Az első nyomtatott Magyarország-térkép későbbi – eddig unikális – variánsa. A Lázár-térkép XVI. századi kiadásaként egyike a legkorábbi, legszebb és legritkább magyar térképeknek. Az északkelet-délnyugati tájolású rézmetszetű lap készítője ismeretlen.
Az első nyomtatott Magyarország-térkép
A kartográfiai alapul szolgáló „Tabula Hungariae” című térképet – annak kartus-szövege szerint – „a néhai (Bakócz) Tamás esztergomi érsek titkára Lázár” állította össze, majd 1528-ban Ingolstadtban nyomtatták ki Johannes Cuspinianus költségén Petrus Apianus műhelyében. Dr. Plihál Katalin kutatásai során levéltári dokumentumokban a térképkészítőre vonatkozóan olyan – az addig ismert forrásokkal egybecsengő – adatokra bukkant, amelyek alapján feltételezhető, hogy a titokzatos „Lázár deák” neve Tinódy Lázár lehetett. Az ábrázolás pontossága feltételezhetővé teszi, hogy elkészítését helyszíni felmérések előzték meg. Az eredeti lap nyomdatechnikailag is mérföldkő: a fa nyomódúcot a sztereotípiának nevezett új eljárással készült, ólomból öntött feliratokkal egészítették ki, így gyorsítva annak összeállítását.
XVI. századi kiadások
A gyönyörűen metszett munka több kiadónak is felkeltette a figyelmét, így Európa-szerte számos helyen jelentek meg másolatai. Ezek ugyan nem tartották meg az eredeti – 4 lapos – méretet, de mind a mai napig a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak.
A legkorábbi közülük a Giovanni Andrea Vavassore és Matteo Pagano nevéhez köthető 1553-as velencei kiadású fametszetű lap, melyből 2 példány ismert. Az időrendben ezután következő egyik változatot Pirro Ligorio készítette, 1558-ban és 1589-ben adta közre (csak a másodikból maradt fenn néhány). A másik verzió készítője ismeretlen, Antonio Lafreri atlaszaiban jelent meg 1558 és 1602 között (5 állapota azonosított), tételünk is ezek egyike. Az utolsó a sorban az 1566-os, Zsámboky János nevével jelzett bécsi lap.
A Lafreri-variánsok
A metszetet először 1558-as datálással publikálták, egyetlen példányát jelenleg a British Museum őrzi. A második, módosított változat – kartusában 1559-es évszámmal – szintén ritka, de talán a legtöbb ismert kópiával bír (néhány közgyűjteményben – OSzK, Vatikán, British Library – megtalálható, és árverésen is szerepelt már). Kizárólag a British Library rendelkezik a 3. típussal, amelynek névrajzában megjelenik Pécs latin megnevezése (Quinque Ecclesiae) is. A 4. állapot keletkezése 1577 utánra tehető, amikor Lafreri halálát követően unokaöccse, Claudio Duchetti vette át helyét. Az évszámot megtartva a dúcot újra szignálták (Rome Claudij Duchetti formis), és a lapokat korábbiakhoz hasonlóan kompozit-atlaszokba helyezték. Az utolsó levonatok elkészítése Giovanni Orlandi nevéhez fűződik, aki a címmezőt kibővítve (Joannes Orlandi formis Ro[mae] 1602) forgalmazta azokat.
A nagy hozzáértéssel és gondossággal összeállított, finoman metszett munka térképészetileg egyike a kor legpontosabb ábrázolásainak, bár a kereten szereplő égtáj-megjelölések hibásak, ezért 45°-kal el kell fordítani a lapot. A térképmező bal alsó negyedében helyet kapott I. Ferdinánd koronás címere – alatta mérőkörzővel és vonalas aránymértékkel –, valamint jobb oldalt a cím, amelynek majdnem üres kartusa több lehetőséget nyújtott az újabb kiadások okozta módosításokra. Tételünk – amely a Lafreri-féle dúc 4. állapotának levonata – ritkaságát mutatja, hogy egyetlen eddig ismert példánya az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában található.
The first printed map of Hungary
Cartographically based on Tabula Hungariae, composed – according to its cartouche text – by „Lazarus, secretary of Tamas (Bakocz), Archbishop of Esztergom” and printed in 1528 in Ingolstadt at Johannes Cuspinianus’ expense in Petrus Apianus’ workshop. During her research, Katalin Plihal, PhD has found data in archived documents that show similarities with known sources about the mapmaker and suggest that the name of the mysterious „Lazarus secretarius” could be Lazarus Tinody. The precision of the depiction implies that its creation was preceded by on-site measurements. The original sheet represents a milestone from the perspective of printing technology as well: with the new method called stereotype, the woodblock was complemented with leaden words, thereby speeding up its production.
16th-century editions
The tastefully engraved work drew the attention of several publishers, thus, various copies had been published throughout Europe. These did not adhere to the original – 4-sheet – size, but they are among the most extraordinary rarities up to this day. The earliest among these is the 1553 sheet linked to Giovanni Andrea Vavassore and Matteo Pagano, published in Venice, from which 2 copies are known. Chronologically one of the second versions was created by Pirro Ligorio, issued in 1558 and 1589 (some copies have remained only from the second issue). The maker of the other version is unknown, it was published in Antonio Lafreri’s atlases between 1558 and 1602 (5 variants are identified), our item is one of these. The last ones in the row are the 1566 Viennese sheets by Janos Zsamboky.
The Lafreri variants
The engraving was first published with the 1558 date, its only copy is in the possession of the British Museum. The second, modified version – with the date 1559 in its cartouche – is also rare, but probably has the most known copies (can be found in some public collections – National Széchényi Library, Vatican, British Library – and has already appeared on auction). The British Library alone has the third type, in the nomenclature of which the Latin name of Pécs („Quinque Ecclesiae”) can be read. The fourth variant could have been made after 1577, when following Lafreri’s death, his cousin, Claudio Duchetti took over his place. Keeping the date, the block was resigned („Rome Claudij Duchetti formis”), and similarly to earlier ones was placed in composite atlases. The last prints are linked to Giovanni Orlandi’s name, who distributed them with expanded title field („Joannes Orlandi formis Ro[mae] 1602”).
The finely engraved work had been composed with great expertise and carefulness. Cartographically it is one of the most precise depictions of the age, although the cardinal direction signs on the frame are inaccurate, therefore, the sheet has to be rotated by 45 degrees. In the lower left quarter of the map field, Ferdinand I’s crowned coat of arms can be found – with a nautical chart divider and linear scale under it –, and on the right side the title-field is set in a cartouche, the almost empty frame of which offered numerous possibilities for modifications in new editions. Our item – the fourth variant of the Lafreri-plate – is extremely rare: its only known other copy can be found in the Map Collection of the National Széchényi Library.
Dimensions: 465 x 390 mm. Fine, clear copy.