Ceruza-tus-akvarell, XVIII. századi, merített papíron. Készült: 1770 körül. Vízjel: "D & G Blauw IV", mellette koronás címerpajzson András-kereszttel, a pajzson "D G B" betűkkel. Mérete: 610 x 970 mm. Tekintettel arra, hogy a mind művészettörténeti, mind helytörténeti szempontból páratlan ábrázolás a tudomány számára is eddig teljesen ismeretlen volt, felkértük Csomortány Levente művészettörténészt egy tanulmány készítésére. Kutatásának eredményeit az alábbiakban ismertetjük: A pesti Invalidus-ház máig alapvető monográfiáját megíró Schoen Arnold így írt műve előszavában: "E velejében levéltári anyagból felépített tanulmány megírásánál érzékenyen kellett nélkülöznünk részint a levéltári anyag mellől elkallódott tervrajzok és részletrajzok nagy részét, részint a 18. században annyira dívó metszetfelvételeket, ... És eltekintve Martinelli tervének S. Kleiner által készített nyolc rézmetszetű képétől nem lelünk ábrázolást sem az invalídus-ház, sem az invalídus-templom belsejéről, mert az ismert ábrázolások, amelyeknek tárgya az invalídus-ház vagy a későbbi Károly-kaszárnya, csak az épület főhomlokzatának utcai külsejével foglalkoznak; ..." (Schoen Arnold: A budapesti központi városháza, Budapest 1930, 8. oldal.) Az Invalidus-ház épülete Egy a törökök elleni harcokban megrokkantak ellátására, foglalkoztatására Pesten létrehozandó intézmény létesítésének igényét még Széchényi György esztergomi érsek fogalmazta meg, s e célból 1692. január 24-én alapítványt is létrehozott. A párizsi mintára létesítendő pesti Invalidus-házat a későbbinél jóval egyszerűbb elképzelések alapján 1716. augusztus 2-án kezdték építeni Fortunato de Prati kamarai építész tervei alapján. A lassan haladó építkezés nem sokkal ezt követően megakadt, s az építkezés folytatása csak 1727-ben kapott lendületet. Ekkor a Hofkriegsrat Pestre küldte Anton Erhard Martinelli kamarai építészt, aki a már álló épületrészek figyelembevételével új terveket készített. E tervek alapján indult meg újra az építkezés, s tartott kisebb szünetekkel egészen 1738-ig. Az építkezés újbóli megakadását az okozta, hogy az épület oldalszárnyaival szinte már elérték Pest városfalait, a városi magisztrátus azonban az építtető többszöri próbálkozása után sem járult hozzá az építkezést akadályozó városfalak bontásához. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a város ellenállása miatt az építkezés belátható időn belül nem lesz folytatható, Martinelli egy 1738-ban készült felmérésen rögzítette az addig elkészült épületrészek földszinti alaprajzát, 1739-40-ben pedig Salomon Kleiner bécsi rézmetsző nyolc lapból álló metszetsorozatot készített az épület mára elkallódott eredeti terveiről, mely ábrázolások mindmáig a művészettörténeti, építészettörténeti kutatások legfontosabb képi forrásai voltak. Miután a pesti városvezetés továbbra is mereven elzárkózott a városfalak bontásától, Martinelli 1741-ben még felépítette az északi szárny városfalig terjedő újabb szakaszát, majd az építkezés hosszú időre leállt. Újabb nagyobb arányú építkezésre csak 1765-66-ban került sor, amikor Franz Anton Hillebrandt kamarai építész tervei alapján felépíttették az épületegyüttes délkeleti szárnyának keleti végénél U-alakban a városfalhoz csatlakozó földszintes tébolydaépületet, az ún. Corruptenhaus-t. Az Invalidus-ház város volt a városban: közel négy hektárnyi területen kétezerötszáz ember élt itt. Az intézmény saját pénzzel rendelkezett, a háborúban elvadult, nevelhetetlen katonák garázdálkodásainak végső megfékezésére pallosjoggal is bírt. Önálló iskolája, műhelyei, péksége, mészárszéke, textilüzeme, vendéglője, vegyeskereskedése, gyógyszertára, kórháza és nagyméretű kápolnája is volt. Helyet kaptak benne azok az országszerte kóborló katonák, nők, gyermekek, családok, akiknek életét a törökök elleni háború tette tönkre. A részletesen kidolgozott szabályzat alapján működött intézmény vallásos neveléssel, munka biztosításával igyekezett lakóit újra hétköznapi élethez szoktatni, a testileg és szellemileg sérülteknek pedig a kor színvonalán álló ellátást igyekeztek