A Budapesten 1877. március 23-án kelt levelében Telepy Károly (1828–1906) festőművész kiállításra szánt festményei iránt érdeklődik: „Vettük t. Uraságod bejelentését a saját és Báró Mednyánszky László műveit illetőleg, és arra kérjük, hogy amig tőlünk a műveket kisérendő igazolványokat nem veszik, a műveket utnak ne indítsák.” Telepy hozzáteszi:„Fogadja bizalmasan kérdésemet, valjon Báró Mednyánszky László művei ily nagy kiállításra eléggé alkalmasak-é minthogy őt vagy műveit nem ismerem. Sajnálnám ha ellen esetben a jury visszautasítaná.”
A márciusi ifjak tagjaként megismert Telepy a levél keltekor már befutott festő volt: az 1845-ben Barabás Miklósnál, majd számos külföldi nagyvárosban tanuló művész 1860-ban hazatér, s 1861-ben pedig már alapítótagja s egyben műtárnoka az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak. Festett arcképeket, oltárképeket, igazi tere azonban a tájképfestészet volt. Hangulatos festményei országszerte nagy elismerésben részesültek. Viszont a fiatal báró, Mednyánszky László (1852–1919), aki 1871-ben még mérnöknek tanult, s innen jelentkezett át a müncheni, majd a párizsi képzőművészeti akadémiára, még alig ismert. Nevét először a Szolnoki művésztelep köré csoportosuló művészekével említik; 1902-ben, a levél címzettjével, a már szintén elismert festő Deák-Ébner Lajossal (1850–1934) alapító tagja volt a Szolnoki művésztelepnek. A paraszti élet hiteles ábrázolójaként ismert Deák-Ébner művészetére a realisztikus ábrázolásmód jellemző, ami főleg a Szolnokon festett képein lelhető fel.
2 folio, egy beírt oldal. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat dombornyomott fejléces papírján.