Egressy Gábor színész, a kor szellemi életének aktív résztvevője, Vörösmartyt és Petőfit is barátjának mondhatta. 1848. március 15-én ő szavalta el a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt. Később nemzetőr, majd Szeged kormánybiztosa volt. Halálra ítélték, ezért Törökországba menekült. A címzett kolozsvári újságíró, lapszerkesztő volt, lakása -- feleségének, Halmágyi Rózának köszönhetően -- a város szellemi életének egyik központja volt. 1845-ben Vahot Imre mutatta be Petőfinek, aki barátja lett, és többször megfordult kolozsvári házában. A levél elején hosszan ír magánéleti-családi gondjairól, mentségként a hosszú hallgatásra. Aggodalommal jegyzi meg: "kezdém észrevenni, hogy a' színész a' privát embernek áldozatja kezd lenni nálam." Kéri a címzettet, támogassa őt továbbra is, mint legjobb barátja. Ezt követően fia enyedi nevelőjének, Botos Istvánnak üzen, majd színházi ügyekről ír: "Szinházunk első rendű tagjai mind tegnapelőtt szerződtek az alválasztmánnyal, mindnyájan régi fizetéseikre, kivétel nélkül, még ez egy évre. Soha még ily brutalis marhák kezében nem volt ügyünk mint most ezen alválasztmánynál. Ez kétségbeejtő. Pártfogással valami Asztalos nevű titoknok, -- olly iszonyu ostoba mint gazember, -- még nagyitja a bajokat, az egész társaság előtt nevetséges már. Husvét orrunk előtt, 's még nincs repertoir, nincs rendező, de még a' szerződések sem bevégezve. Nincs igazgató, mert Ráday most kilép. Majusban Pestmegyében tisztújítás, Simontsits kimaradand, bizonyosan ez a' szamár lesz igazgatónk." [1840-től 1842-ig valóban Simontsits János igazgatta a Nemzeti Színházat]. Az utolsó mondattal egy Kossuthtal és az Athenaeum egyik szerzőjével folytatott vitájára utal: "Kossuthnak és az Athenaumi -y nak durva megtámadtatásaikra az érd. [?] ügyben, feleltem". 1 beírt oldal. A hajtogatások mentén szakadozott. Kelt: 1841. III. 29.