Arany János, az MTA főtitkára és Fraknói Vilmos, bizottsági jegyző által aláírt számla

A M. T. Akadémia Könyvkiadó Bizottsága részére 38 forint 40 krajcár összegű számla Duncky [Duncker Miksa] Ó kor története I. kötete, illetve Lewes [György Henrik] Gőthe [Goethe] élete című művek javítására lett kiállítva. A Takács István által készített számlának kifizetését Fraknói Vilmos bizottsági jegyző kérte és Arany János főtitkár hagyta jóvá: „A fennebbi harmincnyolc forint 40 kr a könyvkiadó bizottság rovatára utalványoztatik.”

Fraknói Vilmos (1843–1924) nagyváradi kanonok, kiváló történész, a vatikáni magyar történeti kutatások egyik úttörője, 1871-ben költözött Pestre, ahol a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának helyettes titkára lett. 1873. május 21-től rendes titkárként, majd 1879. május 22-től 1889-ig főtitkárként működött az intézményben. Pályájának kezdetéről később így emlékezett: „Klio, a história múzsája, kora ifjúságomban hívott meg, csábított udvarába. Tizenöt éves voltam, mikor a budapesti egyetemre kerültem, hol a központi papnöveldében a magyar egyházirodalmi iskolának könyvtárában a magyar történelem forrásmunkái gazdagon voltak felállítva. Rejtélyes vonzóerő sűrűn vezetett oda és foglalkoztatott órákon át. Mikor egyízben a lapok hozták, hogy a Magyar Tudományos Akadémia száz arany pályadíjat tűzött ki a magyar vezérek korabeli műveltség rajzára, azt a merész gondolatot karoltam föl, hogy pályázni fogok. Nem számítottam sikerre, csak arra vágytam, hogy hírneves szakférfiak ítéletét halljam a szerény kezdő első kísérletéről.” Ettől kezdve pályája szorosan összefonódott az Akadémiával. 

Hasonlóképpen, Arany János életében is meghatározó szerepe volt az Akadémiának. A költő 1865-ben, báró Eötvös József javaslatára és anyagi megfontolásból vállalta el a Magyar Tudományos Akadémia titoknoki posztját, majd az 1870-es szerkezeti váltástól 1877-ig főtitkárként irányította az intézményt. Bár a megnevezés változott, a feladatkör lényegében ugyanaz maradt: az elnök és a másodelnök után ő töltötte be a legfontosabb pozíciót, és gyakorlatilag a saját igényei szerint alakította ki a hivatal szerteágazó működését. Munkáját rendkívüli precizitással és alázattal végezte. Ő kezelte a napi postát, fogalmazta meg a válaszleveleket, jegyezte fel az ülések előadásait, szerkesztette az Akadémia folyóiratait, és felügyelte a tudományos pályázatokat is. Tevékeny részt vállalt az alapszabályok modernizálásában és a Főtitkári Hivatal operatív megszervezésében, amivel olyan stabil adminisztrációs rendszert hagyott hátra, amely évtizedekig meghatározta az Akadémia működését. Ugyanakkor a felelősségteljes, „lélekölő” papírmunka és a fokozódó betegeskedés felőrölte alkotói energiáit, aminek több versében, például az 1869-es Főtitkárság című költeményében is hangot adott: „Szép megtiszteltetés, / De nem bírok vele: / Nem vagyok már a kés, / Hanem csak a nyele.”  Az intézmény vezetése végül igyekezett könnyíteni terhein: 1876-tól Gyulai Pált nevezték ki hivatali helyettesének, majd két évre mentesítették is a napi kötelezettségek alól. Bár Arany már korábban benyújtotta lemondását, az Akadémia csak 1879-ben járult hozzá végleges visszavonulásához. Érdemei elismeréseként Lónyay Menyhért elnök javaslatára tiszteletbeli főtitkárrá és igazgatósági taggá választották. Ezt a címet haláláig viselte, miközben az Akadémia méltányos nyugdíjas éveket biztosított számára: megtarthatta fizetését és szolgálati lakását is.

Kézirat, 1 fol., 1 beírt oldal, Takács István, Fraknói Vilmos és Arany János autográf soraival és aláírásával. Hajtás nyomai, apró gyűrődések. Jó állapotban.