Vasarely, Victor (1908-1997) festő, grafikus kéziratainak gyűjteménye

A magyar nyelvú, 7 kézzel írt és 7 gépelt levélből, valamint két levelezőlapból álló kollekció mindegyike gyermekkori barátjának, Dorner Gézának szól. Az 1967 és 1990 között született, bizalmas hangú levelekből derű és életerő árad, az idős művész szellemesen, néhol vaskosan fogalmaz: "Jó egész-segget, (a faszamár nem áll) (A sarokba lóg a Vaszari kabátja, a másik sarokba lógva szarik a Bátya) stb. stb. Bocsánat hülye levelemért, de jól esik komolytalannak lenni...". Az egyik levelezőlapra alkalmi versét jegyezte le: "Géza, Géza, halljuk a verset... / kézben a lantot verjed, verjed, / mert ha te nem -- mi fogunk / botokkal és rádolvassuk a / jambusokat... / Éljenek a 83 évesek vidáman / mint Te meg Én". A személyes témák (közös emlékek, öregség, betegségek, stb.) mellett számos művészetével kapcsolatos adalék olvasható. Egy 1973-ban kelt leveléből kiderül, hogy komolyan felvetődött a Kiscelli Kastélyban létrehozandó Vasarely Múzeum terve. 1975-ben a Pécsett készülő múzeumról ír: "Pécs városában tatarozzák nagyban a szülőházammal szemben álló nagy barokk épületet. Ott lesz a muzeum, az én műveimmel. Jövő tavasszal fog megnyilni (talán)..." Beszámol kiállításairól, alapítványa és múzeuma működéséről. Többször "panaszkodik" a világhírnév miatt, 1989-ben ezt veti papírra: "Világhirnevem még növekszik, kezd kibírhatatlan lenni >>bassza ki PATAKI<<". 1979-ben egy sakkjátszmája tévéfelvételéről mesél, ahol arra kérték, ne győzze le ellenfelét. Hozzá: Vasarely aláírt, gépelt levele Bihari Józsefnek, a Ferenczy Múzeum igazgatójának: "Kedves Uram, A kis formátumu >>Müvészérem<< könyvecskét -- amely Ferenczy Béni müveit tartalmazza -- köszönettel megkaptam. Jó ötlet volt ez a formátum, amely megfelel az eredeti érmek formáival. Illyés Gyula szövege érdekes, és a piros szám örömet okozott." 1 levél, 1 gépelt oldal. Fejléces levélpapíron. Kelt: Annet-sur-Marne, 1982. XII. 3. Collection of 16 autograph manuscript and typed letters, in Hungarian, to a childhood friend of his, Géza Dorner, written between 1967 and 1990.