Bessenyei az ún. testőrírók vezéralakja, a magyar felvilágosodás egyik legjelentősebb képviselője volt. Ez az impresszum nélkül megjelent röpirat egyik legritkább munkája. A mű három részből áll: egy történetfilozófiai tanulmányt az emberi természet erőszakra való hajlamáról szóló értekezés követ, majd egy művelődéstörténeti szempontból rendkívül jelentős irodalomtörténeti esszé zárja a kötetet. Ez a felvilágosodás szellemében fogant, programadó írás a magyar nyelvű világi irodalom megteremtését szorgalmazza. Ennek érdekében a legfontosabb teendőnek a francia és angol szerzők műveinek magyarra fordítását, a közönséggel való megismertetését jelöli meg. Ostorozza a korszerűtlen és színvonaltalan magyar irodalmi hagyományt, kivételként csupán néhány nevet említve (Tinódi, Zrínyi, Gyöngyösi, stb).