Czvittinger Dávid (1680-1743) műve tekinthető az első lexikális magyar irodalomtörténeti munkának: majd 300 literátor adatait (életrajz, műjegyzék) és a róluk való kritikai véleményeket gyűjti össze. Több német városban folytattott tanulmányokat, 1701-től Altdorfban tanult. Az itt töltött évtized eredménye a Specimen. Műve voltaképpen reakció Jakob Friedrich Reimmann: Versuch einer Einleitung in die historiam literariam insgemein (Halle, 1708.) című művére, melyben a szerző becsmérlően ír Magyarország irodalmi életéről, mondván, hogy magyar irodalmi lexikon összeállítása már csak azért sem lehetséges, minthogy ebben az országban elhanyagolják az irodalmat: a magyarok természetüknél fogva többre becsülnek egy jó lovat vagy egy fényes kardot, mint egy érdekes könyvet. Czvittinger felismerte, hogy a nemzetközi (el)ismertséghez szükség van egy átfogó munkára. Kutatásait jelentősen megnehezítette vállalkozásának úttörő jellege és az a tény, hogy a magyarországi könyvtáraktól elzárva dolgozott, főleg külföldi források alapján. Ez a magyarázata annak, hogy sok téves adatot közöl, és nem ismeri például Zrínyit, Gyöngyösit, Tinódit, míg a Németországba szakadt írókról megbízhatóan ír. A magyar irodalmat tágan értelmezi: az ókori Pannónia írói mellett Horvátországot is tárgyalja.