Az esztergomi egyházmegye számára készített misekönyvek egyik korai, egy budai könyvkereskedő költségén megjelent, nyomtatott kiadása. Hazánkban a Mohács előtti időszakban a nyomtatott könyvkultúrát szinte kizárólag a szerkönyvek képviselték. Pázmány Péter egységesítő javaslatáig egyházmegyéink a kialakult régi rítust követték és saját misekönyveikből végezték a szertartást. A legkiterjedtebb egyházkerület az esztergomi volt, sőt valószínűleg az itteni gyakorlattal éltek a Kalocsához tartozó területeken is. Így a legnagyobb igény az esztergomi misekönyvre mutatkozott. A Mátyás utáni évtizedekben továbbra is pezsgő kulturális életet folytató fővárosban, Budán számos külföldi könyvkereskedő telepedett le. Ők voltak egyúttal a nagy keresletnek örvendő liturgikus könyvek kiadói is. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolataik révén jelentősen hozzájárultak a két ősnyomda megszűnése után tipográfia nélkül maradt országban a nyomtatott könyvek terjedéséhez. A XVI. század elejének legtermékenyebb budai könyvkiadója és -kereskedője Urbanus Kaym volt. 1509-1519 közötti budai működése alatt mintegy 18 liturgiai mű és tankönyv kötődik nevéhez. Monogramját és a kisdedet tartó Szűz Máriát ábrázoló kiadói jelvényével díszített könyvei főleg Velencében jelentek meg. A város az akkori idők nyomdászatának központja volt, már az előző évszázad utolsó három évtizedében is több mint másfél száz nyomda dolgozott itt. Egyes budai kereskedők kizárólag Velencében, sőt legtöbbször itt is csak egy nyomdával dolgoztattak, a szerkönyvek pedig szinte kizárólag e városban készültek. Ez nemcsak az akkori Magyarország erős itáliai kapcsolataival indokolható, hanem azzal is, hogy Európa-szerte a rendkívül fejlett technikájú velencei nyomdászokkal készíttették az igényesebb kivitelű breviáriumokat és misekönyveket. A kétszínnyomással készült, számos iniciáléval, lombarddal, metszettel díszített kötetek ugyanis komoly felszerelést és szaktudást igényeltek. Petrus Lichtenstein tekintélyes üzemmé fejlődött, igényességéről és ízlésességéről ismert nyomdájában első alkalommal 1511-ben a zágrábi egyházmegye misekönyve, majd 1512-ben Stephanus Heckel budai könyvkereskedő és Kaym közös kiadásában az esztergomi misekönyv fólió kiadása látott napvilágot. Gyakran előfordult ugyanis, hogy ugyanazt a művet egyidejűleg, egyazon nyomdában két budai kereskedő is kinyomtatta. Ez esetben apró eltérésektől eltekintve a két kiadvány egy szedéssel készült, ami a költségeket jelentősen csökkentette. Ebben az esztendőben szintén párhuzamosan jelent meg Heckel és Kaym negyedrét esztergomi misekönyve. A két kiadvány lényegében a kiadói jelvényben és a kolofon szövegében különbözik egymástól. A missalék állandó díszítője az ún. kánonkép, amely a mise kanonizált részeit tartalmazó egység előtt áll, témája mindig a keresztre feszítés. A legtöbb esteben e fametszetes illusztrációk hiányoznak a kötetekből. Példányunk azonban szerencsésen elkerülte a későbbi csonkítást, kánonképének rendkívül drámai erejű, művészi Golgota jelenete a páduai iskola hatását tükrözi. A Mohács utáni évszázadok pusztulásából misekönyveink közül csak néhány kötet menekült meg, így minden egyes ránk maradt darab becses ritkaságnak számít.
A mű címe
Missale s(e)c(un)d(u)m chorum Almae ecclesiae Strigoniensis