A Himfy szerelmei (A kesergő szerelem, A boldog szerelem, Regék) 1807-es kiadásának első kötete, amely a műnek még nem a ma is ismert, végleges, hanem egy korai szövegváltozatát tartalmazza. A Himfy önmagában is jelentős irodalomtörténeti értékkel bír, ugyanis nem csak számos tartalmi és formai újítást hozott az irodalmi életbe, hanem fogadtatását tekintve is: eladdig ismeretlen sikert tudhatott magáénak a magyar olvasók között. Kötetünk érdekessége - a fentieken túl -, hogy a könyv egészén Batsányi János jegyzetei vonulnak végig. Kisfaludy ugyanis egy korábbi egyezségük szellemében mindhárom kötetet elküldte Batsányinak véleményezésre, aki a vállalt feladatot maradéktalanul teljesítette is. Valamennyi könyvet ellátta javításaival, ám a visszaküldött példányokból ez az egyetlen, amely jelenleg fellelhető.
A korrektori munkán túl egy személyes hangvételű levelet is írt a címlapra, még 1816-os linzi száműzetése előtt. Ebben a levélben (amely a két költő közti mély barátságról tanúskodik), beszámol betegségéről, valamint elköszön Kisfaludytól, és bizonytalanságának ad hangot, hogy valaha az életben láthatja-e még nemzetének "egygyik fő díszét, halhatatlan poétáját." A szakmai kérést illetően Batsányi lelkiismeretes lektornak bizonyult: szinte kivétel nélkül mindegyik oldalon találunk valamilyen bejegyzést vagy javítást. A verstani, stilisztikai, helyesírási megjegyzések jelentős részét elfogadta Kisfaludy, a későbbi kiadásokat ezek alapján dolgozta át. A ma ismert, véglegesnek tekintett szövegváltozat létrejöttében tehát hatalmas érdemei vannak Batsányinak; tulajdonképpen társszerzőnek tekinthető. Mindezeken túl több helyen találkozhatunk Batsányi hosszabb elméleti fejtegetéseivel. Ezekben a gondolatfutamokban kora irodalmi diskurzusaihoz kapcsolódik, mint pl. az eredetiség (originalitás) vagy utánzás (imitatio) kérdéséhez. A szűkös hely ellenére Batsányi olykor latin és német szerzőket is idéz érvei alátámasztására.
A kötet nem teljesen ismeretlen az irodalomtörténeti szakma előtt. Horánszky Lajos 1907-es Batsányiról szóló monográfiájában (Bacsányi János és kora) az utolsó fejezetet (Himfy és Bacsányi) teljes egészében a fentebb ismertetett Batsányi-bejegyzéseknek szenteli. Elsőként a keletkezéstörténetüket tárgyalja, idézve a két költő levelezéséből is: "Köszönöm, hogy a Quintiliusságot felvállalnád verseimre nézve; előadandó alkalmatossággal meg is fogom néked azokat mutatni." (Kisfaludy Batsányinak) A továbbiakban pedig Batsányi minden beírását végigveszi, átiratban közli is. A tanulmány nagy érdeme, hogy nem csak a bejegyzések, javítások leírására szorítkozik, hanem láthatjuk azt is, hogy ezek a későbbiekben miként épültek bele a Kesergő szerelembe. Horánszky lábjegyzetben közli ugyanis, hogy Kisfaludy melyik meglátást fogadta el, és az alapján miként változtatott. Tanulmánya egy kritikai igényű munka, melynek segítségével nyomon követhetjük Kisfaludy művének változását, kialakulását. A kis könyv jelentősége egyszerre tartalmazza a magyar felvilágosodás két kiemelkedő alakjának írásait. Általa betekinthetünk a magyar nyelv és irodalom fejlődésének történetébe, annak egyik legfontosabb szakaszába. Éppen ez, valamint a korábban felvázolt sajátosságok avatják ezt a kötetet a kor pezsgő irodalmi életének páratlan dokumentumává.