A kézirat a költő 1817 és 1822 közötti feljegyzéseit tartalmazza, a legtöbb 1821-21-ből származik. 7 levél minden bizonnyal egy jegyzetfüzet lapjai, míg kettő nagyobb formátumú levélpapír. 16 beírt oldal. A költő: Berzsenyi Dániel a magyar irodalom különleges személyisége. Iskolai éveiben inkább fizikai erejével, duhaj kedvével tűnt ki társai közül. Tanulmányaival hamar felhagyott és apja mellett kezdett el gazdálkodni szülőfalujában (Egyházas)Hetyén. Dukai Takách Zsuzsannával, a költőnő, Judit unokanővérével kötött házassága után Semjénre, majd 1804-ben Niklára költözött. Itt kötött barátságot Kis Jánossal, aki Berzsenyi magának írogatott verseit felfedezte, és eljuttatta őket Kazinczyhoz. A "költőfejedelem" lelkesen üdvözölte költeményeit, meghozva ezzel számára az irodalmi életben való ismertséget. Készülő kötetének munkálatai miatt Pesten járt, ahol találkozott a korabeli irodalmi élet fontos szereplőivel, azonban idegennek érezte magát közöttük. 1813-ban megjelent verseinek elő majd második kiadása, néhány év múlva részt vett a keszthelyi helikoni ünnepségeken. Kölcsey Ferencnek a Tudományos Gyűjteményben, 1817-ben megjelent, róla szóló kritikáját lekicsinylő hangnemű, megalapozatlan, személyes támadásnak érezte, és rendkívül szívére vette. Felháborodott válaszát csak átdolgozva közölték. Mivel Kazinczy sem kelt a védelmére, őt is ellenségének érezte, levelezésük megszakadt. Az amúgy is beteges, apátiára hajlamos költő még jobban magába zárkózott, búskomor lett. Nemcsak költőként, emberként is megalázottnak érezte magát, távoli magányában egyre inkább elmerült megbántottságában. Lelki gyötrődései fizikai betegséggel is párosulnak, kocsijával felfordulva feje, válla, combja is megsérült, hosszú ideig ágyhoz volt kötve. Mindeközben azonban a gazdálkodás nehézségei mellett igyekezet képezni magát, hogy megfelelő választ adjon a recenzióra. Ennek érdekében 1819-20-ban hosszú időszakokat töltött Sopronban ott tanuló fia mellett. Lírája ebben az időszakban csaknem teljesen elnémult. Észrevételek Kölcsey recensiójára című írása 1825-ben látott napvilágot szintén a Tudományos Gyűjteményben, de a megbántottság egész további életére rányomta bélyegét. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság Filozófiai Osztályának első rendes vidéki tagja lett, 1832-ben megismerkedett Széchényivel. Élete utolsó éveiben egyre többet betegeskedett, szellemileg is egyre jobban eltávolodott a reformkor pezsgésében élő kortárs költőnemzedéktől. A gazdálkodó középbirtokos: Berzsenyi házassága után vált önálló gazdálkodóvá, felesége birtokán Sömjénben. Házasságában az otthonról való menekülés mellett feltehetően fontos szerepet játszott az is, hogy vagyonos felesége révén állhatott saját lábára. Számos megnyilatkozásából látható, hogy szeretett gazdálkodni, büszke volt sikereire, vagyona gyarapítására. Egy levelében például azzal dicsekszik, hogy apjánál is előbbre jutott ebben a tekintetben. Nikla határában rétet és szántóföldet vett, gyermekei számára kiépítendő birtokrészekről gondolkodott. Hosszan pereskedett sógorával, felesége örökségéért, amelyet épp azért vontak meg tőle, mert nem bíztak képesdségeiben. Leveleinek visszatérő témája, miként vesződött "széllel, esővel, hideggel, meleggel", szenvedett a pénzét elértéktelenítő devalvációtól, jégesőtől, járványtól, házát elpusztító vihartól. Amint 1833-ban írt, "A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul" című értekezése mutatja, elméletileg is foglalkozott a kérdéssel. Elégedettnek tűnt sikeres gazdasága miatt, de ugyanakkor szenvedett a tudományos és irodalmi élet központjának távolságától, a hozzá méltó szellemi társak hiányától. A dokumentumok: A kéziratok annak a Kölcsey kritikája utáni magányos, önmagába forduló időszaknak a lenyomatai, amikor költői munkásságával felhagyva a méltó válaszra való készüléssel, és birtokügyeivel volt elfoglalva. Ritka alkalom, amikor egy költő irodalomtól független magánéletébe lehet bepillantást nyerni, különösen érdekes ez a költészetében a "képzelődések országába" szárnyaló Berzsenyi életét végigkísérő mindennapi gazdasági ügyek esetében.