Az első teljesen magyar nyelvű, hazai nyomtatvány második kiadása. Egyúttal az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség, a hazai irodalom- és művelődéstörténet páratlan darabja, becses korai magyar nyelvű RMK. A fordító: Sylvester János (1504?-1552) Szinyérváralján született, a híres nagybányai iskola elvégzését követően, 1526-ban iratkozott be a krakkói egyetemre, itt ismerkedett meg a humanizmussal és Erasmus szellemiségével. Hieronymus Vietor nyomdájában dolgozva ő készítette el a két legrégebbi összefüggő magyar szöveget tartalmazó nyomtatvány, egy nyelvtankönyv és egy beszélgetésgyakorlat anyanyelvű részét. Wittenbergben alapos grammatikai tudásra tett szert. Nagy hatást gyakorolt rá Melanchton, aki a bécsi egyetemet végzett, humanista műveltségű gazdag főúr, későbbi nádor, Nádasdy Tamás figyelmébe ajánlotta. 1534-től az ő sárvári udvarában volt iskolamester, miközben végezte a biblia fordítását. Ennek során szembesült azokkal a nyelvtani kérdésekkel, amelyek megoldásához összeállította az első tudományos igényű, korszerű magyar nyelvtant, amely 1539-ben jelent meg Sárváron. Ebben a magyar nyelv latinnal összemérhető szabályrendszerének, törvényszerűségeinek leírásával bizonyította, hogy ahhoz hasonlóan a magyar is alkalmas a szent szöveg hű tolmácsolására. 1542-től a bécsi egyetemen hébert, majd görögöt és történelmet tanított. Számos irodalmi alkotása jelent meg. A fordítás: Bár korai, kódexekben megőrződött nyelvemlékeink, és az első nyomtatványok között is bőven voltak részleges fordítások, ez az első teljes, magyar nyelven napvilágot látott Újszövetség. A fordításról először Sylvester 1536 júniusában Nádasdyhoz írt levelében esik szó, ekkor már minden valószínűség szerint végzett a négy evangéliummal és az Apostolok cselekedeteivel. Erasmus egész Európára nagy hatást gyakorló, mindenkinek szóló bibliaolvasási és ehhez kapcsolódó fordítási programja nyomán látott hozzá a munkához. Mesterét követve szigorú bibliakritika és filológiai pontosság jellemezte, a megszokottnál jóval több forrást és nagyobb apparátust vett igénybe. Alapvetően Erasmus görög-latin kiadására támaszkodva, egyedülálló módon hangsúlyosan vette figyelembe a görög szöveget, de a Vulgatát és német változatokat is forgatott. A magyar előzmények közül úgy tűnik ismerte az ún. huszita bibliához tartozó Müncheni-kódex szövegét, és kortársai, Komjáti Benedek és Pesti Gábor fordításait. Humanista filológiai felkészültsége, nyelvtudása, tárgyi ismeretei jelentősen meghaladták azokét, a teljes pontosságra való kínos törekvése miatt azonban nyelvezete kissé nehézkes. A mű kimagasló irodalomtörténeti értéke, hogy kezdetleges kísérletek után az ajánlás elején, és a szentírási szöveg végére illesztett verses tartalmi összefoglalókban olvashatók az első hosszabb, metrikai szempontból kifogástalan, irodalmi értékű magyar időmértékes verssorok. Sylvester büszke volt felismerésére, hogy az európai nyelvek nagy részével ellentétben, anyanyelve alkalmas a klasszikus verselésre. A szöveg végére stilisztikai és bibliai régiségtani tanulmányokat fűzött. Ezek az első hazai filológiai szakmunkák, amelyekben a szavak képletes értelmét tárgyalva fogalmazza meg korát messze megelőző irodalom-felfogását, elemzi a szövegben nem teljes pontossággal körülírható szavak jelentését; továbbá az Újszövetségben előforduló mértékegységeket, pénznemeket és betegségeket magyarázza részletesen. Műve számára az erasmusi elvekhez illeszkedő helyesírási rendszert dolgozott ki. Az első kiadás 1541-ben jelent meg Sárvár-Újszigeten, a Nádasdy által felállított műhelyben. A nyomda: A hazai nyomdák kis száma és az itthoni zavaros állapotok miatt a XVI. század folyamán a magyar nyelvű kiadványok gyakran külföldön jelentek meg, a század második felében Bécs lett az egyik legfontosabb ilyen központ. Az egyetemi tipográfus címet viselő Kaspar Stainhofer 1566-1576-ig dolgozott önállóan a császárvárosban. 1568-tól kezdve hat magyar nyelvű nyomtatvány hagyta el sajtóját, közülük az utolsó és egyben legnagyobb szabású az Újtestamentum volt. Termékeit a korábbi bécsi munkákhoz képest szokatlan díszítettség, iniciálék, körzetek gazdag használata jellemzi. A kiadás: A főrész szövege és beosztása lényegében megegyezik az első kiadáséval, azonban jórészt megváltoztatták benne a Sylvesterre jellemző "iző" nyelvjárást, amely komoly akadálya volt fordítása szélesebb körű elterjedésének, elhagyták a verses ajánlást, és helyesírási változtatásokat hajtottak végre rajta. Valószínűleg mind a szedő, mind a korrektor magyar anyanyelvű lehetett. Anton Mayer nyomdászattörténeti munkájában már a XIX. század végén roppan ritka és még a nagy könyvtárakban is nehezen fellelhető munkának mondja. Bár az egyre szélesebb körre kiterjedő Hungaricum-kutatás igyekezett lehetőleg minden példányát regisztrálni, Magyarországon ma is csupán két teljes kötet ismert. Kereskedelmi forgalomba az utóbbi évtizedekben nem került, a többi XVI. századi magyar nyelvű RMK-hoz hasonlóan rendkívül ritka könyv. Bátran kijelenthető, hogy példányunkhoz hasonló, teljes, ép, jó állapotú, korabeli kötésben lévő darab felbukkanásának alig van esélye. Kötés: Bordázott gerincű, fatáblára vont, görgetőkkel és lemezekkel díszített fehér, korabeli disznóbőr-kötésben, zárókapcsokkal. Az első kötéstábla közepén a mérleg mellett hangsúlyosan karddal ábrázolt Justitia, háttábláján a megbecstelenítése után önmagát leszúró Lucretia alakja látható. A két figura együttes használata nagyon népszerű volt a protestantizmus korai időszakában, mindkettőt a császári önkénnyel szembeszálló, harcos hitújítás jelképének tekintették a kortársak.