Igen korai, magyar vonatkozású ősnyomtatvány, II. Pius pápaként írt leveleinek első kiadása. Aeneas Silvius Piccolomini előbb V. Félix ellenpápa, majd III. Frigyes német-római császár titkáraként lett ismert.1446-ban szenteltette pappá magát, ezután Trieszt, majd Siena püspökévé nevezték ki. 1458. augusztus 19-én II. Pius néven lett pápa. Úgy tervezte, hogy 1464-ben a Pápai Állam, Magyarország, Velence és Burgundia csapataiból álló keresztes hadak élére áll, azonban a seregek gyülekezése közben Anconában meghalt. Terjedelmes levelezésén kívül, művei közül kiemelendő "Commentarius"-a, az első olyan emlékirat, amely pápa tollából származik. Jelentősek "De Europa" és "De Asia" című földrajzi leírásai. Az utóbbiban említést tesz a vogul-osztják nyelvrokonságról, ezért ezt a munkát a finnugor összehasonlító nyelvtudomány korai előfutárának tekintik. Aeneas Silvius kapcsolatot tartott fenn kora szinte minden jelentős humanistájával. Levelei messze felülmúlják a korabeli humanisták levélváltásainak jelentőségét, gyakran az események középpontjában állva igen fontos történésekről számol be. Így irodalmi értékük mellett fontos történelmi dokumentumok is. Magyar vonatkozásúak I. Ulászlóhoz, Vitéz Jánoshoz, Kapisztrán Szent Jánoshoz írott levelei. Pápai programjának sarkalatos pontjaiként a török terjeszkedés visszaszorítását és Bizánc megbosszulását emelte ki, ebből az időből származó levelei e kérdés körül forognak. A kötet első levele a pápának az európai uralkodókhoz intézett felhívása, amelyben a mantovai kongresszuson való részvételre buzdítja őket. 1458. október 13-án kiadott bullájában fejtette ki a törökök okozta válság megoldására szolgáló javaslatait. Szerinte egy olyan fejedelmi kongresszusra van szükség, amelyen részt vesz a keresztény világ minden uralkodója. A gyűlést 1459. június 1-jére hívta össze Mantovába, azonban hívó szavára szinte egyetlen jelentős politikai hatalom sem felelt, követeik csak késve jelentek meg, együtt működésüket torzsalkodásuk és ellentétes érdekeik akadályozták. Csupán Németország ajánlott fel jelentősebb sereget a keresztes hadba, valamint a jelenlévők megegyeztek egy három éves törökellenes hadjárat tervében, de végül ezek az ígéretek sem valósultak meg, a gyűlés eredménytelenül zárult szeptember 26-án. A kötet többi levele arról tanúskodik, hogy a pápa milyen nagy erőfeszítéseket tett a keresztes seregek összefogására. Igyekezett helyreállítani az itáliai békét, sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie Hunyadi Mátyást és III. Frigyes császárt, megpróbálta meggátolni a Német Lovagrend és Lengyelország között kirobbant háborút. Törekedett fenntartani hatalmát az önállósulni kívánó gallikán és német egyház felett. Rendkívül érdekes II. Mohamedhez írott levele. Ebben felszólította a szultánt, hogy térjen keresztény hitre, viszonzásul elismerné őt bizánci császárnak. Hazai vonatkozásuk szempontjából kiemelkedő a két utolsó levél, amelyekben közvetlenül foglalkozik Magyarországgal és az azt fenyegető török veszéllyel. Megindító szavakkal tárja olvasói elé az elfoglalt Konstantinápoly és a Szentföld állapotát, valamint az Európa nagy részét már leigázó török veszedelmet. Az alig néhány évvel korábban elért nándorfehérvári diadal kapcsán "kedves fiunk Mátyás, magyar király" győztes seregéhez való csatlakozásra hív. Így ír: "A magyaroknál minden rendben van, nincs közöttük széthúzás, a császárral jó viszonyt ápolnak, a szentnek nevezett koronát is neki tulajdonítják". A nyomtatvány két variánsa ismeretes, amelyek a tartalomjegyzék címének a szedésében térnek el. A bibliográfiák "Hain-féle", illetve a British Museum példányára hivatkozva "BM", vagy "BMC" változatként jelölik ezeket. A Hain variánsban az "Epistolarum" szót helyesen szedték, a pápa neve pedig rövidítve áll. A másik változatban az "Epistolarum" hibásan, míg a "secundus" szó teljes terjedelmében olvasható. Példányunk a Hain variánshoz tartozik. A kiadványt hazai vonatkozásai miatt Apponyi Sándor könyvtárában is megtalálható volt.