Rövid Igazgatas A’ Nemes Magyar Országnak és hozzá tartozo Részeknek szokott Teorveny Folyasirol Mellyet, Nemzetes Veres-Marthi Ciko Mihaly Uram Keresere, Deákbol Magyar nyelvre forditott ~ Váradgyán.

[8] + 302 [recte 292] + [3]p. A számozás a 201. oldalnál ugrik, hiány nincs. Első kiadás, 'A' variáns, a második 1650-ben Lőcsén jelent meg.
Kitonich János a peres eljárások magyarországi szokásjogáról írt latin nyelvű kézikönyvének fordítása. (Directio methodica processus judicarii juris consuetudinarii regni Hungariae, 1619. Nagyszombat) A mű korának egyetlen tudományos igényű, magyar vonatkozású jogi kézikönyve, perrendtartás volt, jelentőségét mutatja, hogy a XVII. század második felétől a XIX. század végéig a magyar törvények hivatalos kiadásainak függelékeként szerepelt. Az RMNy két változatát ismerteti. Egy lapot egy súlyos, értelemzavaró hiba miatt (a „curialisnak” kifejezés helyett a „Christusnak” szó került bele az 56. o. alján) újranyomtak, de ekkor már 200 példány elhagyta a nyomdát. Így a hibás szöveg az „A”, a javított a „B” variáns. Példányunk a ritkább előbbi egyike, itt a téves szöveget áthúzták, és tollal beírták a helyeset. Ritka kiadás, árverésen való felbukkanásának kétszer találtuk nyomát, ebből ez az egyik. (Hereditas, 17/460. Studio, 7/105. 'B' variáns)
A kötet elején és végén található kézírásos bejegyzések (6 oldalon) nagy része a kötet tartalmához kapcsolódik, és magyar nyelven íródott. Emellett egy latin vers és a karácsonnyal kapcsolatos jóslások is olvashatók.
Vaknyomásos, gerincén három bordára fűzött korabeli bőrkötésben, enyhén sérült, két helyen pótolt. Bőrszíjai nincsenek meg. A táblákon a kor könyvkötészeti díszítőművészetét meghaladó vaknyomásos, keretezett, gazdag florális díszítésekkel, virágos folyómintával. Fent S. C. monogrammal, lent 1648-as évszámmal.  Az első levelek felső sarkán és utolsó lapok alján nedvességfolttal, néhány levele javítva (ez a szöveget nem érinti). A szövegben számos helyen tintás aláhúzással, rövid megjegyzéssel. Az előzéklap verzóján felragasztott ex libris papírmaradvány. A nyomdász, a lángoló hitbuzgalmú fejedelmi pár, I. Rákóczi György és neje Lorántffy Zsuzsánna gyulafehérvári nyomdájának,  „Martinus Major Coronensis (Brassai Major Marthon), Cels. Transilv. Princ. ac Scholae Typographus" vezetője volt. 

RMNy 2171., RMK I 791.

Kászoni János

A fordító-szerző a kászoni Csutak család tagjaként erdélyi lófőként szerepel a forrásokban. Csutak alias Kászoni János azonos azzal a Johannes Kaszoni de Chyk Nagy Kaszon Transilvanusszal, aki huszonkét évesen, 1627. február 9–én iratkozott be a grazi egyetemre, úgy az egyetemi anyakönyvi bejegyzés alapján kétségtelen, hogy 1605-ben született. Csutak Péter és István mellett – akár testvérek voltak, akár nem – feltételezhető, hogy Csutak János volt a legidősebb.  Apor Péter is leírja, hogy Kászoni János ősei otthon Kászonban Csutak névre hallgattak, egyházi nemesek voltak Nagykászonban. 1643-ban, amikor a székelyföldi lustra Csutak alias Kászoni Jánosról megjegyzi, hogy Gyulafehérváron telepedett le, a felfelé ívelő pálya egy fontos állomásáról tudósít. E rövid feljegyzés mögött rendkívüli események egész sora húzódik meg. Ebből ugyanis kiderül, hogy a családnak ez a tagja nem volt akárki, hanem deák. Abban a korban ez a fogalom, amely nem tévesztendő össze a diák szóval, a latin „literatus” fogalomnak felelt meg. Európai tanulmányútja végén sikerült elhelyezkednie a Gyulafehérvár melletti Maros-Portus sóhivatalában írnokként. De már 1633–1641 között az erdélyi fejedelmi nagyobb kancellária tagja. A sóhivatali állás – ellentétben a később meggyökerezett kifejezéssel – kulcsfontosságú intézménynek számított akkoriban. E tevékenységnek állandó jogi vetülete is volt, hisz minden egyes kiutalás, elszámolás, igazgatási döntés az írnok intelligenciáját igényelte, ő döntött, így a felelőssége is rendkívül nagy volt. Kászoni János unokájának, a majdani dinasztiaalapító Bornemisza Jánosnak az esete jelzi – ő is a sóhivatalban kezdte tevékenységét –, hogy a sóhivatali tisztség, így vagy úgy, anyagi előnyökkel is járhatott. Kászoni „a címeríró” Fejérvári Pál leányát, Erzsébetet vette feleségül, így költöztek apósának számos ingatlana közül a váradgyai nemesi udvarházba és birtokra. Kászoni János Veresmarti Czikó Mihály, a fejedelem – Rákóczi György -  udvarbírója „kérésére” és anyagi támogatásával teszi közkinccsé 1647-ben, röviddel halála előtt, Kithonich János jelentős jogtudományi kézikönyvének magyar fordítását. Werbőczy Tripartitumának ez a kitűnő segédlete anyanyelven tette tanulmányozhatóvá a peres tevékenység minden csínját-bínját, amit így anyanyelven nyilván jobban megérthetett a hazai deákréteg, mint latinul. Kászoni, viszonylag fiatalon és váratlanul 1648 februárjában hunyt el. Az unoka, 1717-ben császári kegy folytán bárói rangot kap, és addigi családnevét előnévként használva, felveszi a Bornemisza nevet. /Vekov Károly: Töredékek egy erdélyi család történetéből...részletek. Erdélyi Múzeum 68. köt.)