1784. IV. 13-án II. József rendeletére a Szent Koronát Pozsonyból Bécsbe szállították, és a koronaőrséget feloszlatták. Ez a császárral (aki nem is koronáztatta meg magát) szemben amúgy is ellenséges magyar nemesség körében óriási felháborodást keltett. Így érthető, mekkora lelkesedés fogadta az 1790. I. 28-án kelt császári "resolutio"-t, mely a koronát visszaadta a nemzetnek. A vármegyék bandériumokat állítottak fel, amelyek egymást váltva őrizték a koronát. Az új királlyal, II. Lipóttal szembeni felfokozott várakozás hangulatában született ez a munka is, amely az 1790. XII. 15-én Pozsonyban tartott koronázásnak állít emléket. A szerző a nemesi reformmozgalom egyik meghatározó alakja, a magyar nemzeti irodalom és nyelv megteremtésének és megújításának egyik úttörője volt. A mű több részre tagolódik: a Szent Korona és a koronázási jelvények leírását öt színes (ebből négy kihajtható) rézmetszet illusztrálja, ezeken a koronázási jelvények, Szent István kesztyűi és sarui, valamint a magyar korona fennhatósága alá tartozó országok zászlai láthatók. Ezután a korona története, majd a koronát őrző vármegyei zászlóaljak bemutatása következik. Ez utóbbit harminc dekoratív, színezett rézmetszet egészíti ki, amelyeken az egyes bandériumok lovasainak öltözete, valamint egy bécsi magyar testőr egyenruhája látható (a történészek az előbbieket tekintik a nemzeti hadsereg csírájának). Ezután a Habsburg-ház trónigényének jogosságáról szóló értekezés áll, majd a koronázás leírásával zárul a mű. Az utolsó részhez kapcsolódó négy nagyméretű, színezett rézmetszeten a koronázás jelenete, aranysarkantyús lovagok avatása, a magyar törvényekre letett eskü és a koronázási dombon a négy égtáj felé elvégzett kardcsapások aktusa látható. A rézmetszeteket Berken János Sámuel készítette. A szerző személye, a mű témája és páratlanul szép illusztrációi az egyik legbecsesebb magyar könyvvé emelik.