A neves Vasberényi-gyűjteményből származó, „Régi írások Petőfiről” elnevezéssel ellátott kézirat rendkívüli irodalomtörténeti dokumentum. A levélben Szűcs János dunavecsei tanító, Petőfi Sándor egyik legközelebbi helyi kártya-, borozó- és fürdőtársa, első kézből meséli el azt a drámai, 1844-es eseményt, amikor a Dunában elmerülve a biztos haláltól maga Petőfi mentette meg az életét. Míg a történet kivonata a korabeli sajtóból ismert, maga a teljes, az eredeti kézirat valódi helytörténeti és Petőfi-relikvia.

Felelevenítésre érdemes, hogy a könyvtáros, helytörténész Vasberényi Géza (1894-1981), aki a húszas évektől kezdve gyűjtötte a költő emlékéhez kapcsolódó tárgyakat, dokumentumokat, Petőfi-relikviagyűjteményét haláláig dunavecsei házában őrizte, mely maga is emlékhely volt: az ifjú költő 1844-ben ennek egyik szobájában vett kvártélyt magának.

A Kőrösön, 1866. május 1-én kelt levél átirata:

„A’ Vasárnapi ujság April 15napi 15ik számában Petőfi a nemzeti költő világ diadalait említé¸- eszembe juttatja: hogy Cászár Ferencz akkor bírálta Petőfi verseit, mikor Petőfi Dunavecsén szerény szülői körben időzött, én meg ott iskola rektor voltam. / Keseredett hangon azt mondja nekem Petőfi: hogy Császár Ferencz azt állítja „Petőfi csak vad poëta, verseiben semmi aesthesis, ugy hogy versei csárdában csak betyárnak és nem művelt embernek valók” – Petőfi e’ szavakat mondá: „de szeretnék rektorom csak két hétre is meghalni, nagyon jól esnék nekem, ha mondanák: kár volt még Petőfinek meg halni, irtt az is verset is, - egyéb iránt meg tudnám én mondani Császár Ferencz úrnak: hogy a’ poëzist nem salonnak tartom, a hova csak selyem bársony topánkában, (?) kesztyűben lehet belépni, hanem természet templomának, mint a hová mezét láb és bocskorban is meg lehet jelenni, az aesthesis olyan mint a fűszer melyböl mentöl több van az ételben annál émelygősebb, és rosszabb, némely ember olyan mint a tövis, szúr anélkül, hogy teremne.” / Bizony tudom, jól esett volna Petőfi megzsibbasztott, és csak nem vissza vonult lelkének, ha akkor olvashatja, mily méltánylattal találkozik a müvelt külföld részéről, mert magyar iró társai nagyobb részében nem bizott, miután azok ki kötötték: hogy Petőfi dicsérje meg műveiket, ők is aztán megdicsérik verseit.- / Petőfi ekkor egy ideig a duna (?) csolnakázásban keresett némi élvezetet, a’ hol ő evezői minőségben működött, de kikötötte, hogy neki nem csak az evező lapátra, hanem előre is akar nézni, hogy a csónak jól megy-é, és ha jól nem mén, evezve kormányoz is, és nem töllem a kormányostol - mondta, hanem tölle az evezőtől függ: hogy a dunán hány percz alatt vág keresztül. / Petőfi ezen csónakázásait meg is énekelte, kifejtve benne az anyai és az apai érzelmet: hogy ha anya most a duna hátán hullámok közt látná, mondaná: bele halsz fijam – jöjj ki, míg az attya arra figyelmezteti: hogy ruháját mért szaggatja, mit természetesen a nagy evezés igénybe vett.- / De később ezen ártatlan mulatságnak is vége lesz, mert én bele puffantam a dunába, és csak Petőfi ügyességének, és fel találásának köszönhetem életem, mert már harmadszor vetett fel a víz, a mikor Petőfi a felém lélek szakadva hajtott csolnakrol – látva hogy már el nem érm a halászok – éppen a csolnakukban maradt – hosszú szigonyát nyujtá, rektorom mondá „csipje meg a szigony végét, én de csak alig meg is csipkettem, s ő örömmel a regényes csolnakba be vett. – Ugy-e most már nem érzi magát sértve? mondta Petőfi hogy ő nem csak az evező lapátra, hanem előre is szeretet nézni, s olykor evezve kormányozni is, különben most nem tud felém evezni, és akkor nem két hétre halok meg, mint ő szeretett volna meg halni. / Heine azt írá Petőfiről: „hogy eredetisége mellett valóban szánalomra méltol vagyunk (?)”. /Petőfi több izben mondta: „Virgilius és Horatius élt jo korban, azok az idea harmatját le legelték elöllünk, ugy hogy nekünk mi sem maradt, Virgilius maga be vallotta hogy verseit a körülménynek is köszönheti: hogy látta a tüz okádó hegyek nagyszerü kiöntéseit, vidéken lakván.- / Hát én mit láttam most is modta Petőfi: "meglestem, hogy anyám a jó öreg mit tett a tüzhöz egy bögrében ebédre, hát láttam a bab ugrál fel fel a forrásban lvéő bögre fenekéről, a babtól pedig egy átalában nem jön az idea, ez nem ezaltal (?) / Egyéb irént megtörtént, hogy Petőfi még tarokkozás közben is csak vett egy darab papirt, egy verset csapok mondá, de azért de azért csak osztani kell, irtt folyvást, s fel olvasta,-  készen volt az agyban ezen vers kérdém tőle hogy minden igazitás nélkül le irta?,- nem biz a, hanem ő ugy érzi magát akkor, mint a tojni akaró tyúk, kászolódik, kászolódik egyszer eltojja, de ő előre mit se tud, hogy verse mire sül ki.- / Mind a mellett is mondá kevésre megy, mert 2.3 frtot Vahott Imrétől egy darab versért, a  nagyobb darabokért pedig mint „János vitéz", "Bolond Istok” 50, 60 ftot, s mit ér addig, még csak annyit is össze tud irni, pedig annyát is szeretné segiteni, mert már öreg,- az aggály az élet szükségeitől lelkét zsibbasztotta.- Óhajtandó volna: hogy az emberiség iróit az nemzetiség fen tartóit valahára életükben, nem pedig holtuk után méltánylanák, ez olaj lenne a lelkesedésre.- / Versét tisztázni nem láttam.- / Jut eszembe egyszer diák koromban supplicatiot ugy választottam: hogy Kölcsei sirját is megláthassam.- Kértem a már agg csekei tanitot: hogy beszéljen valamit Kölcseiröl ő többek közt azt mondá: "sokszor ajánltam magam Kölcseinek versei letisztázására, de soha el nem fogadta, azt mondván, hogy tisztázás alatt is szereti ráspolyozgatni, aztán meg mondá a Kölcsei: más el se tudná olvasni, ugy néz ki, mint lajtorja, lehuzott sor tetejébe ismét lehuzott sor (?) áll.- / Jókaink is később a szomorú napokban szeretett Dunavecsén menekülni, bár ő is a szeretett drága vendég nem sok uj ideát kaphatott, könyvtárainkat - mely kis tükörből, Szent Hegedüből, Zsoltárból és Heidelbergi Kátéból is ált, csak hamar kiolvasta, és ha ismét a Zsoltárra került is a sor, nagy szenvedélyél ulyra, meg ulyra át olvasá azokat, mint ha töltött káposzta lett volna, mit ha mentől többet fel melegitenek, annál jobb,-De bezzeg remek műveiben most mily szépen alkalmazza olykor Sat. Dávid énekeit, és egyébb nem új ideákat.- / Petőfi világ diadalainak hallatára örvendek, és mint életmentőm / hogy Petőfi életmentőm, tanum tiszteletes Balla István dunavecsei tanító káplán úr / emlékét áldom, különösen ma, a természet ünnepén, őt a természet egyszerű fiját. / Kőrös, 1866. Május 1. / Szücs János sk. / Petőfi a’ dunavecsei lányok mindön a’ saját kezükkel font, fehéritett és vart fehér neműekkel megtisztelték azért a’ sok örömért mit nekik versei által szerzett, Petőfi igen kedvesen fogadva, de félve, ne hogy azt Császár Ferencz úr megtudja, és ne mondhassa: lám Petőfi dalait csak por lányok és nem műveltek kedvelik, a’ szellemi hohérok jobban ne öljék.”

