Tolnai Vilmos (1870-1937) nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár a levél közvetlen előzményeként üdvözölte Kosztolányi Nyugatban megjelent, "A magyar rím" című cikkét. Kérte, írjon további tanulmányokat a témáról. Több ironikus megjegyzést is tett a levélben: "Nekünk voltaképp nem volna szabad egymással szóba állanunk, mert más-más világ emberei vagyunk. Én vaskalapos akadémikus, Ön szabad nyugatos; én taplószívű tanár, Ön élő poéta..." Felhívja a költő figyelmét a "zsongító" szó helytelen használatára is. A záró sorok sem mentesek a gúnytól: "Régi ellenszenvem fenntartásával maradok tisztelő híve..." Kosztolányi terjedelmes válaszában amellett érvel részletesen, hogy szerinte sokkal több dolog köti őket össze, mint ami elválasztja egymástól. A legnagyobb tisztelet hangján ír a címzettről, illetve munkásságáról. Magyarságáról is vall: "Aki tökéletesen, művészien beszéli Arany nyelvét, közelebb van a szívemhez, noha német vagy tót származású, mint a zsíros fajmagyar, ki hatszáz szóval él és nincs semmi öntudata. Nyugodtan hirdethetem ezt én, ki fajmagyar vagyok..." Védelmébe veszi a Nyugatot is a politikai pártosság vádjával szemben. Itt következik a legérdekesebb rész, ugyanis a levelet publikálták, de csonkán. Az 1970-es évek közepén megjelent egy folyóiratban, de egy mondat a szocialista cenzúra miatt nem kerülhetett sajtó alá. Ezt vette át az 1996-os levelezés-kötet is (a pontos dátumot sem ismerve). A hiányzó, rendkívül érdekes és találó mondat(rész) így szól: "[nem hiszek...] sem a demokráciában, sem a >>világot megváltó<< szociálizmusban, melyet mint pesszimista az újkor legszomorúbb kabaréjának látok." 2 levél, 4 beírt oldal. Kelt: Bp., 1922. II. 14.