A rendkívüli nyelv- és irodalomtörténeti jelentőségű első magyar szólásgyűjtemény egyetlen kiadása. Baranyai Decsi (Csimor) János a XVI. század egyik legműveltebb, sokoldalú alakja volt. A fenti munka mellett írt görög és latin verseket, útleírást, filozófiai összefoglalót, a rovásírást méltató tanulmányt és elsőnek fordított latin klasszikust (Sallustiust) magyarra. A nevéhez fűződik még egy kézikönyv a nemzetközi és a magyar jogrend összehasonlításáról, valamint kora erdélyi eseményeinek lejegyzése. A Wittenbergben, majd Strassburgban tanult szerző a székelyvásárhelyi (ma Marosvásárhely) particula igazgatójaként működött. A görög-latin-magyar nyelvű kötet ötezer szólást tartalmaz. A humanista és erasmista nyelvművelő hagyományba illeszkedik Baranyai egész életműve: az Adagia-t is a magyar próza stílusfordulatait gazdagító forrásnak szánta. Nem véletlen, hogy éppen az elegáns latin stílus mesterének, Erasmusnak szólásgyűjteményét vette alapul saját munkájához: a magyarországi humanizmusra a legerősebb hatással ő volt. Erasmus eredetileg 3000 szólásból álló művét a humanisták később bővítésekkel látták el, az így felduzzadt gyűjteményt fordította le Baranyai. Az eredeti szöveggel kapcsolatos álláspontja alapján két felfogással találkozunk ebben az időszakban. Az egyik képviselői a szöveg szellemével, hangulatával és mondanivalójával törődnek (mint Bornemisza), Baranyai pedig az eredeti formát igyekszik megőrizni. Ennek köszönhetően stílusa sajátosan erőteljes, szép fordulatokban bővelkedő. A magyar szólások összegyűjtésében így egyedülálló, úttörő jelentőségű munkát végzett, gazdag forrásgyűjteményt hozva létre. A mű 200-300 példányban jelenhetett meg és hamar ritkasággá vált. Szenczi Molnár Albert Magyar-latin szótára 1611-es második kiadásában számos közmondást közöl Baranyai Decsi munkája alapján, de a címét tévesen adja meg (feltehetően címlap nélküli példányból dolgozott). Geleji Katona István, a Magyar Grammatikatska (1645) szerzője nem ismerte, Bod Péter a Magyar Athenas-ban pedig a Szenczi Molnár által közölt címen 1588-as strassburgi kiadásról ír, tehát ő sem látta a kötetet. Erdélyi János az 1851-ben kiadott Magyar közmondások könyvében hivatkozik rá, de ezt írja: "én e könyvet nem láttam". Csak 1850-ben került elő egy Ballagi Mór által leírt "ismeretlen gyűjtemény", amelyet később Lugossy József azonosított Baranyai Decsi köteteként. Még ezt követően is sokáig Szenczi Molnárnak, vagy Kis-Viczay Péternek tulajdonították e közmondásokat. Jellemző, hogy O. Nagy Gábor és Vöö Gabriella gyűjteményeiben, valamint az Akadémia értelmező szótárában sem található rá való hivatkozás. Mindezek ellenére a gyűjtemény gyakorlati célját elérte: az irodalmi stílus formálója, a későbbi szólásgyűjteményeknek pedig alapja lett. 1978-ban az ELTE 400 példányban megjelentette hasonmás kiadását. Páratlanul ritka, hazai közgyűjteményeink összesen két teljes példányt őriznek belőle.