biztosítani. Az invalidusokat II. József egy 1783-ban kelt rendeletével Nagyszombatba költöztette át. A templom felszerelését elárverezték, a templomot deszakralizálták és Franz Anton Hillebrandt tervei alapján födémeket építve bele, kórházzá alakították. Az uralkodó ugyanekkor a Budáról Pestre költöztetett egyetem részére a korábbi tébolydaépületet és az Invalidus-ház egy részét utalta ki. Az Invalidus-ház épületében II. József ugyanebben az évben Károly-kaszárnya néven gránátoskaszárnyát alakíttatott ki. Budapest székesfőváros az épületet 1894-ben központi városháza céljára vásárolta meg, majd miután a kaszárnya onnan 1897-ben végleg kiköltözött, használatba is vehette azt, s az épület ettől az évtől kezdve mindmáig ezt a szerepet tölti be. A rajz Az épület 18. századi tényleges állapotáról mindmáig alig rendelkeztünk forrásokkal. Tudásunk - Salomon Kleiner alapvető, ám a tervezett, és nem a kivitelezett állapotot mutató rézmetszetein túl - Martinelli említett alaprajzi felméréséből, ezeken túl legfőképpen az építéssel kapcsolatos, illetve azokat megemlítő kortárs iratokban foglaltakból, néhány, az épületet távolról, elnagyoltan ábrázoló városlátképből, valamint néhány sematikus térképből nyert adatokból állott. Az épületegyüttes 18. századi valós állapota e rajz előkerüléséig gyakorlatilag ismeretlen volt. A terület beépítését pontosan mutató első hiteles, ma is meglévő térkép Balla Antal 1785-ben készült munkája. A Franz Anton Hillebrandt által 1765-66-ban emelt - és e rajzon már szereplő - tébolydaépület, valamint Balla 1785-ben készült térképe az a két jól datálható forrás, mely alapján a most előkerült rajz is pontosabban datálhatóvá vált. Az épület valós, ténylegesen megépült állapotát ábrázoló nagyméretű rajz az Invalidus-házat a főhomlokzat felől, madárperspektívából ábrázolja. A rajz - a csatlakozó városfal-szakaszokon kívül - csak azokat az épületeket és telekrészeket ábrázolja, melyek az Invalidus-házhoz tartoztak. Látható rajta az 1738-as Martinelli-féle felmérésig készült összes épületrész, az 1741-ig a városfalig kiépült, egykori Sütő utcai újabb épületszárny, valamint a rajz jobb felső sarkában az 1765-66-ban F. A. Hillebrandt tervei szerint felépült földszintes tébolydaépület. Láthatóak ezek mellett az északi szárnyon kívül eső előudvar épületei, valamint az a hátsó szárnyat keresztben lezáró, a városfal nyugati oldala mentén épült, korábban csak alaprajzról ismert földszintes szárny is, melyben üzlet, mészárszék, vágóhíd, istálló, kocsiszín, mosókonyha és iskola volt egykor elhelyezve. A rajz az ismert egyéb források alapján igen nagy részletgazdagsággal, forráshűséggel készült el, s az épületegyüttesnek számos olyan részlete látható rajta, melyek más képi forráson nem szerepelnek. Elsőként e rajzon, annak jobb alsó részén látható a főhomlokzaton az az utcára nyíló ajtó, mely az intézménynek a városlakók számára is igénybe vehető gyógyszertárába vezetett egykoron. Látható a kápolna tornyának homlokoldalán az a harangablak alatti kisméretű lantablak is, mely ténylegesen megépült, ám Salomon Kleiner tervekről készített rézmetszetein nem szerepel. Egykori valójukban szemlélhetőek a rajzon a 19. század folyamán lebontott, az oldalszárnyakhoz kívülről csatlakozó - ahogy Schoen írja - "emeletes egészségügyi szükségpavilonok" is. A főhomlokzat oromattikáinak eredeti helyeiken lévő szobrairól 1930-ban készült archív fotókon rögzített állapottal összevetve megállapítható az is, hogy a rajz olyan részletességgel készült, hogy azon a szobrok, azok attribútumainak többsége is jól azonosíthatóak. Szintén a rajzoló precizitását jelzi az a körülmény, hogy a rajzon az udvar kútjai pontosan azokon a helyeken szerepelnek, ahol a Martinelli által 1738-ban készített felmérésen is láthatóak. Építészettörténeti vonatkozásain túl a lap a 18. századi Pest kertművészetének is egyik legfontosabb forrása. Szerepel rajta ugyanis az a két, eddig teljesen ismeretlen kert, melyeknek Balla Antal 1785. évi térképén csak kerítései és kapui vannak feltüntetve. A szerényebb kivitelű, a város felől