Az utolsó mondat utolsó tagmondatát, valamint a név után következő bekezdést Szűcs utólag, más tintával írta hozzá – ahogy a 3. folio tetején lévő mondatot is. 

A Szabadszálláson tönkrement Petrovics család 1841 és 1845 között élt Dunavecsén, ahol az apa mészárszéket bérelt. Petőfi Sándor több alkalommal is hosszabb időt töltött itt a szülői házban, és ez a korszak sorsfordítónak bizonyult az életében. Összesen harminc verse kötődik a településhez – köztük olyan remekművek, mint a Hazámban (itt használta először a Petőfi nevet), a Füstbe ment terv és az Egy estém otthon –, ráadásul itt, a szállásadója lánya, Nagy Zsuzsika iránti szerelme ihlette első lírai vallomásait, és itt állította össze az országos sikert meghozó első kötetének anyagát is.

A levélben a személyes szálon kivül Szűcs hűen adja vissza a kor irodalmának egyik nevezetes esztétikai és generációs konfliktusát: Császár Ferenc (1807–1858), mint az Akadémia és a Kisfaludy Társaság konzervatív tagja, folyamatosan és kíméletlenül bírálta Petőfit, mivel annak közvetlen, népies stílusát „közönségesnek” tartotta, és hiányolta belőle a klasszikus költői emelkedettséget. A különböző folyóiratok hasábjain zajló sajtócsatákra Petőfi többek között a „Cs. F. szonettjeire” című szarkasztikus gúnyversével válaszolt, amelyben ridegnek és életidegennek nevezte bírálója mesterkélt művészetét.

2 fol, 4 beírt oldal. Hajtás nyoma, apró gyűrödések, szakadások, ezt leszámítva, nagyon jó állapotban. Vasberényi-borítékban.

Hozzá: 

"Szücs János dunavecsei rektor levele a "Vasárnapi Ujság" szerkesztőségéhez 1866. május 1-ei kelettel, mely levelében saját kezűleg közli dunavecsei Petőfi emlékeit."

A kézirat gépelt átirata, mely hűen követi az eredeti kéziratot, a későbbi betoldásokat a megfelelő sorrendbe illesztve. A forrás olvasási nehézségei miatt az átíró helyenként egy-egy szónyi üres helyet hagyott, amelyek közül néhányat végül kézírással egészítettek ki.

Gépirat, 2 fol., 4 beírt oldal, javításokkal. Hajtás nyoma. Jó állapotban.