A mű keletkezése, megjelenései:
Tételünk Radnóti egyik, ha nem a legismertebb versének tisztázata. A költő felesége, Gyarmati Fanni naplójában örökítette meg a mű születését; 1935. november 22-i bejegyzésében szinte csak mellékesen jegyzi meg: „Kész egy szép vers: Járkálj, csak halálraítélt!” Egy nappal később, a kézirat keltezésének napján is említést tesz róla: „Korrektúrák Nyugat-i három versről, az utolsó, amit Babitshoz vitt [Radnóti], sajnos nincs köztük, az a legszebb pedig”. Feltehetőleg tételünk ez utóbbi, a „legszebb”, amely Babitsnál is járt. Amint az idézetből is kitűnik, a vers nem a Nyugatban jelent meg először nyomtatásban, hanem a viszonylag rövid életű -- Déry Tibor és Vértes György által szerkesztett -- Gondolat 1936-os első számában. Ezután más folyóiratok is közölték (Független Újság, Reggel), valamint ez évben jelent meg Radnóti azonos című verseskötete, amelyért később jutalmat is kapott. Számos antológiába beválogatták a verset, valamint megannyi nyelvre lefordították: az angol, francia és német mellett oroszra, románra, finnre és litvánra is.
Fogadtatása, jelentősége:
Radnóti pályája -- a sok nehézség ellenére -- ekkor már felfelé ívelt; a Baumgarten-díj előzetes híre kapcsán is „rangos társaságba került. Ugyancsak növekvő megbecsülését jelezte, hogy új kötetét, a Járkálj csak, halálraítélt!-et a Nyugat adta ki.” (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete) A kötet fogadtatása pedig szinte kivétel nélkül pozitív volt. Szerb Antal például így ír róla 1937-ben: „már nincsen semmi stílustörés, az egész kötet egy alaphang, amiről most már messziről meg lehet ismerni, hogy Radnóti Miklós hangja. Ez a dikció annyira emelkedett és próza-távoli, amennyire, gondolom, minden igazi költő dikciójának próza-távolinak kell lennie, mégis természetes, közvetlen, olyan, mintha valaki a közeledben és halk hangon beszélne.” Utólagosan az irodalomtörténet is egységesen képviseli ezt a Szerb által megfogalmazott álláspontot, azaz, hogy a vers és a kötet Radnóti költészetének kiteljesedését tanusítják. Nem csoda hát, hogy az idő próbáját is kiállták; ennek bizonyítékaként elég csak a középiskolai szöveggyűjteményekre, vagy éppen az érettségi tételekre gondolnunk.
Egy ismeretlen Radnóti-sor:
Tételünk érdekessége, hogy a kézirat -- tisztázat volta ellenére -- javítást tartalmaz. Felmerül a kérdés: Radnóti az utolsó pillanatban vajon miért változtatott egy soron? Változtatásról van szó, hiszen az írást olvashatatlanná tévőnek szánt satírozás alatt a véglegestől eltérő, eddig ismeretlen rész található. Korábban talán elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen mértékű firkálás ellenére is feltárható az eredeti szöveg, ám manapság egy program és egy rendkívül ügyes kéz segítségével ez is megoldható. Az így előtűnő szavak -- az előtte lévő sorral együtt -- a következők: „és rozsdás, merev füvekre/villannak holnap a kaszák.”. Ezt módosította Radnóti a végleges, ma is ismert változatra: „és rozsdás, merev füvekre/ejtik árnyuk a vadlibák.” A piszkozat hiányában nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, ám több mint valószínű, hogy a változtatás azt is jelenti, hogy az utóbbi -- fennmaradt -- sor ezen a kéziraton születik meg, ekkor írja le először.
A korábban feltett kérdésre, hogy vajon miért változtatott, feltehetőleg az a válasz, hogy tartalmi szempontok késztették erre. Elképzelhető ugyanis, hogy az eredeti sor rendkívül erős képe fennakadt volna a cenzúrán. Akárhogyan is, a merőben különböző két változat teljesen új értelmezési tereket nyit meg, ám ezek kiaknázása és elemzése az irodalomtörténészek és filológusok feladata marad. Kétségtelen azonban, hogy a felfedezés segítségére lehet egy régóta várt kritikai kiadásnak is, hiszen kifejezetten lényeges, új adattal szolgál.
A kézirat önmagában rendkívüli jelentőségű (ahogyan egy Radnóti verskézirat mindig az), hiszen esetünkben egy olyan versről van szó, amely a korszak érzésvilágának esszenciája. Témája, a halál, szinte minden költőt megmozgatott a korban, ám kétségtelen, hogy Radnóti költészete fogalmazta meg a legpontosabban. Emellett tudva lévő, hogy Radnóti azon költők közé tartozott, akik nem őriztek meg piszkozatokat, így szinte lehetetlen rekonstruálni nála az alkotói folyamatot. Éppen ezért az a tény, hogy tételünk a vers egyetlen kézirata, és egy halhatatlan alkotás születésének is szemtanúi lehetünk az eddig ismeretlen verssor felbukkanásával, a hazai irodalomtörténet példátlan dokumentumává avatja a darabot.
(Ferencz Győző szíves közreműködésével.)
1 beírt oldal. Kelt: Budapest, 1935. november 23.