Az első teljesen magyar nyelvű hazai nyomtatvány — egyúttal az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség — második kiadása. A hazai irodalom- és művelődéstörténet páratlan darabja, becses, korai, magyar nyelvű RMK.
A fordító:
Sylvester János Szinyérváralján született, a híres nagybányai iskola elvégzését követően, 1526-ban iratkozott be a krakkói egyetemre, itt ismerkedett meg a humanizmussal és Erasmus szellemiségével. Hieronymus Vietor nyomdájában dolgozva ő készítette el a két legrégebbi összefüggő magyar szöveget tartalmazó nyomtatvány — egy nyelvtankönyv és egy beszélgetésgyakorlat — anyanyelvű részét. Wittenbergben alapos grammatikai tudásra tett szert. Nagy hatást gyakorolt rá Melanchton, aki a bécsi egyetemet végzett, humanista műveltségű gazdag főúr, Nádasdy Tamás figyelmébe ajánlotta. 1534-től az ő sárvári udvarában volt iskolamester, miközben végezte a biblia fordítását. Ennek során szembesült azokkal a nyelvtani kérdésekkel, amelyek megoldásához összeállította az első tudományos igényű, korszerű magyar nyelvtant, amely 1539-ben jelent meg Sárváron. Ebben a magyar nyelv latinnal összemérhető szabályrendszerének, törvényszerűségeinek leírásával bizonyította, hogy ahhoz hasonlóan a magyar is alkalmas a szent szöveg hű tolmácsolására.
A fordítás:
Bár korai, kódexekben megőrződött nyelvemlékeink és az első nyomtatványok között is voltak részleges fordítások, ez az első teljes, magyar nyelven napvilágot látott Újszövetség. A fordítást Sylvester először 1536 júniusában Nádasdyhoz írt levelében említi; ekkor már minden valószínűség szerint végzett a négy evangéliummal és az Apostolok cselekedeteivel. Erasmus egész Európára nagy hatást gyakorló, mindenkinek szóló bibliaolvasási és ehhez kapcsolódó fordítási programja nyomán látott hozzá a munkához. Mesterét követve szigorú bibliakritika és filológiai pontosság jellemezte, a megszokottnál jóval több forrást és nagyobb apparátust vett igénybe. Alapvetően Erasmus görög-latin kiadására támaszkodva, egyedülálló módon hangsúlyosan vette figyelembe a görög szöveget, de a Vulgatát és német változatokat is forgatott. A magyar előzmények közül úgy tűnik ismerte az ún. huszita bibliához tartozó Müncheni-kódex szövegét, és kortársai, Komjáti Benedek és Pesti Gábor fordításait. Humanista filológiai felkészültsége, nyelvtudása, tárgyi ismeretei jelentősen meghaladták azokét, a teljes pontosságra való kínos törekvése miatt azonban nyelvezete kissé nehézkes. Erasmusi elvekhez illeszkedő helyesírási rendszert dolgozott ki műve számára. A szöveg kimagasló irodalomtörténeti értéke, hogy kezdetleges kísérletek után az ajánlás elején és a szentírás végére illesztett verses tartalmi összefoglalókban olvashatók az első hosszabb — metrikai szempontból kifogástalan, irodalmi értékű — magyar időmértékes verssorok. Sylvester büszke volt felismerésére, hogy az európai nyelvek nagy részével ellentétben, anyanyelve alkalmas a klasszikus verselésre. A szöveg végére stilisztikai és bibliai régiségtani tanulmányokat fűzött. Ezek az első hazai filológiai szakmunkák, amelyekben a szavak képletes értelmét tárgyalva fogalmazza meg korát messze megelőző irodalom-felfogását, elemzi a szövegben nem teljes pontossággal körülírható szavak jelentését, továbbá az Újszövetségben előforduló mértékegységeket, pénznemeket és betegségeket is részletesen magyarázza. Az első kiadás 1541-ben jelent meg Sárvár-Újszigeten, a Nádasdy által felállított műhelyben.
A nyomda:
A hazai nyomdák kis száma és a zavaros állapotok miatt a XVI. század folyamán a magyar nyelvű kiadványok gyakran külföldön jelentek meg; a század második felében Bécs lett az egyik legfontosabb ilyen központ. Az egyetemi tipográfus címet viselő Kaspar Stainhofer 1566-1576-ig dolgozott önállóan a császárvárosban. 1568-tól kezdve hat magyar nyelvű nyomtatvány hagyta el sajtóját, közülük az utolsó és egyben legnagyobb szabású az Újtestamentum volt. Termékeit a korábbi bécsi munkákhoz képest szokatlan díszítettség, iniciálék, körzetek gazdag használata jellemzi.
A kiadás:
A főrész szövege és beosztása lényegében megegyezik az első kiadáséval, azonban jórészt megváltoztatták benne a Sylvesterre jellemző „iző” nyelvjárást (amely komoly akadálya volt fordítása szélesebb körű elterjedésének), elhagyták a verses ajánlást, és helyesírási változtatásokat hajtottak végre rajta. Valószínűleg mind a szedő, mind a korrektor magyar anyanyelvű lehetett.
Anton Mayer nyomdászattörténeti munkájában már a XIX. század végén roppant ritka és még a nagy könyvtárakban is nehezen fellelhető munkának mondja. Bár az egyre szélesebb körre kiterjedő Hungaricum-kutatás igyekezett lehetőleg minden példányát regisztrálni, Magyarországon ma is mindössze három teljes kötet ismert. Kereskedelmi forgalomban az utóbbi évtizedekben csupán ez a darab bukkant fel, már kétszer is (121. és 137. árverésünkön).
Kötés:
Bordázott gerincű, fatáblára vont, görgetőkkel és lemezekkel díszített, korabeli disznóbőr-kötésben, zárókapcsokkal. A gerinc felső részén kis sérüléssel, a kötéstáblákon foltokkal. Az első közepén a mérleg mellett hangsúlyosan karddal ábrázolt Justitia, háttábláján a megbecstelenítése után önmagát leszúró Lucretia alakja látható. A két figura együttes használata nagyon népszerű volt a protestantizmus korai időszakában, mindkettőt a császári önkénnyel szembeszálló, harcos hitújítás jelképének tekintették a kortársak. Az első előzéklap hiányzik.