Kossalkó János királyi ügyész, aki a Stancsics Mihály ellen folytatott perben a nyomozó hatóságot képviselte, Stancsics vallomása alapján kereste meg Kossuthot. Kossuth válaszleveléből kitűnik, hogy Stancsics azt állította, miszerint egy kéziratát elküldte Kossuthnak, s emellett egyéb jegyzetek is lehettek. Kossuth szerint ő maga a kéziratot olvasatlanul visszaküldte Stancsicsnak, ("akárki haszontalan elmefuttatásait olvasgatni sem időm, sem kedvem nem lévén"), s így azt sem tudja megmondani, hogy az említett kézirat mellett voltak-e jegyzetek, s azok mire vonatkoztak. Kossuth ugyan beleolvasott a kéziratba, de "annak mindjárt első soraiban oly dolgokat láttam, melyek miatt lehetetlen volt az egész kéziratot boszonkodó nehezteléssel el nem dobnom…" Stancsics a levélben arra kérte Kossuthot, hogy "adnám által bírálat, és ha elfogadtatnék, kiadás végett kéziratát az ellenzéki conferentiának"; de a kéziratnak "mindjárt kezdetén engem minden további olvasástól visszariasztó sorokat találván, az egészt félretettem, s más- vagy harmadnapon neki visszaküldöttem." Ha a Stancsics által a vallomásában említett jegyzetek nem voltak az eredeti kézirat mellett, "úgy bizonyosan azon levelek sorsára jutott, melyeket, mint szükségteleneket, nehogy íróasztalom haszontalan irományokkal szerfelett elhalmoztassék, szobámban földre szoktam dobni, miszerint kisepertessenek." A levélből nem derül ki, hogy Kossalkó Stancsics melyik kéziratáról kért felvilágosítást; de Stancsics "Életpályám" című emlékiratában megemlíti, hogy 1846-ban a "Népkönyv" című munkájának kinyomtatása érdekében Balatonfüreden Zichy Ottó gróf ajánlására felkereste Deák Ferencet azzal, hogy ha jónak látja, terjessze a művet az ellenzéki konferencia elé pártolás végett. Deák azonban -- elolvasva a kéziratot -- kijelentette, hogy nem hajlandó pártolni azt, mert az igen éles tollal van írva, s ha kinyomtatják, Stancsicsot bizonyosan be fogják miatta börtönözni. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a Kossuth levelében említett kézirat a "Népkönyv" szövege lehetett. Stancsics e munkáját külföldön jelentette meg 1846-ban (lásd árverésünk 184. tételét). Kossuth a levélben láthatólag mindenfajta kapcsolatot igyekezett tagadni Stancsiccsal, de szintén az "Életpályám" tudósít arról, hogy 1847-ben -- miután Stancsics hazatért külföldről -- levélben magához hívatta, s figyelmeztette, hogy a hírek szerint a hatóságok a letartóztatására készülnek. Magát a "Népkönyv"-et egyébként, amelyet a cenzúra betiltott, az ellenzéket tömörítő "Ellenzéki Kör" pesti székhelyén nem is különösebben titokban árusították 1847 tavaszán. Az ellenzék egyes képviselői 1847. január elején egyébként tiltakozni akartak a pesti megyegyűlésen Stancsics letartóztatása ellen, de Batthyány Lajos figyelmeztette őket, hogy a kormány kritikája nem azonos a forradalmi üzelmekben való részvétellel s a parasztság felbujtásával. 1847. március 15-én egy besúgó arról jelentett, hogy Kossuth, Batthyány Kázmér és Tóth Lőrinc attól tartanak, hogy Stancsics vallomásai kompromittálják őket, s ezért arra készülnek, hogy Stancsicsot elmebetegnek nyilváníttassák. Április elején pedig az ellenzék tagjai azt terjesztették, hogy Stancsics írásait soha nem hagyták jóvá, s hogy ő nem tagja az ellenzéknek. Az állandóan a törvényességet hirdető ellenzék a per folyamán nyilvánvalóan igyekezett minél inkább elhatárolódni Stancsicstól; Kossuth levele is ebbe a sorba illeszkedik. A levél címzettje, Kossalkó János 1813. június 17-én a Szepes vármegyei (Szepes-) Görgőn, a Görgey-család ősi fészkében született szlovák családból; egy "szegény jobbágynak utószülött fia volt". Földesurának, Görgey Mártonnak köszönhetően a lőcsei gimnáziumban tanulhatott, onnan ment tovább egyetemre, ahol jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott. Ezután az államigazgatásban alkalmazták. 1847-ben királyi ügyészként ő kísérte Károlyvárostól Budáig Táncsics Mihályt. 1849-ben királyi jogügyigazgatóként tevékenykedett, fontos szerepet játszott a szabadságharc résztvevői elleni perekben, s állítólag Haynau bizalmasai közé tartozott. Ugyanakkor -- kortársi visszaemlékezések szerint -- több "kompromittált személy" (pld. Kemény Zsigmond és más írók) megmentésében játszott komoly szerepet. A Bach-korszakban állítólag nemesítéssel akarták jutalmazni, de ezt visszautasította. 1862. júliusában királyi ítélőtáblai bíróvá, 1869. május 12-én a pozsonyi első bíróságú váltótörvényszék elnökévé, 1875-ben a legfőbb ítélőszékhez bíróvá nevezték ki. 1887-ben vonult nyugállományba. Családja nem volt, 1889. július 12-én, Budapesten hunyt el. (dr. Hermann Róbert leírása alapján) 2 beírt oldal. Kelt: Pest, 1847. IV. 25.