Példányunk szinte kizárólag az Ószövetséget tartalmazza. Hiányzik az első nyolc számozatlan levél, és az első ószövetségi rész első negyvenhárom levele. A 44. levélnek csak kis része maradt fenn, a 45. levél hiányzik, a 46. levél szintén erősen szöveghiányos. Hiányoznak még az 51-52. és az 55-56. levelek. Az 536. levélen komoly szöveghiány, az utána következő két levél (mindkettő 537. számozással) hiányzik. A második ószövetségi rész címlapja tévesen az Újszövetség címlapjaként van bekötve, az Újszövetség címlapja hiányzik. Az Újszövetség nagyrészt hiányzik, a 236 levélből csak az első 20 levél található meg példányunkban, a 20. levélen kis szöveghiánnyal.
A magyar művelődés-, nyomdászat- és egyháztörténet mérföldkövének tekinthető, első teljes magyar Bibliafordítás, a Vizsolyi Biblia Ószövetség fejezetei, és az Újszövetség első 20 levele. A Károli-féle fordítás többé-kevésbé átdolgozott kiadásai évszázadokon keresztül a legolvasottabb magyar könyvek közé tartoztak, és a magyar nyelv alakulásában is igen jelentős szerepet játszottak. Erdős Károly a Károlyi-emlékkönyvben (1940) közölt tanulmányában 293 teljes vagy részbeni kiadását ismerteti. A magyar nyelvű Szentírás iránti igény már jóval a reformáció elterjedése előtt jelentkezett. 1436 és 1439 között készült az ún. huszita-Biblia, amely elveszett, de három kódexünk is őriz belőle töredékeket. A 15. század második felében Báthori László pálos szerzetes teljes szentírásfordítást készített, ez azonban nem maradt fenn. A 16. század első feléből több kísérletről tanúskodnak kódexeink, ezek közül kiemelkedik a Jordánszky-kódex szövege. A könyvnyomtatás elterjedése nyomán, a reformáció hatására megjelennek az első részleges fordításkötetek. Komjáti Benedek munkája, „Az Szent Pál levelei magyar nyelven” (1533) az első, ezt követi Pesti Gábor, majd Sylvester János Új Testamentuma (1536 illetve 1541, ez utóbbi az első teljes Újszövetség-fordítás) és Benczédi Székely István zsoltároskönyve. Bornemissza Péter Foliopostillájának (1584) ajánlásából tudjuk, hogy tervei között szerepelt a teljes Biblia lefordítása, de halála megakadályozta ebben. Károli — eredeti nevén Radicsics Gáspár (c.1529-1591) — Nagykárolyban született. Brassóban, majd Wittenbergben, a reformáció fellegvárában tanult. Ifjúkorától foglalkoztatta a bibliafordítás kérdése, gönci beiktatására készített "Két könyvé"-ben (1563) már több szentírás-részletet közölt saját fordításában. 1563-tól haláláig Göncön működött lelkészként, itt fordította le a teljes Szentírást. A szöveg nyelvészeti elemzése alapján legalább három segítőtársa volt, de az Újtestamentumot valószínűleg teljesen egyedül fordította. E segítők személye ismeretlen, de Thúri Mátyás abaújszántói, valamint Paksi Cormaeus Mihály szepsi lelkész közreműködése erősen valószínűsíthető. Rajtuk kívül Ceglédi János vizsolyi prédikátor, Pelei János gönci tanító és Károlyi öccse, Miklós nyújthattak — inkább csak gyakorlati — segítséget. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy az elkészült fejezeteket a gyermek Szenczi Molnár Albert vitte naponta gyalogszerrel Göncről Vizsolyba, a nyomtatás helyszínére. Az előszóban Károli megnevezi a forrásokat, ezek: a Vulgata, a Septuaginta, valamint a kor nagy biblikus tudósainak (Franciscus Vatablus, Sebastian Münster, Santes Pagninus és Immanuel Tremellius) fordításai és kommentárjai. Héber és görög szöveget is használt. Ezen kívül hivatkozik Heltai Gáspárra, Melius Juhászra, valamint Székely István zsoltárfordításaira is. A Bibliát kiadó, feltehetően lengyel származású Mantskovit Bálint (latinosan Valentinus Farinola) Bornemissza Péter műhelyében dolgozott, majd annak halála után Galgócra költözött a mester hátrahagyott készletével. Itt jelentős felszereléssel gyarapodott, és részben már megjelentek azok az új betűk, amelyekkel később a Bibliát nyomtatták. Több jel mutat arra, hogy Mantskovitot már jóval 1588 előtt megkeresték a Biblia ügyében. Valószínű, hogy a nyomdai előkészületek nagy része, így a betűöntés is Galgócon történt. A kiadókban a nagy földrajzi távolság miatt Gutgesell Dávid bártfai nyomdája is felmerült lehetséges nyomtatási helyként, ő azonban, privilégiumát féltve, nem vállalta a feladatot. Mantskovit 1588 első felében még Galgócon dolgozott, de 1589. február 1-jén már Vizsolyban nyomtatta a Bibliát. Vizsoly több szempontból is alkalmas hely volt: Gönchöz közel van, míg Bécstől megfelelően messze, emellett a nagyhatalmú protestáns Rákóczi család oltalma nyugodt körülményeket biztosított a munkához. A kiadás fő támogatói kezdetben Mágocsy Gáspár és András voltak, majd haláluk után Rákóczi Zsigmond vált a vállalkozás fő patrónusává. Németországból hozattak betűket, Lengyelországból pedig a papírt. Sokáig élt az a legenda, hogy a nyomtatás a vizsolyi templom sekrestyéjében folyt egy sajtón, de ez képtelenség lett volna. Valójában az emeletes Rákóczi-kastélyban alakítottak ki helyet a munkálatokhoz. Egy szerencsétlen eset miatt majdnem meghiúsult az egész vállalkozás. 1588 őszén ugyanis Mantskovit kiadott egy naptárt 1589-re, figyelmen kívül hagyva a Gergely-naptár használatát kötelezővé tevő császári rendeletet (talán nem tudott róla). Ernő főherceg utasította a Szepesi Kamarát, hogy Rákóczi segítségével kobozza el a példányokat és a nyomdai felszerelést. Rákóczi egyszerűen letagadta a naptár létezését azzal érvelve, hogy Mantskovit minden energiáját a Biblia kiadása köti le (ezzel tehát tarthatatlanná válik az a ma is felbukkanó vélekedés, mely szerint az udvar és a katolikus egyház meg akarta akadályozni a bibliakiadást: valójában egy elavult naptár sodorta veszélybe az egész vállalkozást). A nyomtatás 1590. július 20-án fejeződött be, vagyis másfél évet vett igénybe. Ehhez feltehetően négy sajtóra volt szükség, amelyekkel Vizsoly az akkori magyar műhelyek közül kimagaslott. A könyv terjedelme 603 ív, ez a 16. század legnagyobb hazai nyomdászati teljesítménye. Példányszámát a szakirodalom 700-800-ra becsüli. 1592 elején Károlyi hagyatékában húsz Biblia szerepelt. Bár viszonylag sok példánya maradt fenn napjainkig, népszerűsége és használtsága miatt ezek nagy része nagyon hiányos.

A könyvet az 1980-as években restaurálták, az összes lap laminálva van, de a restauráció félbemaradt. A könyvtest újrakötve, bordákra fűzve, kötéstáblái nincsenek.