palánkkerítéssel védett kert a déli szárny keleti szakaszától délre, az irgalmasok által működtetett akkori kórházszárny mellett látható. Ez a kert valószínűsíthetően az Invalidus-ház gyógyszertárának szükségleteit kielégítő gyógynövényes kertként működött. A nyújtott téglalap alakú kertet két, egymást derékszögben metsző sétány osztja négy, alacsony nyírott bokrok sorával tagolt szegélyű parterre. A sétányok metszéspontjánál negyedkörívesen visszametszett sarkú táblák közötti kör alakú mező közepén fa áll. Szintén fák állnak a sétány hosszabb szárainak külső sarkain, valamint a kert déli palánkkerítése mentén. A második kert az együttes északi sarkán, a rajz bal felső sarkában látható. A gazdagon tagolt díszkertet három oldalról épített, a hossztengelyekben kapukkal áttört kerítés veszi körül, nyugatról pedig a városfal határolja. A négy hímzéses parterra osztott kert azonos mintázatú táblái egymással tengelyesen szimmetrikusak. A sarkaikon negyedkörívesen visszametszett parterek között a sétányok metszéspontjában létrejövő tér közepén fákkal szegett kör alakú vízmedence látható. A nyírott sövényszegélyű partereket kísérő gyepsávszegélyekben alacsonyabb nyírott bokrok állnak, míg a kaviccsal felszórt sétányok szegélyein váltakozva csepp alakúra, s gömbcsoport formájúra nyírott koronájú fák sorakoznak. A kerthez délről egyszerűbb kialakítású, négy téglalap alakú mezőre osztott, belső sarkain és oldalai mentén helyenként fákkal szegett, kaviccsal felszórt sétányokkal tagolt kertrész kapcsolódik. A kertek, főként azonban a díszkert datálását segíti, hogy Johann Matthei 1746-50 közötti sematikus várostérképén ez utóbbi helyén még temető található, Balla Antal 1785. évi térképén pedig már ideiglenes épületek állnak a városfal külső oldalán, a kert nyugati sávjának helyén. Az ismert 18. század végi és 19. század eleji állapothoz képest a rajz egyetlen, ám annál jelentősebb eltérést mutat. Míg a Kleiner-féle metszeteken és egy az 1830-40-es évekre datálható metszeten is másfél emeletes oldalszárnyak szerepelnek, addig e rajzon - amint az a tetőgerincek egymáshoz való viszonyán is jól látszik - az északi szárny valóban másfél, a déli szárny viszont háromemeletesként jelenik meg. Ez az eltérés talán a rajz ma még feltáratlan keletkezési körülményeihez is adalékokkal szolgálhat. Ezen eltérés alapján feltételezhető, hogy a rajz talán egy a 18. század második felében tervezett, de végül meg nem valósult bővítés előkészítése során készülhetett. A trófeum A rajz jobb alsó sarkában volutás talpú, levél-, füzér- és rozettadíszes posztamens áll, rajta üres irattekercs van átvetve. A posztamens tetején babérágakkal övezett párnán egymáson keresztben kard és jogar, ezeken a magyar szent korona látható. A korona mögött csőrében babérágat tartó koronás sas tartja Pest város ovális pajzson ábrázolt címerét. A posztamens bal oldala mellett hadi zászlók, pisztolyok és puskák, dob, ágyúk, lövedékek alkotta trófeum jelenik meg. A posztamensen átvetett irattekercsre nem került felirat, így további kutatások nélkül jelenleg még nem tudható, hogy a rajz tulajdonképpen milyen célból, kinek a megbízásából készülhetett. A későbbi azonosításhoz az egyik zászlón látható, kör alakú mező közepén ábrázolt görögkereszt talán közelebb vihet. A rajz jelentősége Az Invalidus-ház a magyarországi barokk építészetnek nem csak méreténél, hanem művészi minőségénél fogva is egyik legjelentősebb alkotása. Létrejöttében a császári udvar legmagasabb kvalitású építészei, szobrászai működtek közre. A 18. századi épület jelentős részének ténylegesen megépült állapota e rajz előkerüléséig legnagyobbrészt ismeretlen volt a kutatók, érdeklődők előtt. A rajz előkerülése számos ismeretlen építészeti és kertművészeti részletet tár fel, emellett az intézmény működésének egy pillanatát is ábrázolja. A nagyméretű, gondos rajzolói munkával készült, páratlanul informatív egyedi grafika a magyarországi barokk művészet kiemelkedő jelentőségű forrása és egyben műalkotása, az Invalidus-ház története szempontjából pedig pótolhatatlan, értéke felbecsülhetetlen.