Dankó Pósa verseinek megzenésítésével tett szert országos ismertségre. Az ő tanácsára alapított az 1890-es években saját daltársulatot, amellyel járta az országot. Csaknem 500 komponált dallammal a magyar nóta talán legnagyobb alakja volt. A keserű hangvételű levél elején így panaszkodik: "Közel ötszáz nóta megteremtése után arra kell jutnom hogy nagy betegségemben megdögölhetnék ha egy-két áldott szivü zsidó ember nem segítené anyagilag a [Riván?] való tartózkodásomat..." Fájlalja, hogy nem kap elismerést: "Hej de én czigány vagyok czigányt pedig nem lehet a parnasszusra emelni." Tudatja a címzettel, hogy nemsokára hazatér, és tervezi, hogy legalább 200 nótáját kiadatja. Reméli, hogy Feszty Árpád segít majd ebben, és sikerül a következő évben, 1903-ban -- amikor 20 éve lesz a pályán -- megjelentetni a kötetet. Kéri a címzett segítségét is. A végén szomorúan említi, hogy régi barátja, Gárdonyi is "nagyon megtöltötte a hobortját puskaporral". 2 levél, 4 beírt oldal. Keltezés nélkül (San Remo? 1902). A hajtogatás mentén kettévált. A levélhez mellékelve: Dankó Pista sajátkezűleg írt listája, amely 65 nótát tartalmaz. A végén az alábbi megjegyzéssel: "Ezek a nóták nagy részben országosan vannak elterjedve részben pedig egyiket az egyik vidéken másikat a másik vidéken éneklik." 3 beírt oldal. A hajtogatás mentén kettévált.