Imreh Sándor (1830–1895) székely származású nyomdász és 1848–49-es Mátyás-huszár volt. Bem tábornok seregében számos erdélyi ütközetben harcolt, majd a zsibói fegyverletétel után büntetésből 1857-ig az osztrák hadseregben szolgált Olaszországban. Hazatérése után neves budapesti és kolozsvári műhelyekben dolgozott, 1865-ben pedig saját nyomdát alapított Marosvásárhelyen, amelyet később a református kollégium vezetőjeként irányított. Szakmája mellett szabadidejét a szabadságharc történetének és Petőfi Sándor sírhelyének kutatására fordította.

A szabadságharc utáni évtizedekben a Petőfi sírhelyét kereső, a költő harctéri halálát tényként kezelő kutatás – amelyet Imreh Sándor honvédhadnagy feljegyzései is képviselnek – két fő helyszín között őrlődött: az osztrák August von Heydte őrnagy jelentése szerinti fehéregyházi tömegsír, valamint a Lázár Márton segesvári polgár és Gál János honvéd vallomásaira épülő, a helyiek által Segesvár határában elvégzett titkos, egyéni temetés között. Az 1888-as hírlapi vitákban Illyés Sándor mezőbándi járásbíró egy harmadik földrajzi verziót, a gróf Haller József és „H. R.” által támogatott Csonta János-féle földet bírálta, és helyette – Miklósi Dániel tanújára hivatkozva – a buni híd melletti fűzfák alatti sírdombot ajánlotta, miközben az emlékezet alapú viták helyett már úttörő módon a sírok felnyitását (exhumálást), valamint a gombok és sarkantyúk vizsgálatát követelte. Ez a korai alapozás azóta három modern főcsapásra ágazott szét: az 1989-es barguzini leletre épülő alternatív szibériai csontváz-elméletre, a Petőfi Irodalmi Múzeum és hadrégészek modern fémkeresős és georadaros fehéregyházi csatatérkutatására, valamint arra az álláspontra, amely szerint a tömegsírokban azonosíthatatlan költő szimbolikusan az „ismeretlen honvéd” egyetemes jelképévé vált.

A szöveg átirata:

„Petőfi Sándor sírhelyéről 

 Nagyon sokan azon a nézetnek hódolnak, hogy nem mulhatlanul szükség tudni, hol nyugszik a nagy költő: Petőfi Sándornak földi maradványai. – Ő kimagasló nagy költő volt – állitják sokan;- hangzatos neve ugy is ismeretes nem csak e hon határain belől: de széles e világon.- Elég nagy emlékoszlopot állitott ő magának művei által mindenhol.- Ez állitás tiszta igazságot tartalmaz; de ne feledjük, hogy emberek vagyunk mindnyájan.- Emberi természetünk kegyeletes vágyai közé tartozik, biztosan tudni: hol nyugszanak nagyjaibk porai.- Ezen okoknál fogva tehát meg kellene állapodni a Petőfi Sándor felfedezett sirhelyének ugyanazonosságában.- Jól fog esni majd az utódoknak s kegyeletes szent lelkesedéssel fongnak eltelni, ha biztosan reá tudnak mutatni azon sirhantra, a mely alatt a halhatatlan nagy költő alussza örök álmát. / És vajon azon idegeneknek, a kik nagy tisztelői Petőfinek, nem fog-e sebesebben dobogni szivök, a midőn azpn sirhant mellett megállnak s arról egy virág . vagy  … leszakitnak s azt, emlékül, keblökre zárják. /Néhai hallerkeöi Gróf Haller Józsefnek és e sorok irójának sikerült hosszas és szorgalmas fürkészés után – a Mindenható Nagy Isten segítségével – e felette kényes kérdést megoldanunk. /Gróf Haller Józsefnek egyik leghitelesebb tanuja, honvéd százados: Gyalokay Lajos volt, a ki ma kir. törvényszéki elnök Nagy-Váradon.- A b. e. gróf azt állitja, hogy e férfiunak minden szava gyémánt ragyogásával vetekedik; (: lásd az Erdélyi Hiradó”-nak f. 1890. május 24-én megjelent, ide füzött számát.). – Én hiszek feltétlenül a buzgó gróf állitásainak; - a gróf nagyon meg tudta választani és különböztetni tanuit; - tudta, érezte, ki állit igazat; - mindenkinek hitelt nem adott. / Hitelt adott volt Gyalokay Lajos szavainak is, mivel az ő állitásával kapcsolatban áttnak a Báder János magyarázata folytán a Miklósy Dániel volt honvéd hadnagy és Balogh Dánielné, szül. Boda Mária állitásai!- Mert: Ha Gyalokay Lajos Fehéregyházának aésó vagyos Seesvár felőli végén találkozott ás vált el, a rendetlen hátrálás alatt, Petőfi Sándortól, ugy Petőfi megtette azt a menekülési utat, mely az „Erdélyi Hiradó” f. 1890. évi november hó 18-án megjelent s idefüzött 265-ik számában általam ismertetve volt; s e szerint ő abban a sirban nyugszik, mely a Lunka nevü terjedelmes nagyrét keleti szögletétől 150-160 lépés távolságra esik Héjasfalva felől vissza Fehéregyháza felé menve, az országút mellett déli oldalon, 5-6 lépés távolságra az uttól.- Hogy Petőfi csakugyan abban a sirban nyugszik, jelek által az Ég Ura, a Mindenható Isten is megjutalmazta lélek-és szívből eredő fáradságom után hozzá intézett imámat.- E rejtélyes esetnek nyilvánosságra hozatalát, halálom után, vizaknai Plébános szentkatolnai Méltóságos Bakk Endre urra bizom. / ? az én szilárd hitem és meggyőződésem, és ezen hittel és meggyőződéssel fogok a sirba szállni. / Néhai gróf Haller József is ilyen hittel és meggyőződéssel szállt sirba. / A b. e. Gróf annyira tanulmány tárgyává tette ezt a szent ügyet, hogy nem csak azt tudta, hogy azon véres csatában melyik csapatok, zászlóaljak vettek részt, de azt is tudta, hogy a csapatok hol, melyik ponton állta és harczoltak.- Tudta, ki hol esett el s hová lett eltemetve. – Ne tudta volna, hová temették el a nagy költőt: Petőfi Sándort?! „Én rajzzal s minden csontdarabbal tisztában vagyok” – mondja a nemes Gróf. (: lásd az „Erdélyi Hirmondó” 1890. május 24-én megjelent, ide füzött számát.) / A néhai nemes Gróf annyira meg volt győződve …”

Az írás nyomtatásban először a Marosvidék 1889. 2., 12. számában jelent meg.

A könyvtáros, helytörténész Vasberényi Géza (1894-1981) Petőfi-relikviagyűjteményéből.

1 fol., 1 beírt oldal. Hajtás nyoma, szakadások, gyűrödések, kisebb hiány, mely a szöveget is érinti. Ernst Lajos gyűjteményi pecsétjével, Vasberényi Géza feliratozott gyűjteményi borítékjában.