Matkó István, (kézdivásárhelyi) kezdi vasarhellyi: X, ut Tök, Könyvnek el-tépése avagy, Banyasz Csakany. Mellyel amaz Fövenyen épitetett s már le romlott házát, elébbi fövenyre sikeretlen sarral raggatni akaró és 1000. mocskokkal eszelőssen szinllő s mázló Sambar Mattyas nevű tudatlan sár gyúró meg-csákányoztatik --- Mostan Zilahi Ecclésiának együgyü lelki Pásztora által. Ki Sambartol Bányásznak neveztetett.

A mű a hitvitázó irodalom második hullámának egyik leghíresebb darabja. Ennek az 1660-as években újra fellángoló küzdelemnek fontos momentuma Báthori Zsófia és a Rákócziak rekatolizálása, így a viták súlypontja áttevődött az ország északkeleti részére (Kassa, Sárospatak). Az iratok stílusára jellemző Pázmány korának gúnyos, személyeskedő, néhol a szitkozódásig fajuló hangvétele, de annál nyersebb, jóval alacsonyabb szinvonalú, sokszor trágárságba hajlik. A katolikus oldal kiemelkedő alakjai Sámbár Mátyás és Kis Imre jezsuiták voltak, míg a protestánsok közül Matkó mellett Czeglédi István és Pósaházi János neve említhető meg. A szerző református lelkész volt, munkája válasz Sámbár "A' Három Idvösséges kérdésre, a' Luther és Calvinista Tanítók mint felelnek?" (Kassa, 1667.) című művére. Hozzákötve: Pósaházi János "Görtsös bot..." című 1668-ban, Sárospatakon megjelent műve szövegének kéziratos másolata fénymásolt címlappal /(4)+65p./ Ez a munka is Sámbár fent említett vitairatára született válasz. Mindkét kéziratos másolat a XVIII. században készülhetett.