A magyar irodalom egyik legritkább első kiadása. A Szigeti veszedelmen kívül a költő 1651-ig írt minden lírai költeményét is tartalmazza. Bár Zrínyi nem tekintette magát hivatásos költőnek ("az én professióm nem az poesis"), mégis a század magyar irodalmának főalakja lett, mint ahogy kiemelkedő szereplője volt a kor politikai életének és hadtörténetének. Az a gondosság, amely a kötet összeállításában, elrendezésében tisztán látható, valamint a címadásból sugárzó költői önérzet ellentmondani látszik a fenti idézetnek, legalábbis árnyalja azt. A "syrena" egyrészt a Serin név (Zrin) anagrammás kifejtése, másrészt a költői én metaforája (Zrínyi lírai példaképe, a nápolyi Marino ugyanis a Tirrén-tenger "szirénájának" nevezte magát), az Adriai tenger pedig a Zrínyi-birtok és egyben Magyarország határa is. Zrínyit főleg epikus költészete révén ismerjük, de a cím mintha lírikus oldalát helyezné előtérbe.
A mű valószínűleg kis példányszámban látott napvilágot, hiszen nem sokkal megjelenése után már a XVII. században másolni kezdték, s egészen a XIX. századig készültek kéziratos darabjai. Az editio princeps alapjául szolgáló nyomdai kézirat sajnos nem maradt fenn, a költő javításait, módosításait tartalmazó példány pedig — amely egyedülálló nemzeti kincs a horvátok számára is — gyakorlatilag mára már a penésztől teljesen elenyészett, így a bécsi kiadás tartalmazza a legkorábbi fennmaradt szöveget. A tény, hogy a Zágrábban őrzött változaton a szerző módosításai szerepelnek, feltételez egy még ennél is korábbi kéziratot, de erről semmi biztosat nem tudunk. Mindenesetre a bécsi első kiadás tekinthető tartalmi és esztétikai szempontból a szerző szerinti teljes, végleges változatnak, mely beosztásában és tartalmában több helyen eltér a kézirattól: ott hiányzik a Dedikáció, Az olvasónak szóló ajánlás és a Peroratio, ezen kívül több fontos szövegbeli eltérés található.
Zrínyi a kiadást gondosan előkészítette, és a nyomdában is figyelemmel kísérte a munkát. A kompozíció tudatossága és a tipográfiai szempontból megtervezett versek azt mutatják, hogy Zrínyi már nem kéziratos terjesztésben gondolkodott. Minden lap szedéstükrét igyekezett ízlésesen megtervezni a nyomda, de adódtak olyan oldalak, ahol üres hely maradt. Ezeket Zrínyi új strófákkal töltötte be, ügyelve arra, hogy a beszámozott szakaszok rendjét ne borítsa fel (ha ugyanis ezeket összeadjuk, Szigetvár vívásának esztendejét, az 1566-os évszámot kapjuk eredményül). A hozzáírt versszakokat nem számozta be, és dőlt betűvel szedte.
A mű magyar irodalomra gyakorolt hatása egyedülálló, a reformkorban egyenesen kultusza alakult ki. Sajátos verselése, formai újításai az átköltések egész divatját indították el: tudósok, katonák, papok, dilettánsok igyekeztek "megjobbítani", simábbá tenni sorait, Ráday Gedeon hexameterre és prózára próbálta átültetni. Ezen megkérdőjelezhető próbálkozások után Csokonai az eredeti szöveget szerette volna publikálni, de rendes szövegkiadásra Kazinczy Ferencig várni kellett, ő adta a Zrínyiász nevet is az eposznak. Nemcsak a magyar kultúrát gazdagította Zrínyi műve: horvát nyelvű kiadása (Velence, 1660), melyet öccse, Péter gondozott, a horvát irodalom klasszikusává is tette.