzK-ban.